Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Na, ugye

2015. november 25. 10:51

Orbánnak megint lett egy naugyéja. Ennek azonban – ellentétben a magyar válogatott sikerére vonatkozóval – senki sem örülhet. Jobb lett volna, ha az ébredéshez nem lett volna szükség géppisztolyok dörrenésére a Bataclanban. Ha nem kellett volna meghalnia 130 embernek.

2015. november 25. 10:51
Stumpf András
Mandiner

1. Na, ugye.

2. A francia kormányfő közölte: le kell zárni Európa határait. Több migráns nem jöhet. S mire is hivatkozott Manuel Valls? Többek között azokra az értesülésekre, amelyek szerint legalább két párizsi merénylő Görögországon és Szerbián át, menekültként jutott Nyugat-Európába. 

3. Mára tehát Orbánnak megint lett egy naugyéja. Ennek azonban – ellentétben a magyar válogatott sikerére vonatkozóval – senki sem örülhet. Azok hozzátartozói a legkevésbé, akik azon a szerencsétlen péntek 13-án meghaltak. Mi sem örülünk, amiért a franciák betapasztott füllel alukáltak kora nyártól mostanáig. Amiért hiába mondtuk, hogy ebből baj lesz. A Bataclan bárban leadott géppisztolysorozatok fülsüketítő dörrenéseit már nem lehetett nem meghallani. A francia kormány is felébredt rájuk, kinyitotta a szemét és meglátta a nyilvánvalót. 

Ez most mégsem az öröm, s főleg nem a káröröm ideje. 

Jobb lett volna, ha ehhez nem kell meghalnia 130 embernek. 

4. Ami most kérdés és fontos: a német reakció. Amint Valls is kiemelte: nem ők hívták a migránsokat. Igaza van. Angela Merkel felelőssége felmérhetetlen. Igen, áttételesen annak a 130-nak a haláláért is visel részfelelősséget. Ha ezek után továbbra sem, még francia nyomásra, még a hónapokkal ezelőtt önnön humanitásával nagyképűsködő, most sírva-ríva szigorító Svédország példáját látva sem mondja ki, hogy vége a Willkommenskulturnak, ha inkább kényezteti magát őt éltető migránsok videóival, akkor megint csak igaza lesz Valls-nak. „Ha ezt nem tesszük meg, a népek azt fogják mondani: elég Európából!”

5. Európából persze sosem lesz elegem, amíg lesz, az Unió viszont más tészta. Helyzet van. Európai helyzet. S miközben fenntartjuk azt a gittegyletet, megoldás nincs. Pedig nem az uborka görbületének meg a csirkeketrec méretének pontos szabályozását várom el Brüsszeltől, hanem például azt, hogy a menekültügyi eljárásokat egységesítse. Rossz vicc, hogy más a menekültség kritériuma a németeknél mint nálunk, hogy az embercsempészet van, ahol humanitárius tettnek számít, más tagországban meg bűncselekmény. Ha Schengent még meg lehet menteni – és nekünk érdekünk, hogy Schengen megmaradjon –, az csak úgy fog menni, ha bizonyos szint fölött egyetlen ország sem dönthet a többi beleegyezése nélkül bevándorlók fogadásáról. Mégis, hogyan lehet joga ehhez mondjuk Merkelnek? Nyílt belső határok esetén mégis milyen alapon? Ja, hogy további szuverenitás-feladással járna, ha nem dönthetne mindenki maga arról: mondjuk országa lakosságának egy százalékánál nagyobb tömeget befogad-e? Igen. És? Hagyjuk már ezt a kétbites, „Több Európa vagy kevesebb Európa?”-megközelítést. Ami közös érdek, abban legyen több, ott lépjünk egységesen (európai menekültügy, közös határőrség), ami meg nem közös érdek, ott hagyjuk békén egymást (nochmal: uborka).

6. Na, ugye.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2015. december 01. 14:23
Nézd, ha azzal akarsz vitázni, amit szerinted gondolok, akkor talán rám nincs is szükség, ugye?
Dr Bubo
2015. november 26. 14:39
Borotvaéles logikájú irodalmi értékű karcolat.:-) Így tovább András!
Centurio Q
2015. november 26. 11:21
Az egészből az 5. pont értelmes felvetés. A többi szokásos bullshit, francia és belga állampolgárok menekültáradat nélkül is lazán eljutottak volna Párizsba.
koronaszepe
2015. november 26. 09:33
Orbán "naugyéi" kb. olyanok, mint nagymamám aggodalmaskodásai. Szegénykém mindig megjegyzi, hogy csak óvatosan, nehogy baj legyen. Azután néha baj lesz, amire Ő egyből reflektál, hogy ;"naugye", én szóltam előre. Az állam eddig kb. 250-300 milliárd kö(ss)zpénzt tolt a fociba, most van egy jó csapatunk, jogos lenne a "naugye"? Na,ugye...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!