Lázár szerint az ellenzéki pártok megtámadták a földműveseket

2015. november 05. 15:31

Lázár János szerint az ellenzéki pártokat csak az zavarja a földprivatizáció kapcsán, hogy a külföldiek kimaradnak a földvásárlásból és a nagybirtokosok érdekei sérülnek. A heti sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy lazulhatnak a kistelepülések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, illetve hogy a bölcsődei dolgozókra is kiterjesztenék a pedagógus életpályamodellt.

2015. november 05. 15:31

A földművesek megtámadásaként értékelte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak a tervezett állami földértékesítések ügyében. Lázár János megdöbbentő fordulatnak nevezte, hogy az LMP, a Jobbik és az MSZP arra kötött koalíciót, hogy szóvá tegye: a külföldiek kimaradnak a földvásárlásból és a nagybirtokosok érdekei sérülnek.

A tárcavezető arról is beszámolt szokásos heti sajtótájékoztatóján, hogy a Nemzeti Földalapkezelőnél mintegy 100 ezren érdeklődtek a földárverések iránt, 60 ezren potenciális vásárlóként kértek információkat. Tudatta azt is, hogy november 18-án tárgyal a kormány a mintagazdaságok rendszerének felállításáról, ami egyebek mellett az állami ménesbirtokokat érinti.

Lázár: A német javaslat nem lehet kötelező minden ország számára

A magyar kormány tiszteletben tartja, ha Németország be kívánja engedni a bevándorlókat, azt azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy ez a döntés bármely más országra nézve kötelező legyen – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János a német kancellár bejelentésére reagálva, miszerint legalizálni kellene a bevándorlást, kijelentette: Németország saját akaratát rá akarja kényszeríteni Európára. Ha Németországnak lelkiismeret-furdalása van valami miatt, és bárkit le akar telepíteni, azt megteheti, de az nem lehet kötelező Magyarország számára – fűzte hozzá. A miniszter elmondta azt is: a kormány a szerdai ülésén arról döntött, hogy fenntartja a négy megyére déli vonatkozó rendkívüli eljárásrendet.

Emelkedhet a kistelepülési polgármesterek jövedelme, ha telik rá

Az 1500 fő alatti települések akár 30 százalékkal is növelhetik polgármesterük juttatását, ha annak költségét ki tudják gazdálkodni – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta: ezzel a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra emelkedhet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindez saját forrásból valósítható meg.

Beszámolt arról is: lazulhatnak a 3000 fő alatti települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, így ők más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett.

A bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik a pedagógus életpályamodellt

Három új bölcsődei ellátástípust vezetnek be és a bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik a pedagógus életpályamodellt – jelentette be Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint mini-, munkahelyi és családi bölcsődék feltételeit dolgozzák ki, a kormányzati szándék szerint könnyebb lesz létrehozni, fenntartani ezeket, illetve az intézmény felügyeletére bízni a gyermekeket.

Jelezte azt is, hogy 2017. január 1-jétől napi négyszeri étkezést biztosítanak a gyermekétkeztetésben és az önkormányzatok helytállására is számítanak a szünidei étkeztetésben. A tárcavezető tudatta azt is, hogy már a gyermek fél éves korától is igénybe vehető a gyed extra.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. november 06. 09:15
Igen, így volt! Kapára - kaszára kaptak az ellenzéki pártok és rárontottak nemzetük földműveseire. Na de a földművesek ... hát igen. Ők nem voltak ott, csak néhány vidéki ember, akik a földművesnek dolgoztak!
Tintamin
2015. november 05. 21:41
NA MENJETEK TI A JÓ ÉDES ANYÁTOKBA, BASSZÁTOKMEG! A haveroknak átjátsszátok a földeket, és másra mutogattok, a pofátokról nem ég le a bőr, ti tolvaj mocsok maffiózó senkiházi gyökerek!
2015. november 05. 21:22
Ángyánt idézem: "Még egy ilyen, amit a Lázár mondogat, hogy külföldiekkel szemben szabadságharcot folytatunk. Hát ezt tudatosítani kéne, hogy ez a külföldiek kezére játszásának a közvetlen útja, hogyha az állam először a csókosoknak odaadja, majd a csókos második körben piacra viszi és eladja. Eladhatja, mert tagállami állampolgár lesz az a nagy tőkeérdekeltség, aki meg akarja szerezni és itt vannak a szabályok rá, hogy nyugodtan viheti ezt a földet. Kihúzzák alólunk. Csak a hasznot, még ezt a kis hasznot, ami ezen keletkezik, se mi fogjuk húzni, hanem az, akinek odaadja most hűbéri birtokként a mi földünket. A közös földünket. Azé, aki megműveli, ugye nagyon jól hangzik? A Rákosi rendszer hordaléka ez, hogy legyen azé a föld, aki megműveli történet. El kéne ott is mondani világosan, hogy kié a föld, kik használják a földet ma, kik húzzák a hasznát a földnek. De hát, ha nem mondjuk el ezeket, nincs alkalom sem, mert nem tudja az ember igazán hova menjen vele, hol mondja ezt el. Kommunikációs nyomás alakult ki. Ez a kormánypropaganda média M-1 M-2 M-akárhány, Duna-ilyen, Duna-olyan. A Széles Gábor beállt reménykedve, hogy majd miniszter lesz, akkor az Echo TV is ugyanezt nyomatja. Egyszerűen nincs olyan lehetőség, hogy ezt elmondjuk."
becike4
2015. november 05. 20:47
Egy negyedosztályú geci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!