Lázár: Folyamatosan anyáznak bennünket

2015. szeptember 10. 18:05

Jövő kedden, a bevándorlással kapcsolatos több törvénymódosítás hatálybalépésének napján fog tárgyalni az Országgyűlés a bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetéséről – jelentette be Lázár János, aki azt is elmondta, hogy mégsem valósítják meg az eredetileg tervezett, Szerbia felé nyitott tranzitzónákat a déli határon, mert nincs értelmük.

2015. szeptember 10. 18:05

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről – mondta Lázár János a Kormányinfo címet viselő szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy mégsem lesznek Szerbia felé nyitott tranzitzónák Magyarország területén.

Lázár János bejelentette: a kormány a befogadóállomási kapacitás bővítését tervezi a következő két hétben a bevándorlók folyamatos és biztonságos ellátása érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy legalább további 2-3 befogadóállomás felállítására tegyen javaslatot.

Nem lesznek félig nyitott tranzitzónák

A Miniszterelnökség vezetőjének tájékoztatása szerint az idén eddig 176 ezer illegális bevándorló lépte át a határt. Lázár közölte: a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon. Elmondta: szeptember 15-én 0 órakor új időszámítás kezdődik, akik továbbra is a magyarországi útirányt választják, azoknak tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket és a hivatalos belépési pontoknál kell jelentkezniük. A határátkelőn lesz lehetőség a menekültügyi kérelem benyújtására, a jogerős elbírálásig – ami legfeljebb 12-14 nap – jogi védelmet és ellátást biztosítanak az érintetteknek.

A miniszter ezzel kapcsolatban több kérdést is kapott a határ mentére tervezett tranzitzónákról, amikre válaszul kijelentette: Szerbia felé nyitott tranzitzónák nem lesznek Magyarország területén, mert nincs értelme ezek felállításának. Kétfajta csoport lesz a határon: olyanok, akik beadták a menekültkérelmet - őket befogadóállomásokra vihetnék, ugyanakkor az országban szabadon mozoghatnak -, a többiek Magyarország határszélén, illetve Szerbiában várakoznak majd. Az ő ellátásukból Szerbiának is ki kell vennie a részét, és ehhez civil szervezetek – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – közreműködését is kéri a kabinet.

Beszámolt arról is, hogy a műszaki határzár kiemelt sebességgel épül, az október 31-i határidő akár egy hónappal is lerövidülhet. Az elmúlt időszakban napi 10 kilométer épült. Egy kérdésre azt is mondta, hogy szeptember 15-ig el kell készülnie a határzárnak Röszkénél, a vasúti sínen is. Tudatta továbbá: szeptember végén lehet meg az a törvényi felhatalmazás, ami a migrációs válsághelyzetben bizonyos többletfeladatokra hatalmazhatja fel a honvédséget.

Visszautasított kijelentések

A tárcavezető visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a kormány nem bánik emberségesen a bevándorlókkal. A bevándorlók ellátása nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelesség is – hangsúlyozta a miniszter, aki azonban kiemelte, hogy nem a segítséget viszik az emberekhez, hanem őket szállítják a segítségnyújtási pontokhoz. 

Werner Faymann osztrák kancellárnak a magyar kormányra és Orbán Viktor kormányfőre vonatkozó kijelentéseit Lázár János vérlázítónak, minősíthetetlennek nevezte. Jelezte ugyanakkor, Orbán Viktor kész arra, hogy Budapesten fogadja az osztrák kancellárt. A miniszter Németországra is kitért, és azt mondta, reméli, hogy emberiességi szempontok, nem pedig a német ipar olcsó munkaerővel való ellátása vezényli a berlini kormány bevándorláspolitikáját.

A kvótarendszer nem lehet diktátum

A nemzetközi sajtóban nyilatkozó nyugati politikusok Magyarországgal kapcsolatos bírálataira úgy reagált: „folyamatosan anyáznak bennünket”, amivel szerinte a kvótarendszer elfogadására és egy nagy magyarországi menekülttábor létrehozására akarnak nyomást gyakorolni.

A kvótarendszer tervéről úgy nyilatkozott: nem zárkóznak el az ésszerű vitától róla, de először alapkérdésekben kell egyetérteni, például abban, hogy az elsődleges cél Európa határainak megvédése. Azt a diktátumot, amelyet az európai nagyhatalmak közül többen is Magyarországra akarnak kényszeríteni, a kormány nem fogja elfogadni, tartva magát a visegrádi négyekkel kötött megállapodáshoz és az európai tanácsi csúcson hozott döntéshez – hangoztatta.

A tárcavezető azt is kiemelte: a kormány teljes egészében elutasítja azt az úgynevezett hot spotokra vonatkozó felvetést, hogy az Európai Bizottság kontrollja alatt álló menekülttábor jöjjön létre Magyarország területén. Az akár 100 ezres nagyságrendű táborra semmiféle esély és lehetőség nincs – jelentette ki Lázár János.

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2015. szeptember 11. 12:20
Meglepődtél lézerdzsoni ?? Hiszen ezt érdemlitek !
egyetmondok
2015. szeptember 11. 10:33
De hát Lázás úr mit várt mást ? Azoktól, az anyázáson kívül mit várhatunk,akik ellen - nyilván okkal - 2010-ben a szuverenitásunkért nemzeti szabadságharcot kezdtünk ?
kukagyerek
2015. szeptember 11. 09:58
"Lázár: Folyamatosan anyáznak bennünket" .... Kik? A lepuffantott 200 fácán, vagy a szavazóitok, akikből rendszeresen hülyét csináltok?
SigSauer
2015. szeptember 11. 07:38
Akkor ide is... A saría kijelöli egy nem muszlim nemzetbe történő bevándorlás teljes folyamatát és stratégiáját és azt, hogy mit tegyenek annak érdekében, hogy iszlamizálják a társadalmat. Ha kíváncsiak vagyunk az iszlám jövőjére Európában, akkor olvassuk el a Szírát (Mohamed életét). Amikor a muszlimok először megérkeznek, elfogadják az új otthonukat. Az első lépés az, hogy bejelentik, hogy az iszlám a kereszténység és a judaizmus testvérvallása. Párbeszéd- és hídépítő kurzusokat tartanak a médiának és a kafír közösségnek. Azt is állítják, hogy a nyugati civilizáció valójában az iszlám aranykorán alapul. Miután ezek az állítások a helyükre kerültek, és elfogadottakká válnak, jönnek a követelések arra vonatkozóan, hogy min változtasson az adott nemzet. Ezt láttuk már Franciaországban, Angliában, hogy ne menjünk messzebb Bolek Zoltán (a magyar, muszlim "nagyvezír") is elkedzte Magyarországon és már jönnek is a követelései, tilalmat hirdetett a kormánypárt ellen. Azokat, akik ellenállnak a változásoknak bigottnak, iszlamofóbnak és rasszistának nevezik, annak ellenére, hogy soha nem teszik világossá, hogy a politikai iszlámmal szemben történő ellenállásnak mi köze van a rasszhoz. Egy átlagos európai vezető nem tud semmit az iszlámról és a saría törvényekről. Mindannyian találkoztak kedves muszlimokkal, így azt hiszik, hogy az iszlámnak jónak kell lennie, és azok, akik a bajt csinálják, csak szélsőségesek lehetnek. Hát nem! :) Az iszlám követelései mögött húzódó érzelmi motiváció a szent harag (al Walaa wa al Baraa 36., 50. oldal). Allah gyűlöli az európaikat, így minket, magyarokat is. A kultúránkat és a politikánkat. Ezért bárkinek, aki szereti Allahot, gyűlölnie kell azt, amit Allah gyűlöl, így ellenszenvvel kell viszonyulnia a törvényeink és az alkotmányunk iránt. Ezért az iszlámnak folyamatosan követelnie kell, hogy hódoljunk be a saríának. Mivel az iszlám agresszív politikai rendszere vallási köntösbe van bújtatva, sok európai alkotmány alapján a muszlimokat megilleti a vallásszabadság. Az iszlám vallásos követeléseinek visszautasítása alkotmányellenes, tehát mindent meg kell tennünk, amit kérnek, ha az vallási követelésnek van álcázva. Itt tartunk most. Az erőszakot és a terrort a Korán szentesíti. Mohamed: Parancsot kaptam, hogy háborút viseljek az emberiség ellen, míg el nem fogadják, hogy nincs más isten, csak Allah, és míg nem hiszik, hogy én vagyok az ő prófétája, és el nem fogadnak minden kinyilatkoztatást, melyet mondok. Amennyiben megcselekszik ezeket a dolgokat, védelmezni fogom az életüket és tulajdonaikat, hacsak a saría másként nem rendeli, mert ebben az esetben sorsuk Allah kezében van. Néha bizony "másként" rendeli, mert ezért vagy azért az aktuális érdek másként diktálja. A dzsihád a közösség kötelessége! És hogy kinek kötelessége a dzsihádban harcolni? [o9.4] Minden épelméjű, ép testű férfinak, aki elérte a pubertást. [Bukhári 4,52,96] Mohamed: Bárki, aki felfegyverez egy dzsihadistát, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos. Bárki, aki megfelelően ellátja egy szent harcos hozzátartozóit, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos. Jól kitalálták, nem? :) A kalifa minden más néppel harcol, amíg azok muszlimokká nem válnak. A kalifa (a legmagasabb vezér, aki egyben király is és egyfajta pápa) háborút indít a zsidók és a keresztények ellen. "Először szólítsátok fel őket, hogy térjenek át az iszlámra, aztán szólítsátok fel őket, hogy fizessenek dzsizját (kafírokra kirótt adót). Ha visszautasítják az áttérést vagy az adók megfizetését, akkor támadjátok meg őket." [Korán 9:29] Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott. A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, 40 41 23 amíg be nem hódolnak, meg nem fizetik a fejadót [dzsizját] és megalázottá nem válnak. Na, akkor most lehet tovább puszilgatni minden muszlimot és liberális "barátaikat" az Ostobaság Csimborasszójának tetején.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!