Tűzparancsot a határon!

2015. augusztus 26. 16:21

Magyarországon meg kell előzni, vagy ha határunkhoz ér, meg kell akadályozni a népvándorló hordák agresszióját. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére.

2015. augusztus 26. 16:21
Zárug Péter Farkas
Demokrata

„Miközben mi épp Szent István ünnepén új kenyeret szenteltünk és némi borongós idő közepette mégiscsak ittuk a jó hideg söröket, s ettük a jó kis ünnepi menünket, aközben Macedónia menekült-agresszió áldozata lett. S a végén még tőle kértek nagyobb empátiát a menekültekkel szemben.

Tessenek elképzelni, hogy 7, azaz hét ezer ember felsorakozik egy határon és a velük szemben álló határrendészetnek és rendőrségnek semmilyen módon nem engedelmeskedve próbálnak benyomulni a határon. A rendőrök és macedón határvédők kordont húznak és fegyveres, de érdemben azt nem használó őrökkel próbálják biztosítani, hogy az országba való bejutás mégiscsak rendezetten és a szabályoknak megfelelően történjen – ezt célozná a magyar kerítés is, mert mint kiderült, balga módon saját területen és nem valódi határsavban húztuk, na mindegy! Szóval a macedón fegyveresek a hivatalos menekültügyi eljárást szerették volna végezni, amikor elszabadult a messze létszámfölényben lévő több ezres népvándorló horda és áttörték a határt. Tetszenek érteni? Szó szerint betörtek több ezren egy országba, ahol kordon, kerítés, és kirendelt fegyveresek voltak, igaz tűzparancs nélkül!?!” (...)


„Ha népvándorló hordákhoz lesz igazítva a kormánykommunikáció, az a mindenkori kormány alkalmatlanságát fogja bizonyítani arra, hogy háborús időkben az országot vezessék.

Márpedig a népvándorlás Macedóniában tapasztalt agressziója ebbe az irányba mutat!

Magyarországon ezt meg kell előzni, vagy ha határunkhoz ér, meg kell akadályozni. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére. Az idő közeleg.”

(A teljes cikk a Demokrata nyomtatott változatában olvasható.)

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 241 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptiszai
2015. augusztus 31. 19:20
Nem semmi ... Hová süllyed a soha nem volt jobboldal. Katona nem lőhet civilre a genfi egyezmény szerint. Majd mehet a csürhe lövöldöző a Hágai Bíróság elé. Maguk és a 139 embernek akinek mindez teszik semmivel nem jobbak mint a nácik, bolsik vagy az ISIS. Embertelenség mindenhol , csak ne mondják magukat katolikusnak, soha nem voltak . Demokrata egy szenny lap. Bencsik András volt MSZMP tag gané ember.
Ald0 Raine hadnagy
2015. augusztus 28. 14:10
Akkor kellett volna tűzparancs amikor ez a félromán-félörmény bevandorló idejött...
csergolec
2015. augusztus 27. 10:12
Nehéz dolog ez,kiadni a tűzparancsot,de ugyanakkor a "határt"meg kell védeni a hordától,nem lehet megengedni,hogy ha kell,erőszakkal jöjjön át bárki is. Van sok megoldás,amellyel eredményt lehet elérni,ilyen a gumilövedék,vízágyú,könnygáz,és csak a legvégső megoldás lehet a tűzparancs.
MZ/X
2015. augusztus 27. 09:50
Ezt valahogy így kéne... mert ha nem, akkor minek is a határ, a határátkelőhely, az útlevél...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!