Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Orbán szerint enyhék a bevándorlós plakátok szövegei

2015. június 12. 08:55

A miniszterelnök az állami rádiónak arról beszélt: a bevándorlós plakátok elsősorbam az embercsempészekhez szólnak, amelyek arra helyezik a hangsúlyt, hogy Magyarország nyitott és barátságos ország; nem azt mondja, hogy ide nem lehet jönni, hanem azt, hogy be kell tartani a törvényeket. Orbán Viktor elmondta azt is: jövő szerdán dönt a kormány a bevándorlással kapcsolatos intézkedésekről.

2015. június 12. 08:55

A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: minden lehetőséget végigvesznek, ide értve a teljes fizikai határzár lehetőségét is. Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a szerb és a magyar kabinet július elején tart kormány-csúcstalálkozót, ahol számba veszik a tisztázandó kérdéseket. „Nem tartjuk helyesnek, hogy ránk küldik a menekülteket, már Szerbia területén fel kellene tartóztatni őket” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: az Európai Unió költségén, de azon kívül kellene fogadóállomásokat kialakítani, és lehetővé kellene tenni, hogy a tagállamok eldönthessék, befogadják-e a belépni szándékozókat.

A kormányfő elmondta: a schengeni határokat értéknek tekinti, amelyekhez még nem kell nyúlni, most a külső határok megerősítésére van szükség. Orbán Viktor a legnagyobb nehézségnek tartja és abszurdnak minősítette, hogy Görögország az unióban nem minősül biztonságos országnak, amelyen keresztül a bevándorlók egy jó része érkezik. Kijelentette: a visegrádi országok is egyetértenek Magyarországgal abban, hogy a problémát a görög határnál kell kezelni. 

Orbán Viktor beszélt arról is: elsősorban az embercsempészekhez szól a kormány bevándorlással kapcsolatos plakátkampánya, amelynek célja, hogy minden embercsempészhez, útvonaltervezőhöz és megélhetési bevándorlóhoz eljusson a hír: Magyarország az a hely, amelyet el kell kerülniük. Nem tudunk munkát adni a bevándorlóknak – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, a plakátok azt is üzenik: nincs esélyed arra, hogy itt maradj, ez nem az a hely, ahol sikerülhet neked a boldogulás. 

Kijelentette, az emberek nagy többsége egyetért azzal, hogy a bevándorlás veszélyes, az „életszerűtlen” elméletet képviselő politikai erők azonban hangosabbak. Orbán Viktor a liberális értelmiség akcióit egy rendkívül kicsi, de hangos kisebbség képviseletének tekinti, amely azonban „teljesen szemben áll az élettapasztalattal”. Hozzátette: a véleményüket joguk van elmondani, garázdasághoz azonban nincs joguk. A kormányfő úgy értékeli, a plakátok megfogalmazása inkább enyhének mondható. Arra helyezi a hangsúlyt, hogy Magyarország nyitott és barátságos ország; nem azt mondja, hogy ide nem lehet jönni, hanem azt, hogy be kell tartani a törvényeket – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök az uniós nemzetállamokkal szembeni „tiszteletlen trükközésként” értékelte, hogy az Európai Bizottság egy a tagállamok kormányfőinek állásfoglalásával ellentétes megoldást szorgalmaz. Hozzátette, a kvótajavaslat olyan erős ellenállásba ütközött, hogy azóta más javaslatok is felmerültek.  

Orbán Viktor az Altus-ügyről szólva azt mondta, az szimbolikus európai kérdés lesz a következő időszakban, amellyel a nemzetközi közösség hosszasan foglalkozik majd, és komoly tanulságokat von le abból. A kormányfő kifejtette: bár nehéz elképzelni máshogy az európai politikát, mint az egyívású, egy fészek aljáról jövő pártok együttműködésének rendszereként, „de az, hogy az Európai Unió a költségvetéséből ilyen kültelki trükkökkel ellenzéki vezetők cégein keresztül pénzt juttasson a nemzeti politikai küzdőtérre, befolyásolva így a nemzeti politikai küzdelmeket, mélyen idegen az Európai Unió eszméjétől”. 

Gianni Pittellának, az európai szocialisták frakcióvezetőjének üzenetére, amely szerint Európának vannak problémái, amelyek azért születtek, mert vannak olyan konzervatívok, mint Orbán Viktor, a kormányfő úgy felelt: azt kívánja minden európai országnak, különösen a szocialisták által kormányzottaknak, akiknek ez „a legnehezebben megy”, hogy sikerüljön 3 százalék feletti gazdasági növekedést elérniük, valamint azt, hogy olyan arányban csökkenthessék a munkanélküliséget, mint Magyarország. Azt is kívánta nekik, hogy a költségvetést és az államadósságot érintően annyi bajuk legyen minden európai uniós országgal, mint Magyarországgal. „Jó, hogy idejöttek, jó is, hogy körülnéznek, talán van is mit hazavinniük” – jegyezte meg Orbán Viktor.

A kormányfő szólt arról is, szerinte Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére, a kérdést ugyanakkor nem szeretné politikaivá tenni, a vezérszerepet az olimpiai bizottságra hagyja. Mint arról beszámolt, a szükséges létesítmények 70-80 százaléka már megvan vagy az olimpia nélkül is megépül.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 236 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. június 14. 21:27
Egy igazi keményfaszú szittya vajda sohasem lehet elégedett!
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. június 13. 00:05
Fontos ügyekkel van elfoglalva a vajda.
Qsza
2015. június 12. 20:49
http://media.irishcentral.com/images/MI+australia-no-way+Irish+Voice.jpg
kuc-kuc
2015. június 12. 18:38
Ez ellen a sátáni böszme kormány ellen MINDEN kereszténynek fel kell lépni. ...mert megcsúfolják a keresztényi hitet. .... az emberi értékeket. ....mert hazánk egy ember sivataggá változik ha ez a sátáni kormányzat marad s Szodoma és Gomora semmi ahhoz képest amit ezek az elfajzott sátáni kormányzat tenni akar megszentelt hazánkkal. Keresztény magyar testvéreim mondjuk nemet a kormányzati gyűlölet keltésre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!