Boross Péter tudja, hogy nem sikerült Orbánt beszervezni

2015. március 10. 08:37

Boross Péter még 1990-ben, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként bekérette Orbán Viktor aktáját és ebből az derül ki, hogy megpróbálták beszervezni, de nem sikerült – mondta Boross a Pesti Srácoknak adott interjúban. Arról nem kérdezte őt a Pesti Srácok, hogy miniszterként még hány ellenzéki politikus aktáját kérette be.

2015. március 10. 08:37

Boross Péter a Pesti Srácoknak adott interjúban cáfolta, hogy Orbán Viktort beszervezték volna besúgónak, mikor katona volt. Simicska Lajos vasárnap a Mandinernek azt mondta: Orbán szólt neki, hogy jelentenie kell róla és eddig harminc évig elhitte, hogy nem jelentett, de most már elbizonytalanodott erről.

Boross Péter ezzel kapcsolatban a Pesti Srácoknak azt mondta: „amikor 1990-ben bizonyos kartonokat előszedtek, én az Antall-kormány nemzetbiztonsági minisztereként utánanézettem az fellelhető iratoknak.” Az iratokból kiderült, hogy Orbán Viktortól is megkérdezték katonakorában, hogy hajlandó-e jelenteni, ám ő az együttműködést megtagadta. „A miniszterelnökről olyan karton van, ami a figyeléséről, tervezett beszervezéséről szól és olyan nincs, amely szerint valaha is beszervezték volna” – mondta Boross Péter. 

A Pesti Srácok azt nem kérdezte Borosstól, hogy miniszterként hány ellenzéki politikus kartonját kérette még be.

Boross szerint Simicskából a sértettség beszél. A vállalkozó azon sejtetésére, hogy az állambiztonsági iratok Moszkvában vannak, és Putyin ezzel zsarolná Orbánt, azt mondta:  „azt a politikai szükségszerűséget, hogy nekünk gáz kell és ezért nem szabad totálisan összeveszni Oroszországgal, összemosni avval a lázálommal, hogy Putyin átlapoztatta a rengeteg kelet-európai anyagot és most Orbán Viktort zsarolja, aljasság”. Feltette a kérdést: „miért foglalkoztak volna a szovjetek az almásfüzitői besúgó ügyével, akit annak idején fekete vágás miatt szerveztek be!? Miért foglalkoztak volna Orbán Viktor diákkal, kiskatonával?

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kardosg
2015. március 10. 22:46
Azért a fő kérdés ilyenkor továbbra is az, hogy KINEK (melyik ország milyen szolgálatának) sikerült beszerveznie egy-egy politikust, ha netán a saját titkosszolgálatának nem is sikerült... Azért elgondolkodtató, hogy a világ két vezető nagyhatalma esetében is bevallottan volt titkosszolgálati vezető az ország elnöke, az oroszoknál ugyebár Putyin, az USA-ban meg Bush...Nahát-nahát. Persze minden ilyen mindig "demokratikus" választásokon kap felhatalmazást. Bár a demokratikus választások és a titkosszolgálati tevékenység, illetve know-how viszonya felettébb érdekes kérdéseket vethet(ne) fel.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. március 10. 21:49
Nem? Akkor ő egy önkéntes anyaszomorító?
=nessuno=
2015. március 10. 21:38
Bizonyára Boross akarta beszervezni...;)
ziza
2015. március 10. 19:03
akkor ő a tartótiszt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!