Török szociológus: Nem a vallás az iszlám radikalizmus elsődleges oka

2015. február 16. 14:24

Egy Ausztriában élő török származású szociológus arra világított rá a Der Standardnak adott interjújában, hogy német nyelvterületeken felismerhető az a csoport, amelyből az iszlám radikálisok kikerülnek, fanatizálódásuk hátterében pedig sokkal kevésbé játszik szerepet a vallás, mint a társadalmi helyzetük és családi hátterük.

2015. február 16. 14:24

Az iszlám szélsőségesség kialakulásának kezdetén nem a vallási meggyőzés az ösztönző erő – mondta egy török származású osztrák szociológus a Der Standard című osztrák napilap hétfőn megjelent interjújában, mikor azzal kapcsolatban kérdezték, hogy két Szíriába tartó brit fiatalnál gyorstalpaló könyveket találtak az iszlám vallásról és a Koránról. 

Kenan Güngör szerint a szélsőséges eszméket követő fiatalok többsége nemcsak a muzulmán vallásban járatlan, hanem alig képzett és nincs megfelelő jövőképe sem. Úgy érzik, a vesztes oldalon állnak, néhányuk akár bűnügybe is keveredett korábban, miközben értelmet, odafigyelést és iránymutatást keresnek a világban – vélte az Ausztria egyes tartományainak integrációs politikáján dolgozó szakértő, hozzátéve: itt lépnek be a képbe a szalafista körök. Ezek a társaságok keresik a fiatalokat, meghívják őket magukhoz, beszélgetni kezdenek velük az élet nagy kérdéseiről – így azok úgy érzik, viszonylag gyorsan elismerésre és megbecsülésre találnak az új „baráti” körükben – fejtegette Güngör.

A szakértő hangsúlyozza, hogy a vallás csak a meggyőzés második szakaszában kap szerepet, amikor világosan és egyértelműen felvázolják előttük, hogy szerintük miképpen kell igaz muszlimként élni. A szélsőséges eszméket követő fiatalok általában második vagy harmadik generációs bevándorlók és rosszul beszélnek németül – mutatott rá a szociológus. Kiemelte: a nehéz életkörülmények között élő szüleikhez képest már nem alázatosak vagy takarékoskodók, hanem igen tevékenyek, és provokatívan viselkednek. A szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy a dzsihadizmusra nem szabad úgy tekinteni, mintha az csupán a fiatalok lázadása lenne.
Egyre többen vannak olyan családok is, ahol a szülők nem, ám a gyerekek egyre inkább követik a vallást, ezért Kenan Güngör arra figyelmeztet, hogy a szülők számára ez egy intő jel lehet, hogy nagyobb odafigyeléssel komolyan elbeszélgessenek gyermekeikkel.

Mivel a muszlimok hetven százaléka sokkal visszafogottabban él, mint az iszlám szervezetek azt elképzelik, ezért a szakértő szerint nem vallásközi, hanem társadalmi párbeszédre van szükség. Ennek azonban még nagyon az elején járunk – jegyezte meg a szociológus. 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. február 17. 08:18
Nem a vallás az a KDNP-s radikalizmus elsődleges oka.
kuwiq
2015. február 16. 17:07
Speciel egyik merénylet sem Németországban történt, hanem Franciaországban és Dániában. De tény, hogy a németországi utánpótlása az iszlám államnak jelentős.
Nomine
2015. február 16. 15:03
A kapitalizmus nem tud és nem is AKAR semmit kezdeni a képzetlen embertömegekkel. (mert túl drága) Kitermeli a saját ellenségét. Nagyszerű. De mi lesz azokkal akik már "nem kellenek" de MÉG ott élnek? Hát ez.
ottapont
2015. február 16. 15:00
'Mivel a muszlimok hetven százaléka sokkal visszafogottabban él, mint az iszlám szervezetek azt elképzelik' Eddig azt gondoltam, hogy csak mi, kívülállók nem látjuk át azt a bonyolult, kesze-kusza jelenséget amit iszlámnak neveznek, de ezek szerint a saját szervezeteik sincsenek igazán képben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!