Nem épül Horvátországig az M6-os

2014. november 28. 17:07

Visszavonta a kormány azt a kormányhatározatot, amely alapján az M6-os és az M60-as a horvát határig ért volna. A döntés hirtelen jött, mert szeptemberben Lázár János még nagyszabású sztrádaprogramról beszélt a régióban is.

2014. november 28. 17:07

Nem épül meg az M60-as Pécs és a horvát határ, illetve az M6-os Bóly és Ivándárda közötti szakasza, mivel a kormány visszavonta az erről szóló tavalyi rendeletet, írja a Bama.hu. Előbbi szakaszon így elmarad egy új Dráva-híd építése, míg utóbbin csak kétszer egysávos autóút épül.

A döntés váratlanul érkezett, mivel szeptemberben Lázár János még egy olyan sztrádaprogram indításáról beszélt, mely Baranya megyét is érintené, Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára pedig októberben nyilatkozott arról, hogy 2018-ig megépülnek ezek a konkrét szakaszok, mivel kormányrendelet kötelezi erre a kormányt. Tasó László még november 15-én is említette az M6-ost, mint a következő uniós ciklusban határig épülő autópályát.

Egy 2013-as BAMA-cikk tanúsága szerint Orbán egy kormányülésen pont az M6-os meghosszabbítása és a Dráva-híd kapcsán kérdezte kormánya tagjait arról, hogy „Mi tart ennyi ideig? Az állam mi vagyunk, mi adjuk az engedélyeket, nem? Brüsszelbe kell ezért is utaznunk, hogy engedélyt adjunk saját magunknak?” Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek külön még azt is felrótta, hogy: „Zsuzsanna, ha minden engedély megvan, és az állam összeszedi az erejét, mennyi ideig tart megépíteni egy 10 kilométeres utat, konkrétumot mondjon, legyen szíves.” Németh Lászlóné akkor azt ígérte, 2014-re kész lesz a pécsi elkerülő, 2018-ra pedig az autópálya a határig.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
incze
2014. november 30. 19:49
kell a pénz stadionra, meg paksi meg mohi atomerőműre, meg az áramlatokra, a délire, meg ami a nerseggekből árad
Mák virág
2014. november 29. 09:42
Ahogy Lázár hazudta a nyár végén, itt a nagyszabású sztrádaépítési program.Gondolom a sztárda nyomvonalában egy vadonatúj stadion épül, ezért itt az út vége.:))))))))))
Dr. Venezu Ella
2014. november 29. 09:26
"és 2018-ig minden autópálya eléri majd az országhatárt." Ezt éppen novemberben mondta a Diaszpóta tanácskozáson. http://www.hungarianreporter.com/magyarsaacuteg/ma-tartottak-a-diaszpora-tanacs-iv-uleset
nemjoe
2014. november 29. 08:48
Ez lett volna az egyetlen lehetőség, hogy az M6/60 megtérüljön, esetleg hasznot hajtson az országnak az Adriára vezető É/D-i forgalom becsatornázására.... Lehet, valakik rájöttek, hogy a déli régiók összekötve az Adriával/Balkánnal komoly beruházásokat vittek volna el Budapesttől. Mert ez nem Magyarország, hanem Budapestország... csesszék meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!