Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Norvégia fellépést kért a magyar kormány ellen az Európai Uniótól

2014. augusztus 29. 19:31

Norvégia uniós fellépést kért csütörtökön a magyar kormány ellen azzal az indokkal, hogy aláássa a demokráciát - jelentette pénteken a The Local angol nyelvű norvég hírportál, hivatkozva Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter interjújára, amelyet a norvég NRK közszolgálati rádiónak adott.

2014. augusztus 29. 19:31

Norvégia uniós fellépést kért csütörtökön a magyar kormány ellen azzal az indokkal, hogy aláássa a demokráciát – jelentette pénteken a The Local angol nyelvű norvég hírportál, hivatkozva Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter interjújára, amelyet a norvég NRK közszolgálati rádiónak adott. A cikk szerint a két ország között a norvég alapok körül alakult ki vita.

A Financial Times európai kiadásában csütörtökön megjelent levelében a norvég európai ügyi miniszter azt írta, hogy kiábrándította és meglepte, hogy az Európai Unió nem válaszolt a magyarországi politikai fejleményekre. A norvég NRK közszolgálati rádiónak a miniszter emellett azt mondta: „nagyon nyugtalanít bennünket, amit több éve látunk – a demokrácia és az ország törvényeinek aláásását. Most felszólítjuk az EU-t, hogy ne hallgasson tovább a demokratikus értékek kiüresítéséről egy tagállamban”.

Helgesen kijelentette: „a héten az összes tagországhoz fordultunk, és szankciók megfontolására biztattuk az Európai Uniót. Norvégia már tovább ment, és leállította az Európai Gazdasági Térség anyagi támogatásának kifizetését (Magyarországnak), mert nem akarjuk finanszírozni a Magyarországon látható fejleményeket” – idézte a The Local hírportál pénteken a miniszter rádióinterjúját.

Vidar Helgesennek Magyarország útja vissza a múltba című olvasói levelét csütörtökön közölte a Financial Times európai kiadása. A politikus a levélben úgy vélekedett, a magyar kormány hátat fordít a Nyugatnak 25 évvel azután, hogy Magyarország megnyitotta határait Nyugat felé, és mozgásba lendítette Európa újraegyesítését. Helgesen szerint Orbán Viktor „szellemi vaskupolával” védené ki a külföldi befolyást, szakítani akar a nyugati dogmákkal és ideológiákkal, s illiberális államot szeretne létrehozni. A miniszter külön kiemelte, hogy a miniszterelnök éppen akkor említette példaként a szerinte sikeres Oroszországot, miközben az EU a szankciókat készítette elő Moszkva ellen Ukrajna szuverenitásának megsértéséért.

Helgesen felidézte, hogy Orbán Viktor azzal vádolta meg Norvégiát, hogy saját érdekeinek érvényesítése érdekében támogat politikai aktivistákat Magyarországon. A norvég tárcavezető kijelentette: Magyarország megsérti a norvég alapokról szóló megállapodást, amelynek legnagyobb haszonélvezője maga a kormány. Vidar Helgesen tudatja: Norvégia nem tagja ugyan az EU-nak, de mélyen elkötelezett az európai integráció értékei mellett, amelyeket szerinte most éppen egy olyan állam kérdőjelez meg, amely tagja az EU-nak, és tetemes uniós támogatásban részesül.

Az írásra reagálva Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta csütörtökön az MTI-nek, hogy a norvég miniszter nyilatkozata hiteltelen, homályos általánosításokon alapul és figyelmen kívül hagyja a legalapvetőbb tényeket. Szijjártó Péter kiemelte, hogy ha egy Európai Unión kívüli ország minisztere nyilvánosan kezdi félteni az Európai Uniót egyik tagjától, elvárható volna, hogy tiszteletben tartsa a legalapvetőbb európai értékeket.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 238 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. augusztus 31. 07:03
"Menjünk sorba. A KEHI milyen törvény alapján vizsgálódhatna egy norvég alapítványnál?" Ne szaladj annyira előre a sor a CO=Co2-vel kezdődik a KEHI csak ezt vizsgálhatja, nehogy rájöjjön valami turpisságra amivel a norvégek a Talmudalapu pénzeket osztogatják. Szerintem azzal hogy a norvégok megszüntették a támogatást az ügy elvan rendezve, Menjetek a picsába Hutti. ITT A VÉG, KALAP, FASZ VOLT A NORVÉG ALAP!
Peter8811
2014. augusztus 31. 06:31
Norvégia Jobboldali berendezkedésű, tehát náci. Orbán baloldali ezért van az ellentét. Le a norvég fasisztákkal, norvég nácikkal!!
kitiltott
2014. augusztus 30. 21:06
mindeközben amikor az elnyomott "magyarsajtószabadságról" szól a Norvég szivárványos (homokos) miniszteri fáma.. megjelenik egy ilyen cikk Ma 2014.08.29.-én a Népszavában...egy vérbeli Cionista tollából: a szerző sokalja a Palesztin gyermekáldozatokról szóló felvételeket mert hogy most akkor mi loesz a Holokauszt szentségével.. és nem átallja ezt leírni... figyelj "piros bögrés janicsár" Te is eldobod az agyad: "Míg a vallások jelentősége visszaszorul a mai Nyugat-Európában, a Holokauszt lassan abszolút viszonyítási ponttá válik. Ez talán az egyetlen múltbeli esemény, amelynek emlékezete a nyugati világban a szentség bizonyos jegyeit viseli magán. Jó példája ennek a holokauszt-tagadás, amely számos európai országban büntetendő: a modern kor egyik szentségét, a sajtószabadságot csak egy még nagyobb szentség, a Holokauszt európai közfelfogásban betöltött szerepe írhatja felül." kicsivel később így foglalja össze: Politikai holokauszttagadás A Holokauszt tagadói e roppant morális tehertől akarnak szabadulni. Az utóbbi húsz-harminc évben rögzült kulturális hagyományok azonban ezt nemigen teszik lehetővé. A Holokauszt beleégett a nyugati világ tudatába, kialakultak a megemlékezés súlyos intézményei, s e "morális prés" hatalmas erővel tart fogva mindenkit, aki a témáról szólni akar. A direkt Holokauszt-tagadók Európában nem számíthatnak megértésre. Van azonban egy kerülő út, amelyen a nyugati ember e morális terhet - többnyire nem tudatosan - ledobhatja magáról. "Az izraeliek azt csinálják a palesztinokkal, amit a nácik tettek a zsidókkal" szlogen ezt a célt szolgálja. Mi is az üzenet? A zsidók éppen olyan hitványak, mint amilyenek a felmenőink vagy mi voltunk velük szemben. Nincs tehát semmi számon kérni valójuk, semmivel nem vagyunk adósaik. Ezt próbálja magának szuggerálni a nyugati kultúra, az éppen aktuális közel-keleti háború során az elvetemült gyilkos zsidók vég nélküli tálalásával a képernyőkön, újságok címlapjain, tüntetéseken, politikusi nyilatkozatokban. Lényegében ez nem más ez, mint politikailag korrekt holokauszt-tagadás...." Tehát minden újságíró aki Palesztináról tudósít tulajdonképpen holokausztot tagad.. Ezek után miért is gondolom azt hogy a sajtószabadság, a demokrácia, és a többi fék...és ellensúly ...csak akkor jó ha nekik is jó? Lehet hogy tényleg 'zraeli sido' Pénz van a Norvég alapban is? Itt az egész cikk... az hogy felháborító a gondolatvilága amit sugall a kedves olvasónak.. Az enyhe kifejezés..felháborító bosszantó érthetetlen? Mi a Faxt akarnak még? http://nepszava.hu/cikk/1031564-a-zsidok-osbune-elo-adasban/
Peter8811
2014. augusztus 30. 12:55
"Norvégia fellépést kért" A cirkuszba?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!