Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A balközép Miro Cerar az új szlovén kormányfő

2014. augusztus 25. 18:57

A ljubljanai parlament megszavazta hétfőn az új kormányfő, Miro Cerar kinevezését. A balközép politikust saját pártján kívül a nyugdíjaspárt és a szocdemek támogatták.

2014. augusztus 25. 18:57

A 90 fős szlovén törvényhozásban ötórás vita után 57 képviselő támogatta és 11 ellenezte a balközép irányultságú Miro Cerar kinevezését. A szavazás titkos volt, de mivel Cerar pártja, az SMC a szintén balközép Szlovén Nyugdíjasok Pártjával (DeSUS) és a Szociáldemokratákkal lép koalícióra, így biztosra vehető, hogy ők támogatták a jogász végzettségű politikai újoncot. A hárompárti koalíciónak 52 helye lesz a parlamentben.

Rajtuk kívül támogatásáról biztosította Cerart a lemondott kormányfő, Alenka Bratusek és az általa vezetett szövetség is, noha őket a korábbi hírekkel ellentétben nem kérte fel koalícióra az SMC. A vitában a jobbközép Szlovén Demokrata Párt, az Egyesült Baloldal (ZL) és a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSI) közölte, hogy ellenzi Cerar miniszterelnökké választását. Cerar miniszterelnök-jelölti expozéjában azt ígérte, kabinetjének első és legfontosabb feladata az lesz, hogy visszaszerezze, illetve megszilárdítsa az állampolgárok bizalmát az állami intézményekben és a jogállamiságban. A Cerar-kabinetnek 15 minisztériuma lesz, és az új kormányfőnek 15 napon belül meg kell neveznie, kik azok, akik a tárcákat vezetik majd.

Az új miniszterelnök kiállt a fejlődésorientált politika, a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és -megőrzés mellett, illetve hangsúlyozta az átláthatóbb és egyszerűbb gazdasági környezet, valamint a versenyképesség javításának fontos szerepét. A gazdasági élet élénkítésére mindenképpen szüksége van a kétmilliós országnak, mert 2013 végén a költségvetési hiány már a GDP 14,7 százalékát tette ki, az államadósság pedig már majdnem elérte a hazai össztermék 72 százalékát. 2012 óta ez már a harmadik kormánya Szlovéniának. Alenka Bratusek miniszterelnök májusi lemondása után előre hozott választást írtak ki. Az új kormánytól politikai stabilizációt várnak az állampolgárok és az elemzők is.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ape1943
2014. augusztus 26. 07:31
Az 51 éves jogászprofesszor új a politikai színtéren, azonban nem ismeretlen. Édesapja Miroszlav Cerar egykori jugoszláv olimpiai és világbajnok tornász(lólengésben)Sok sikert kívánok a fiatal jogásznak.
kamasuka
2014. augusztus 25. 18:58
Mit esznek ezeken a balközépeken? Nevetséges mindegyik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!