Hvg.hu: Megint Bitó lakásán dönthettek a balos összefogásról

2014. augusztus 05. 17:40

Sokáig huzakodott az Együtt-PM, a DK és az MSZP a közös főpolgármester-jelölt személyén, végül Falus Ferenc tűnik befutónak. A hvg.hu információi szerint megint a Bitó László író lakásán összejáró fővárosi értelmiségiek ajánlottak jelöltet a civakodó baloldali pártoknak.

2014. augusztus 05. 17:40

A hvg.hu értesülései szerint ismét Bitó László író lakásán dőlt el a baloldal választási vitájának sorsa. A főpolgármester személyét illetően korábban hetekig döntésképtelen MSZP, DK és Együtt-PM úgy tűnik, hétfőre talált közös jelöltet a korábbi tiszti főorvos, valamint Haza és Haladás-alapító Falus Ferenc személyében.

A lap információi szerint a „Bitó László író lakásán rendszeresen találkozó a fővárosi liberális értelmiségiek vasárnap hívtak fel MSZP-s politikusokat, hogy elfogadható lenne-e számukra Falus Ferenc jelölése”. Az Együtt egyik vezetője azt mondta a hvg.hu-nak, hogy Falus jelöléséhez semmi közük nem volt a fent nevezett értelmiségieknek, hiszen már hónapokkal ezelőtt II. kerületi polgármesterjelöltnek szánta őt az Együtt-PM. A lap információi szerint elképzelhető, hogy az MSZP visszautasítja Falus közös jelölését.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2014. augusztus 06. 07:54
baloldali....értelmiségi...liberális.......író........javasolnak... Recept a tuti bukáshoz, anarchiához, káoszhoz. Garantált hozzá nem értés, pénz eltapsolás, drogos víziók a jövő városáról. Jobb érzésű embereknek kiváló hánytató is egyben.
Ángyán Páván
2014. augusztus 05. 21:40
Ja, mer a Tasnádi árulja a palotáját.
vakhangya4
2014. augusztus 05. 21:34
Bezzeg mikor 2009.-ben Orbán felcsúti dácsájában(akkor még nem volt az út túloldalán stadion) születtek meg a 2010-es jelöltek.....
RPG-2
2014. augusztus 05. 19:57
Nem mentek a sirályba, :((, az auróra még nem kész :(( , maradt a Bitó. Az mszp nem tanult az orsz.gy.választáson, miért nem kérdezik meg a Török Zsótit, ő már egyszer megmondta a tutit a belvárosi gyülekezetről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!