Előzetesbe került a Pásztor Istvánt leköpő nő

2014. május 28. 09:48

Mégis előzetes letartóztatásba került az a 41 éves hajléktalan nő, aki leköpte Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét egy május eleji tüntetésen – írja az MNO. A Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos képviselő által szervezett tüntetésen többen szidalmazták a szerbiai magyar párt vezetőjét.

2014. május 28. 09:48

Május 9-én még szabadon távozhatott a Pásztor Istvánt leköpő 41 éves nő, most azonban elrendelték előzetes letartóztatását – írja az MNO. A szerbiai VMSZ vezetőjét a Gaudi-Nagy Tamás által szervezett, földtörvény-ellenes tüntetés résztvevői szidalmazták és bántalmazták, miután elhagyta a parlament épületét május hatodikán.

A Fővárosi főügyészség szóvivője szerint „a másodfokú bíróság megalapozottnak találta, és az eredeti indítványunknak megfelelően a szökés, az elrejtőzés, a bizonyítás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását”.

Gaudi-Nagy egy hétfői tüntetésen azt mondta az esetről, hogy Pásztor provokálta őket azzal, hogy elsétált előttük. „Pásztor István hazaárulóként belesétált egy hazaárulás elleni tüntetésbe. Ez provokáció. A rendőrségnek meg kellett volna védenie a tüntetést a provokációtól, nem tette a dolgát” – idézte az MNO a volt jobbikos politikust.

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2014. május 28. 17:41
Sajnos ez sokat ártott a jobbiknak.Ismerjük el.Egy normális ember nem szereti ezt a fajta csőcselék tempót.Hülye fanatikus öregasszonyok meg minden párt rendezvényén vannak.Gyurcsány "demokratái"ugyan ez a kategória.
Quo Vadis
2014. május 28. 16:58
Orbán Páván: Érdekes, hogy az őszödi beszéd után is elárasztották a hajléktalanok a Kossuth teret. Érdekes, hogy 1 hét mőlva a Fidesz még színpadot is épitett oda ahol több vezető fideszes politikus us azt mondta hogy addig áll az a szinpad mig gyurcsány le nem mond Rogán is közöttük lehetett, ő is hajléktalan lenne a 2 naponta 200nm-el növeklő lakásai ellenére?:)
Quo Vadis
2014. május 28. 14:11
kukagyerek, szerintem ő is 90+éves túlélő Annyira meggyötörték a munkatáborban hogy még 20 évig simán élni fog
Quo Vadis
2014. május 28. 14:09
451 csak a te kedvedért ide is beírom A Jobbik jelenség magyarázatai időrendi sorrendben: 1: A Jobbik a fidesz alapitotta szavazatelszívó párt. Alapja az hogy Vona Orbán polgári körében volt Ez a balbolsevik mszp véleménye (volt) 2: A Jobbik az mszp kreatúrája hogy ezzel gyengítsék a "nemzeti" és "keresztény"=térdre, csuhások - fideszt Ezt a "jobb"bolsevik Fizess terjesztette 3: A Jobbik Putin bábja Ez mindkét poszbolsevik rendszertnemváltó párt terjesztette
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!