Kereszténydemokrata irányultságú kormányt ígér Orbán

2014. május 12. 11:17

Az európai kereszténydemokrácia legjobb hagyományait képviselné munkája során a hamarosan felálló új kormány, erről egyeztetett hétfőn délelőtt Orbán Viktor és a KDNP. Szóba került a családok csődvédelme is, amelyben a nyáron konkrét előrelépés történhet.

2014. május 12. 11:17

A most alakuló új kormány az európai kereszténydemokrácia legjobb hagyományait fogja képviselni munkája során – hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának hétfő délelőtti tanácskozásán az Országházban.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a megbeszélésről az MTI-nek elmondta: a családok csődvédelme tekintetében legkésőbb a nyáron konkrét előrelépés történik. A KDNP frakciója átadta a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos törvény koncepcióját, illetve jelezte, hogy társadalmi szereplőkkel – nagycsaládosokkal, egyházakkal – konzultációba kezd az ügyben.

Orbán Viktor – a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat keretében – elsőként a KDNP képviselőcsoportjával tárgyalt, ezt a nap, illetve a hét folyamán még számos megbeszélés követi.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gubenc
2014. május 12. 18:17
Amikor a magyar politikus erkölcsről, hitről beszél az pontosan olyan, mint amikor a pornősztárok adnak párkapcsolati tanácsokat. Egyébként nincs itt semmi látnivaló. Ez itt nem szélhámosok nagyipari néphülyítése, hanem unorthodox kereszténydemokrácia. Itt még a Sátán földi helytartója Ferenc testvér is bérmálkozott egy darabig.
várúr
2014. május 12. 16:08
Bekövetkezett, amit gondoltam. Még fel sem állt a kormány, helyi ballibjeink máris visonganak. A méretes buktából nem okultak. Nemhogy 100 nap, 100 perc türelmük sincs. Tort ül a valódi BALfaszkodás. Szélbal, széljobb egyaránt reménytelen.
Andre1bp
2014. május 12. 14:26
a vallás magánügy. Mért kell hirdetni, sőt rátukmálni másokra?
egysegelem
2014. május 12. 13:42
"Kereszténydemokrata irányultságú kormányt ígér Orbán" Ami lenyegeben az allampolgarokkal valo kibaszas es a gecizmus allami szintre valo emeleset jelenti, keresztenydemokrata az annyit jelent, hogy kibaszunk mindenkivel aki nem kerezteny, aki nem pont azt az eletmodot eli ami SemjenZsoti elkepzelt, aki nem pont ugy tiszteli, imadja es feli az orszag vezetoit ahogy az meg van irva, aki nem all be idoben a sorba, aki nem kussol melyen, akinek van onallo gondolata stb. Jon a megjutalmazasa a selejtnek az erdemtelennek azlon az alapon hogy jo elvtars, hogy lojalis, hogy csendben van amikor kell es habzo szajjal vedi a Fideszt amikor kell stb. Ennyit jelent Mon a keresztenydemokrata politizalas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!