Igazságosabb ez a rendszer

2014. május 05. 09:46

Kérdezném tisztelettel: hol van itt a választási rendszer előnye a Fidesz–KDNP javára?

2014. május 05. 09:46
Jobbágyi Gábor
Magyar Hírlap

„Jelentősen csökkent az országgyűlési képviselők és az egyéni választókerületek száma, ezért a kerületek nagyságát és határait is át kellett alakítani. Ez viszont nem is volt kifejezetten hátrányos a balliberális oldalnak; míg 2010-ben a 176 körzetből kettőben tudott győzni (!), most 106-ból tízben sikerült.

Megszűntek a megyei listák. Ez azt jelenti, hogy csak az országos listára lehetett szavazni, ahová felkerültek az egyéni vesztesekre leadott töredékszavazatok, s újdonságként a győztesekre leadott töredékszavazatok is. Szerintem ez sem hátrányos a »kormányváltóknak«, mert a töredékszavazatokból huszonnyolc listás képviselői helyet szereztek, szemben a kormánypártok harminchét listás helyével. Holott a tisztán listára leadott szavazatok alapján csaknem kétszeres volt a különbség! Vagyis a »kormányváltók« egyéni és listás képviselőinek száma a parlamentben harmincnyolc, ez az összlétszámhoz viszonyítva százalékosan majdnem ugyanannyi, ahány százalék listás szavazatot kaptak.

Szavazhattak a határon túli magyar állampolgárok, illetve felkerültek a listára a győztes egyéni jelöltre leadott többletszavazatok. Ezek a változtatások – ha a végeredményt nézzük – kétségtelenül a győztesnek kedveztek. Ugyanakkor a választásokat nem befolyásolták döntően, legfeljebb a kétharmad elérésében segítettek. Ráadásul a balliberális oldal igen sokat tett a határon túli magyarok »elvesztéséért«. További változás még, hogy megszűnt a »trükközésre« esélyt kínáló kétfordulós választási rendszer, ahogyan a jelölőcédulák gyűjtése is…

Kérdezném tisztelettel: hol van itt a választási rendszer előnye a Fidesz–KDNP javára?

A balliberális oldal újabb katasztrofális veresége nem a választási rendszerben keresendő, nem is a választópolgárok »elmaradottságában«, hanem magában a balliberális oldalban. Nekik is önmagukban kellene keresni a hibát, ahelyett, hogy mondvacsinált okokat emlegetnek. A mostani választási rendszer egyszerűbb, olcsóbb, s – vitatható véleményem szerint – igazságosabb lett, mint a korábbi. Tökéletesnek nem mondható, de alapvetően azért, mert ilyen módszer egyszerűen nincs.

A balliberális oldalnak azért igazán kedvezőtlenebb ez a mostani szisztéma, mert a korábbi »trükközések« lehetősége jelentős mértékben csökkent. Ezért aztán érthető, hogy nem is igazán tetszik nekik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. május 06. 03:28
"míg 2010-ben a 176 körzetből kettőben tudott győzni (!), most 106-ból tízben sikerült." Csakhogy 2010-ben csupán 21,28%-ot kaptak, 2014-ben viszont 25,57%-ot, ami azért jelentősen több. Miközben a Fidesz nagyon jelentősen visszaesett a 2010-es 53,64%-ról a 2014-es 44,87%-ra. A vörösök tehát több szavazatot kaptak, mint 2010-ben, míg a narancssárgák kevesebbet, ezért van több egyéni képviselőjük most a vörösöknek, mint volt eddig. Ez a magyarázat és nem a választási rendszer változása.
Háború a Nemzet ellen
2014. május 06. 00:31
A Jobbik listán+egyéniben majdnem 2 MILLIÓ!!!! szavazatot kapott, mégis alig van pár képviselőjük Szégyen hogy egy ilyen moslékzabáló jobbágy ujságba kerülhet Az ilyenek lugozzák a zemberek agyát, már amelyiknek van
Háború a Nemzet ellen
2014. május 06. 00:20
states "Bár hogy a régi választási rendszerrel is kétharmada volt volt a Fidesznek 2010-ben, ezen még ők is elrágódhatnak." Te meg azon rágódj el hogy hogy lehet ujra 2/3-a a Fizess-nek amikor 600EZER szavazót vesztettek Egyértelmáen kékcédulás választási csalás maga a rendszer Az hogy a Jobbikot aki szinte fele annyi listás szavazatot kapott mint a Fizess és vidéken szinte mindenhol a 2.-ik lett, ennek ellenére alig van képviselője, vegtiszta lenyomata a csaló és hazug rendszernek Amelyik rendszernek része ez a fidesz-jobbágy is
Ángyán Páván
2014. május 05. 23:14
Tudják jól. Fölösleges maffiózóknak érvelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!