EP-választás: vezet a Néppárt a közvélemény-kutatások szerint

2014. április 16. 13:04

A szerdán közzétett friss közvélemény-kutatási eredmények szerint az Európai Néppárt az elmúlt hetekben átvette a vezetést az európai szocialistáktól. Magyarországról a Fidesz tíz, a Jobbik öt, az LMP egy képviselőt küldhetne az EP-be, a baloldali összefogás pártjaira viszont még nincs megfelelő mérés, mivel az EP-választáson külön indulnak.

2014. április 16. 13:04

A két héttel ezelőtti közvélemény-kutatási eredmények még teljes mandátumegyenlőséget mutattak a korábban orrhosszal vezető szociáldemokraták és a jobbközép, konzervatív európai pártcsalád között; mindkét nagy politikai erő 212-212 mandátumot kapott volna. A szerdán közétett legújabb állás szerint viszont a néppárt 222, a balközép pedig 209 mandátumot szerezne a strasbourgi parlamenti patkóban.

A liberálisok támogatottsága is csökkent, a két héttel ezelőtti prognózis a mostani 85 helyett 62, a mai pedig már csak 60 helyet jósol számukra. A jelenlegi EP-ben 58 képviselővel a negyedik legnagyobb frakcióval rendelkező zöldek viszont kis párttá zsugorodhatnak, most is, legutóbb is 38 mandátumot vetített előre nekik a mandátumbecslés.

A felmérés annyiban torzít, hogy a jelenlegi képviselőcsoportokra vetíti le a felmérések eredményét, holott korántsem biztos, hogy a választások után ugyanezek a képviselőcsoportok alakulnak újra, és nem jönnek létre új frakciók. A felmérések szerint ugyanis a két nagy párt után a legnagyobb csoportot azok a képviselők adhatják, akik most a függetlenek soraiban foglalnak helyet; jelenleg mindössze 32-en vannak, az új EP-ben viszont csaknem háromszor ennyien, 93-an lehetnek. Ebből matematikailag akár három kisebb vagy akár az EP harmadik legnagyobb frakciója is kijöhet.

A jelenlegi 766 fős Európai Parlamentben, 275 mandátummal messze a legnagyobb az Európai Néppárt képviselőcsoportja, bár jelenleg vezetik a felméréseket, a választás után így is mintegy 50 képviselői helyet veszíthetnek, míg a jelenleg 194 képviselőt magában foglaló szociáldemokrata frakció 15 fővel növekedhet.

A tagállamokra vetített adatok között Magyarországra vonatkozóan az összesítés az Ipsos március közepén végzett kutatásának adatait tartalmazza, és annyiban torzít, hogy az országgyűlési választásokon listát állító erőket rangsorolja lehetséges EP-mandátumaik alapján, de a baloldali összefogás nem közös EP-listával indul. Az adatok alapján a Fidesz-KDNP a voksok 44,4 százalékára számíthat, amely 10 mandátumot jelentene számára az Európai Parlamentben, az országgyűlési választásokon közös listát állító ötpárti baloldali összefogás a szavazatok 25,9 százalékával 5 képviselőt juttathatna az uniós parlamentbe, és ugyanennyi mandátumot szerezhet a Jobbik is 20,5 százalékos eredményével. A magyar pártok közül a felmérés szerint még az LMP lépheti át az öt százalékos küszöböt, és küldhet egy képviselőt Strasbourgba.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2014. április 16. 20:19
Vezet a Néppárt? Ez '39-ben volt legutóbb örömhír.
Godmachine
2014. április 16. 19:16
remelem hogy csak a fidesz és a jobbik küld képviselőket az ep-be! Az MSZP pedig meneteljen a francba! :)
qccqccqcc
2014. április 16. 18:37
Hu baszd meg, náci Európában fogok élni?:-) Elájulok.
bihari73
2014. április 16. 16:16
A realitás kb. 45-22-17-6 Fidesz-Jobbik-Mszp-Lmp. A többiekre nem merek tippelni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!