Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szanyi szerint Kálmán Olga nem demokrata

2014. január 10. 09:30

Az, hogy van egy monolit Orbán Viktor és egy bégető hadsereg mögötte, az nem jó dolog, hanem az észak-koreai modell - jelentette ki Szanyi Tibor.

2014. január 10. 09:30

– Nem fogunk össze? – kérdezte Szanyi Tibor Kálmán Olgától az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
– Miben fognánk össze? – kérdezett vissza Kálmán Olga.
– Minden demokratát várunk az összefogásba!
– Na jó, nekem itt teljesen más a dolgom!
– Tehát nem demokrata!
– Persze, állapítsuk meg, nem vagyok demokrata. Nekem itt más a dolgom, én itt nem összefogni szoktam a vendégekkel – maximum összeveszni –, csak kérdezgetni – replikázott a műsorvezető.

Szanyi Tibor egyébként az Egyenes beszédben elmondta: nem változott meg a véleménye Gyurcsány Ferencről, de most a kormányváltás a fontos. Szerinte az ellenzéki oldalon az az elvárás, hogy akár még a patás ördöggel is összefogjanak, ha kell, de szerinte Gyurcsány nem a patás ördög.

A szocialista politikus a Magyar Krónikáról is kifejtette véleményét, amelybe már cikkeket is javasolt.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fofo
2014. január 11. 11:28
Színjáték az egész! Ez a nő szeretné azt a látszatot kelteni, hogy ő objektív, meg független. Miközben szó nélkűl tűri, hogy ez a rongyember azt mondja, hogy... aki nincs velük, az nem demokrata, hogy lebírkázza az összes jobboldai választót. Neki pont ez a véleménye, de mással mondatja ki, illetve olyan alakokat hívnak, akik ezt szajkózzák. Ez a nő, meg a kollégái ugyanolyan rongyemberek, mint a Szanyi! Le kellen köpnie magát, ha felidézné azokat az a riportokat, amikor hol a Gyurcsányt, hol a Bajnait, hol a Meterházyt, Hol az MSZP-t, hol az szdsz-t ajnározta, mindig azt ahonnan a szél fújt. Egyben következetes, Orbán és a Fidesz gyalázása, akár kormányon vannak, akár ellenzékben. Szanyira meg nem szabad több szót vesztegetni, az egy idétlen tahó, olyan igazi, nyolc elemis párttitkár típus. Talán róla szól a következő vicc. A párttaggyűlésen vitatkoznak mi a különbség a jobb fasz meg a bal fasz között. Az eredmény: A jobb fasz feláll, a balfasz meg hozzá is szól.
fofo
2014. január 11. 10:52
Szanyi: a patás ördöggel is fogjunk össze, ha kell... De hát ti magatok vagytok a patás ürdög!
tunde04
2014. január 11. 06:54
"Szanyi Tibor egyébként az Egyenes beszédben elmondta: nem változott meg a véleménye Gyurcsány Ferencről, de most a kormányváltás a fontos. Szerinte az ellenzéki oldalon az az elvárás, hogy akár még a patás ördöggel is összefogjanak, ha kell,...! szval ez lenne a jó kormányzás titka? ettől lesz magyarország nyugis, ahogy a libás ígérte? hja, nem tudtam!
venin
2014. január 10. 20:41
elintézi még neked a feri, hogy lekerülj a listavezetői státuszodból te idióta !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!