Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Horváth: A hatalom mindenről tud és a másik oldalon áll

2013. december 28. 17:46

Az ezermilliárdos áfacsalásról beszélő volt adóhatósági munkatárs beszédet mondott a mellette kiállók által szervezett szombati demonstráción. Horváth András szerint a kisembereket büntetik, miközben a valódi bűnösöket futni hagyják.

2013. december 28. 17:46

A mások mellett a Hallgatói Hálózat, a Társaság a Szabadságjogokért és a Levegő Munkacsoport által szervezett demonstráció résztvevői egyebek mellett azt követelték, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, az Állami Számvevőszék pedig folytasson eljárást. Tiltakoztak az ügyet kirobbantó Horváth András felelősségre vonása ellen. Horváth András beszédében hangsúlyozta, hogy el kell gondolkodni egyes adóhivatali vezetők szakmai alkalmasságán. Álláspontja szerint szereptévesztésben van a kormányzat, az adóhivatal és a politika.

„A kisembereket és a kisvállalkozásokat üldözik, miközben a valódi bűnösöket futni hagyják. Elég volt ebből!” – mondta az Alkotmány utcában, a mellette kiálló tüntetés végén Horváth András volt NAV-munkatárs a 444 helyszíni tudósítása szerint.

Horváth beszédében felidézte a decemberi házkutatást, amit lakásán tartott a rendőrség. Azt kérdezték tőle, kikkel áll kapcsolatban. Horváth arra kíváncsi, kinek van szüksége ezekre az információkra, és mire akarják ezeket felhasználni. „Az eltelt idő bebizonyította, hogy a hatalom mindenről tud, és a másik oldalon áll. Karácsony előtt a hatóságok egy törvénytisztelő családra törtek rá. Hogy volt ehhez merszük?” – kérdezte, mire az egy-kétezer fős hallgatóság azt skandálta, hogy „maffia, maffia”

„Ők csak parancsot hajtottak végre, ami mögött államhatalmi szervek vezetői, vagy éppen politikusok állhatnak” – folytatta Horváth András, aki szerint minél többen állnak ki az igazuk mellett, minél erősebb lesz a civil kurázsi, annál inkább visszaszorulhat a közérdeket sértő hatalomgyakorlás. „Akkor talán a valódi bűnösöket fogják üldözni, nem a bejelentőket. Ma még sajnos utóbbinál tartunk” – fogalmazott.

Úgy véli, legfeljebb az adócsalóknak okoznak az állításai érdeksérelmet, másnak biztosan nem. Elmondása szerint sok magánszemély és kisvállalkozás kereste meg azzal, hogy szintén tudomásuk van különböző áfával történő visszaélésekről. Horváth András arra biztatta őket: névtelenül vagy névvel, hozzák nyilvánosságra a történteket. A NAV-nál dolgozó egykori kollégáinak is üzent: ne féljenek, álljanak elő mindennel, amit tudnak. Beszédének végén hosszú taps fogadta a zöld dossziéját felemelő Horváthot.

A fotót a 444 készítette.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 661 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2013. december 30. 03:24
Horváth bácsi genetikai feltűnési viszketegségben szenved és így vakaródzik.
Secnir
2013. december 29. 22:09
én azt nem értem, hogy az ide írogatók harmada veszettül fikázza horváthot, hogy miért nem hozza nyilvánosságra a bizonyítékait (holott tudják, hogy NEM HOZHATJA nyilvánosságra), másik harmada pedig most bújt elő barlangjából, és kérdi, hogy horváth miért nem tett feljelentést, meg miért nem adta oda az ügyészségnek a bizonyítékait (holott ő volt az első, aki feljelentést tett, és odaadta az ügyészségnek a bizonyítékait). inkább arról beszéljenek, hogy miért nem téma a fidesznél, és miért nem áll a rendőrség nyilvánosság elé, hogy hol tart a nyomozás? miért titok a kétnapos NAV átvilágítás eredménye? varga egy hónapja még azt nyilatkozta, hogy azért volt ilyen gyors az átvilágítás, mert célzottan a kiemelt adózókra vonatkozott, és a számítógép meg tudta vizsgálni a bevitt adatokat, az meg kiköpte, hogy nincs csalás. most meg azt mondta, hogy nem akarják kiadni a kiemelt adózók nevét, címét stb. persze hazudik, mert az lmp az 'átfogó' vizsgálat módszertanára kíváncsi, és az eredményére, nem a kiemelt adózók listájára.
DrFülig Jimmy
2013. december 29. 14:49
Már csak 1 ügyészségi embernek kell felrúgni poltpetike szaros bilijét és Magyarország lerázza magáról az átkos mai napig tartó örökségét.Mennek a csatornába a multik csicskái,az új éra pajszeros betörőkből olajmaffiózóvá avanzsált gengszterei és egyéb söpredéke.
Berecskereki
2013. december 29. 14:27
LOL Teljes a kompánia. A vakegér is megjelent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!