Támogatja-e a Munkáspárt a Fidesz-kormány politikáját?

2013. december 15. 09:32

Nem mind igaz, amit az újságírók és a politikusok mondanak. A mi esetünkben sem igaz. A Munkáspárt nem támogatja a Fideszt, nem szövetkezik a Fidesszel.

2013. december 15. 09:32
Thürmer Gyula
munkaspart.hu

Önök támogatják a Fidesz-kormány politikáját? - kérdezte minap az egyik televízió riportere. Mondanom sem kell, hogy jobboldali televízió jobboldali riporteréről van szó, aki azt akarta bemutatni, hogy lám-lám, egy baloldali párt is támogathatja a kormányt, úgyhogy, kedves baloldali szavazó, ha megutáltad Mesterházyt, Gyurcsányt, Bajnait, nem kell feladni a hitedet, nyugodtan szavazhatsz a Fideszre, hiszen még a Munkáspárt is támogatja. Tiszta sor!

Önök támogatják a Fidesz-kormány politikáját. Ez már nem kérdés, hanem állítás, amit szocliberális újságírók mondogatnak nekünk. Ők persze mást akarnak. Azt sugallják a baloldali szavazóknak, hogy akkor se szavazzatok a Munkáspártra, ha történetesen elegetek van az MSZP-ből, mert ez a csúnya Munkáspárt a Fideszt támogatja.
Gondolom, kedves olvasó, Ön tudja, hogy nem mind arany, ami fénylik. Negyedszázad polgári demokrácia után talán már azt is tudja, legalább is nagyon bízom benne, hogy tudja, hogy nem mind igaz, amit az újságírók és a politikusok mondanak. A mi esetünkben sem igaz. A Munkáspárt nem támogatja a Fideszt, nem szövetkezik a Fideszszel.

Egészen másról van szó! Ne nézzük a tőkéseket teljesen hülyének! Még Magyarországon sem. Nem mondom, van közöttük olyan is, nem is kevés, de hidd el nekem, a csúcson okos emberek ülnek. Okosak, akik felismerték, hogy nem lehet büntetlenül újra és újra próbára tenni az emberek tűrőképességét. Ha az emberek évtizedeken át azt látják, hogy egyesek egyre gazdagabbak, ők meg egyre csóróbbak, akkor előbb-utóbb felébrednek 25 éves álmukból, és akkor akármi megtörténhet. Legalább annyi, hogy a multi fogja a cókmókját és hazamegy, mert a sztrájkolós, tüntetéses, netán osztályharcos Magyarország már nem olyan vonzó. De még az sem lehetetlen, hogy a magyar kapitalizmus történelmileg fiatal épülete megroggyan.

Na már most, okos tőkés ilyenkor csökkenti a rezsit, bevezeti a közmunkát, és csinál egy sor rokonszenves dolgot, mondjuk felújítja a Zeneakadémiát, az Erkel Színházat, a turistautakat a hegyekben.

A szocliberális társaság ezt kapásból lefikázza, mondván, hogy ez csak látszat, és egyébként sem lehet jó, amit a kormány talál ki, főleg, ha az a kormány a fasizmus szálláscsinálója. Ez nem más, mint szocliberális korlátoltság, provincializmus, baromság. Igaz, ebben a konzervatívok sem különbek. Már nagyon uncsi, hogy teleszájjal lekommunistáznak mindent, amit a szocliberális oldal mond. Mi ebből nem kérünk, s azt mondjuk: egy dunai híd vagy akár a metró nem lehet politikai kérdés, egyszerűen meg kell építeni, jól, gyorsan és olcsón.

Nos, ezért gondoljuk mi azt, hogy az Erkel Színház vagy a Zeneakadémia felújítása nagyszerű dolog, mint ahogyan az első Orbán-kormány idején a Nemzeti Színház felépítése is az volt. Ugyanakkor nem fogadjuk el, hogy a Fidesz minden magyar színházat a saját arculatára akar formálni, és még Eszenyi Enikőnek is nekimentek, aki pedig nemcsak szép, de jó színész, kiváló színházi menedzser is.

Szívvel-lélekkel támogatjuk, hogy az iskolákat állami kézbe vették. Nem diktatúrát kell keresni ebben, hanem ésszerűséget. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Fidesz beengedi az iskolákba az egyházat, és a maga nacionalista, kommunista-ellenes szemlétét akarja a gyerekek fejébe és szívébe verni. Első látásra szép, hogy emelik a tanárok fizetését, de mégsem adjuk a támogatásunkat hozzá, mert valójában sokkal többet kell dolgozniuk, arról nem is beszélve, hogy megfosztják a tanárokat az önállóságuktól.

A közmunka is okos ötlet, mert legalább nem segélyt osztogatnak a semmiért, és az érintettek sem szoknak el teljesen a munkától, a normális életrendtől. De mi rögtön hozzátesszük, hogy a reálgazdaságot, a magyar termelést kell segíteni, mert azok teremtenek igazi munkahelyeket. Ebből viszont keveset látunk a Fidesz-kormánynál.

A rezsicsökkentés remek ötlet, támogatjuk. De! Amíg a közüzemek (gáz, villany, víz, csatorna, szemét) magánkézben vannak, addig mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a külföldi magáncégek végül mégis csak velünk fizettetik meg azt, amit a kormány most elvesz tőlük. Ahogyan az a banki adónál is történt. Mi a megoldás?

A közüzemeket államosítani kell, nonprofit szervezetben, önköltségi alapon kell működtetni. Ugye, hogy a látszat csal! Mi nem a kormányt támogatjuk, hanem az emberek számára keresünk jó, értelmes és tartós megoldást.

A kapitalizmus épületét lehet úgy javítgatni, hogy valamivel jobb legyen a népnek is. Egy jó reformot szívesen támogatunk, buták lennénk, ha nem tennénk, nem beszélve arról, hogy az emberek se értenék, hogy miért ellenzünk valamit, ami nekik jó. De mi mindig hozzátesszük, hogy a reform a tőkés szemével nézve engedmény, és azt bármikor visszavonhatja, ha az érdekei úgy kívánják. A kapitalizmusban mindig a pénz diktál. Ha olyat akarsz, amiben nem a pénz, hanem az ember számít, akkor le kell váltani a tőkés rendet, és közösségi társadalmat teremteni. Nos, ez a Munkáspárt politikája.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tripolisz
2013. december 15. 15:23
Nem csak a kapitalizmusban, hanem mindig a pénz diktál és diktált. Közösségi társadalom építése, ha egyáltalán megvalósulhatna, előbb-utóbb újból tőkés társadalommá alakulna, mert hát a társadalom emberekből áll, akiknek maguk felé hajlik a keze. A tőke - tőkés megkerülhetetlen.
Reeves
2013. december 15. 14:39
Meg kellett hálálnia a bizalmat. Innen a szüntelen támadás a porosan konzervatív miniszterelnök személye ellen, aki lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ami pedig az Antall vezette koalíció keresztény elkötelezettségét illette, megvetésének úgy adott hangot a liberális feltörekvő a Fidesz-frakció élén, hogy amikor a KDNP padsoraiból szólásra jelentkezett valaki, Orbán hangosan megjegyezte: "Térdre, imához, jönnek a csuhások!" S ilyenkor legtöbbször kiment a teremből. Ugyanígy tiltakozott a Trianon-megemlékezés ellen is. 1990. október 25-28. között, a taxisblokád idején pedig ő vágta a legdurvábban Antall szemébe, hogy "hazudott a kormány!" Antall József kormányprogramjáról mindjárt májusban nyegle nagyképűséggel jelentette ki felszólalásában: "...nincs kormányprogram, csak irányelveknek nevezett fogalmazvány, kívánságokat tartalmazó kijelentések laza gyűjteménye. Ami itt folyik, azt valójában alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérletnek kellene tekintetni." Akkor ki is a köpönyegforgató, passzétirányba forduló legagresszívebb gyökér?:))
Reeves
2013. december 15. 14:37
Orbán tegnap azokat a szocialista és liberális politikusokat ostorozta, akik Antall Józsefet még életében gúnyolták, és engesztelhetetlenül lejáratni igyekeztek. Csakhogy akik ott voltak az első szabadon választott magyar Országgyűlésben, jól tudják: Orbánnál jobban kevesen kritizálták elszánt dühvel a miniszterelnököt. Orbán szüntelenül bizonyítási kényszerben szenvedett: ő, mint az SZDSZ ifjúsági szervezetének tartott, focizgató szakkollégista különítmény csapatkapitánya, mindenkor radikálisan liberálisabb Kis Jánosnál, Pető Ivánnál, Tölgyessy Péternél, Haraszti Miklósnál, Tamás Gáspár Miklósnál, s a többi harsány madarasnál. Azt demonstrálta alig érthető hadarással, hogy ő megérdemelten volt Soros György jóvoltából ösztöndíjas Angliában, az oxfordi Pembroke College-ben, ahol az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Miután 1990-ben hazatért, pártfogói elégedettségük kifejezéseként 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választatták. A beképzelt, felfuvalkodott nézése már akkor megvolt, feltűnően hasonlit Portikra, csak nem rokonyok?:) http://kuruc.info/galeriaN/egyeb/ilkei0912223.jpg
Reeves
2013. december 15. 14:36
ballada, egy kis memória frissités, mert kitörölte az agyad a Hirtv Orbán és más ájtatos farizeusok hazudozása Antall Józsefről Régóta tudjuk, hogy Viktorunk szeret feltűnni a középszerű vidéki színészek adottságaival, de hogy ennyire lesüllyedjen a vásári mutatványosok szemfényvesztő színvonalára, azt legfeljebb a bazári majmok ugróiskoláját aktualizáló Deutsch Tamás vetíthette volna előre, ám ki gondolta volna a poltikai erkölcsök ilyen fokú romlását?... Annak idején, 1982-ben az állambiztonság így jellemezte környezettanulmányában a feltörekvő, karrieréhes Orbán Viktort: ...esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít... társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdekcentrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik... ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP-tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!