Harangozó jelen volt a bajai videófelvétel átvételekor

2013. október 22. 20:35

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese jelen lehetett a bajai videó átadásakor – írja az MTI. Mesterházy Attila megerősítette, hogy a videó elkészítéséhez nincs köze az MSZP-nek.

2013. október 22. 20:35

Mint az M1 kedd esti Híradójában elhangzott, a nemzetbiztonsági bizottság keddi zárt ülésen tájékoztatást kapott az országos rendőrfőkapitánytól a hamisítási üggyel kapcsolatban. „Kiszivárgott információkra” hivatkozva a hírműsorban azt közölték: Papp Károly az ülésen megerősítette azt a korábbi sajtóinformációt, mely szerint a nyomozati anyagok egyik bizonyítékából kiderül, hogy Harangozó Tamás jelen volt a hamis videofelvétel átadásánál az MSZP székházban. Az ülésen állítólag elhangzott az is, hogy a rendőrség a nyomozás során lefoglalta és vizsgálja a szocialista párt székházánál található kamerák felvételeit – tették hozzá. Megemlítették, hogy Harangozó Tamás, bár tagja a bizottságnak, a keddi ülésen nem vett részt.

A hvg.hu-ra pénteken felkerült videofelvételen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, megrendezett a hamisítványként leleplezett bajai videofelvétel. Az M1 hétfő esti Híradójában az hangzott el, hogy Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte meg a videót. Király György kedden visszautasította a vele szemben megfogalmazott vádakat. A TV2 hétfő esti Tények című műsora úgy értesült, hogy a bajai időközi választással kapcsolatban készült videót az MSZP-nek átadó férfi azt vallotta a rendőrségen: Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő is jelen volt a felvétel átadásán. Az MSZP-szóvivő az MTI megkeresésére azt mondta: a felvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke adta át Szakács Lászlónak, Mesterházy Attila pártelnök kabinetfőnökének, aki azt Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettessel együtt nézte meg.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke keddi sajtótájékoztatóján megismételte: sem az MSZP-nek, sem egyetlen politikusának nincs köze a videó elkészültéhez. A pártelnök azt mondta, egyre inkább a Fidesz provokációjának tartja a videofelvételt, mivel az egyedül a kormánypárt érdekeit szolgálja, a Fidesznek kínos ügyekről tereli el a figyelmet.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rettenetes
2013. október 23. 12:10
Remélem, hogy azok is előkerülnek a nyomozás során, akiknek egy ilyen történet az érdeküket szolgálja. Mondjuk azóta nem beszél a sajtó a szavzóhelyiségbe szállítás miatti elkaszálásról, ami miatt az új választás történt... Sajnos a Fidesznek állt legjobban érdekében ez az egész cirkusz. Lassan ez is ki fog derülni...
states
2013. október 23. 09:08
Az eset nyilván úgy esett, hogy egy Pesten soha nem járt bajai zsebében egy cédével addig-addig kóválygott a fővárosban, amíg valami fatális véletlen folytán pont a Jókai utcában kötött ki, és hogy a fatális véletlenek tovább folytatódjanak ott is a szoci székházban. De ezzel még mindig nem ért véget a hihetetlen történet, mert nem a portásnak adta át a cédét, hanem egyenesen Harangozó elvtársnak, nyilván csak azért, mert a terézvárosi templomban éppen delet harangoztak.
mesz86
2013. október 23. 09:06
Eddig nem úgy volt, hogy senki nem volt ott? Persze mindenki csak átvette, megvizsgálta, továbbította, köze senkinek sincs hozzá.
actually
2013. október 23. 09:04
A kérdés az: - Ki járt volna jól ezzel a videóval, ha nem lepleződik le? - Ahhoz képest, hogy állítólag az MSZP rohant a felvétellel a rendőrségre, mi mit láttunk? - Harangozó, Karácsony, Mesterházy, Jávor, Török és mind, aki élt és mozgott az áldemokratikus, álbaloldalon, jóllakott macska elégedettségével kapkodják ki egymás kezéből a mikrofont, azt szajkózva: Csalt a Fidesz! Csalt a Fidesz! – Hát ez most nem jött be uraim. Ez van. Kár tovább erőlködni. – Kezd emlékeztetni engem ez az egész az őszödi beszéd utáni mosdatási cirkuszra. (MSZP incl. média) Annak szégyenletesebb az emléke, mint a beszédnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!