Petőfi az unióban

2013. június 21. 07:38

Bármilyen kellemetlen is most Európa szégyenpadján ülnünk, azt el kell ismerni, Magyarország történelmet írt az EU-ban.

2013. június 21. 07:38
Seres Attila
Népszava

„A 31 igen, 19 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadott Tavares-jelentés - az ötszáznál is több módosító javaslat révén - némileg felpuhult ugyan, de nem annyira, hogy ne nevezhetnénk minden idők legkeményebb Orbán-ellenes kritikájának. S noha a Fidesz rendkívüli képességekkel szokta győzelmi jelentéssé maszkírozni a bírálatokat, a most kapott brüsszeli pofont még ő sem meri simogatásnak álcázni. Nehéz is lenne a néppárti szavazatok, illetve tartózkodások révén megszavazott dokumentumot a baloldali összeesküvés eredményének tekinteni. Az Orbán-kormány azzal okozná a legkisebb kárt magának - és az országnak -, ha a történteket annak tekintené, ami: markáns európai álláspontnak. (...)

Bármilyen kellemetlen is most Európa szégyenpadján ülnünk, azt el kell ismerni, Magyarország történelmet írt az EU-ban. A Tavares-jelentés nélkül ugyanis aligha érlelődött volna meg Brüsszelben az a gondolat, hogy mielőbb létre kell hozni az úgynevezett Koppenhágai Magas Szintű Csoportot. Egy olyan fórumot, amely az alapvető jogok érvényesülését vizsgálná a közösség minden tagállamában, s most elsőként Magyarországon. Ezt a fórumot az unió fővárosában már most is Petőfi-bizottságnak nevezik, merthogy a Tavares-jelentés egy Petőfi-idézettel kezdődik: »Haza csak ott van, hol jog is van.« Nagyon is kétséges persze az a büszkeség, amely most keblünket feszíti, hogy ilyen mód »bejátszottuk Brüsszelbe« nagy költőnk nevét. Szívesen vettük volna, ha Martin Schultz EP-elnök nem Magyarországra célzott volna, amikor a Tavares-jelentés bizottsági szavazása után kijelentette: az uniónak szüksége van olyan eszközökre, amelyekkel függetlenül képes vizsgálni az alapjogi deficiteket, ahogy a költségvetési deficiteket is figyelemmel kíséri.

Nem kívánjuk, hogy világgá bujdokoljon szégyenében az, aki ilyen helyzetbe hozta Magyarországot abban az európai közösségben, ahová a második világháború óta mindig is hőn áhítozva vágyott. Az viszont elvárható lenne, hogy kormányunk elfogadja az európai intelmet, s ne úgy tekintsen rá, mint valami baloldali pártdiktátumra. Mert ha ezt teszi, a Jobbikos Morvai Krisztina színvonalára süllyed, aki a szakbizottság szavazása ellen az EU Dictatorship (Az EU Diktatúra) transzparens kifeszítésével tiltakozott. Vagy ha tényleg ez a véleménye, nem kötelező sorban állni az EU-támogatásokért sem.

Hát ennyit Petőfiről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. június 21. 12:44
Köszönnyükorbán: Tételezzük fel, hogy van 100 000 forintom, de nem akarom a pénztárcámban őrizgetni,ezért beteszem a bankba, éves 4,5% kamatra (MNB irányadó), mondjuk pont két hónapra (61 nap) Ezalatt kamatozik 752 Ft-ot Kamatadó (16%): - 120,33 Ft EHO (6%): - 45,12 Ft Marad (a tőkével együtt):100 586,55 Ft. Ezt felveszem, mert nem megy ez az absztinencia és kell egy kis készpénz a pénztárcámba. Tranzakciós illeték (0,6%): - 603,52 Ft Kezemben lesz két hónap után 99 983 Ft."
gelcselszi
2013. június 21. 10:59
Sem erkölcs, sem etika, sem tisztesség, csak az MSZP-től érkező fizetés a Néphazugságnál. Ez van Seres.
ormányos csillós
2013. június 21. 10:48
a népfosa hozza a szokásos külföldi nagykutya-seggnyalós (régen a nagy dicső Szovjetunió, most pedig az EU)formáját a magyar nép ellen pedig Szabad Népes rákosista gyűlölködő formáját. 1. Az EU van szégyenpadon a magyar emberek legtöbbje szemében. Az EU mint trágyalé nyaldossa partjainkat. 2. Magyarországon a magyar emberek alapvető jogai sérülnek a ránk tenyésztett cigánybűnözők és behívott zsidó kufárok jogainak szertelen bővítésével. 3. A könnygázas-viperás-gumibotos-rendőrrohamos szemkilövető kúrcsánynál nem aggódott a demokrácia miatt.
puszika
2013. június 21. 10:43
Seres!tTe már arra vagy ítélve hogy csak a Népszavánál tudsz állásban lenni,egészen a nyugdíjazásodig.Ilyeneknek csak ott van hely.De hamarosan eljön az idő amikor a lapod megszűnik.Készülj!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!