Vasárnap kilencedik alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség a Millenárison a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. Ennek apropóján meglátogattuk a magyar képregény elhivatott kutatóját, gyűjtőjét, Kiss Ferencet, aki e körben Kissferi becenéven egyszerűen fogalom.
„Addig gyűjt az ember magyar képregényt, amíg nem látta a Kissferi gyűjteményét. Akkor rájön, hogy nincs értelme a gyűjtésnek, mert van egy szint, amit ő sosem érhet el” – e szavakkal bocsátott utunkra Balog Zoltán képregényrajzoló barátunk, mikor szóba került, hogy megtekintjük a honi képregényrajongók körében áhítattal emlegetett gyűjteményt.
Valahol a Garay tér környékén egy régi gangos bérház eldugott, alig szoba-konyhás kis lakásában már az ajtóban vodka-naranccsal fogad minket vendéglátónk, aki – ki gondolná? – éppen könyvkiadásra előkészülő nagy képregény bibliográfiája adatbázisán dolgozik.
„Az utóbbi években a gyűjtés mellé felzárkózott az a szándék is bennem, hogy az évtizedek óta kutatott képregénytörténeti adathalmazt valahogy átadjam” ̶ mondja. „Azért is írok Kiss magyar képregénytörténet néven füzeteket, melyekből eddig négy jelent meg, és most Szakács György barátommal belevágtunk egy átfogó bibliográfia-sorozat elkészítésébe. Az első kötet a Füles újságban 1957 és 2011 között megjelent művek teljes adatbázisát fogja tartalmazni, aztán jön majd a Népszava, a Pajtás feldolgozása és a többi képregényt közlő kiadvány.”
Merthogy senki ne gondoljon holmi amerikai szuperhősös, vagy japán manga-szemű kislányokat befogadó gyűjteményre. Feri kizárólag a három nagy világirányzat európai ágához is csak áttételesen kapcsolódó magyar képregényeket gyűjti. Azokat a műveket, melyeknek korai előzményei egészen a XIX. századig nyúlnak vissza, de amelyek a II. világháború után sajátosan magyar útra tértek. A nyugati kultúrmocsoknak titulált műfaj csak úgy jelenhetett meg kis hazánkban, ha különféle újságokban elbújtatva, eredetileg irodalmi műveket dolgoztak át képregénnyé. E sajátos, adaptációs magyar út a 60-as évekbeli aranykorban olyan kiváló grafikusoknak adott menedéket, mint Zórád Ernő, Sebők Imre, Gugi Sándor vagy akár a Rejtőt egyedül feldolgozni tudó Korcsmáros Pál. De rajzolt képregényt Dargay Attila, sőt még Jankovics Marcell is.
„Én is Korcsmáros révén szerelmesedtem bele a képregénybe valamikor 1965-ben, hét évesen. Akkoriban az Elátkozott part futott a Fülesben, amelynek humoros képi világa beszippantott. Aztán a keresztanyám cipőjében, a bélésként használt újságpapíron a Híd a Kwai folyón egy részére leltem Sebők Imrétől, aki zseniálisan használta a fény-árnyék játékot érzelmek kifejezésére. Innen nem volt megállás.” Az egész rokonságot mozgósította, hogy tegyék el neki ezeket a sorozatokat. Gyakorlatilag hétéves korától gyűjti a képregényeket, míg idáig jutott, hogy a valaha megjelent magyar képregények nagy részét sikerült megszereznie. Talán egyedül a népújságokban alkalmanként megjelent képregények a kivételek. „De még azért engem is ér néha meglepetés, amikor találok általam nem ismert képregényközléseket.”
Saját bevallása szerint több mint háromezer teljes képregényt őriz a gyűjtemény, amely szép lassan kibontakozik előttünk. Az első ránézésre tisztes, átlagos polgári lakás benyomását keltő lakról kiderül, hogy minden eresztékében képregényt őriz. A könyvespolcokon lévő kötetek többsége szépen formára vágott és beragasztott, beköttetett történetek, sőt valódi könyvek is kapcsolódnak a témához: vagy képregényrajzolók illusztrálták, vagy egyenesen a képregényről szóló szakmunkákról van szó.
Kinyílnak a polcok, és kiderül, hogy a lépcső aljától a gardróbokig (még a konyhában is!) gyakorlatilag mindenhol régi újságok kompletten elrakott példányai vagy csak a kiszedett képregényoldalak vannak. Értelemszerűen újságfajtánként rendszerezve, illetve tematikusan. De a gyűjteményen kívül megragadja figyelmünket, hogy a falakat grafikák, festmények foglalják el. Kivétel nélkül nagy magyar képregénygrafikusok eredeti rajzai, nem ritkán egyenesen a „Kissferinek” dedikálva. Például Sebők Imre-önarckép, gyönyörű eredeti Korcsmáros képregényoldal a Regélő századok című színes Képes Újság sorozatból, és Zórád Ernő ma már árveréseken is mérhető értékű egyedi akvarellje, amit a Pompeii utolsó napjainak albumkiadásához készített. Feri elmondása szerint főként magyar anyagokat gyűjt, amelyeket magyarok alkották, vagy van bármilyen magyar kötődésük, akár úgy is, hogy az elcsatolt országrészeken adták ki őket magyar művészek.
Kezdetben komoly gondot jelentett a szakszerű tárolás. Ha beragasztotta őket, akkor nagyon gyakran átütött a kristályragasztó és tönkretette az egészet, ha fóliába rakta, akkor többen mondták, hogy nem levegőzik a papír. De ma már speciális ragasztóspray-vel rögzíti, majd bekötteti. Természetesen csak a legjobb minőségű oldalakat. Ha valamelyik hibás, akkor folyamatosan kutat egy másik, minőségi cserepéldányt, mígnem a legjobbat el tudja tenni. „Podmaniczky Feri grafikusbarátomra bízom csak a kötést, még ha sokára készül is el, akkor sem adom másnak a kezébe a nehezen beszerzett kincseket. A papír ragasztás előtti előkészítését nem is részletezném, elég annyi, hogy a gyengébb minőségűekre hypós vízben kimosás, nyomatás és vasalás vár előkészítés gyanánt.”
Hogy honnan szerzi be ezeket a régi kiadványokat? Nem könnyű már manapság. A magyar képregény fénykorában senki nem gondolta, hogy értéke lesz, így kevesen is rakták el. De azért járva a bolhapiacokat, figyelve az internetes árveréseket és a lomtalanításokat, komoly kincsekre lehet lelni. „De itt aztán észnél kell lenni! A neten például megfigyeltem, hogy sok gyűjtő azt figyeli, én mire licitálok, mert az tuti érték, aztán jól felveri az árát, és megszerzi előlem, hogy saját gyűjteményéhez, vagy jó haszonnal történő értékesítéséhez felhasználhassa.” Most már neki is megvannak a technikái, amivel kicselezi őket, és viszonylag normális áron beszerzi azt, amit szeretne. De egyébként jó dolog, ha nő az értéke az anyagoknak, mert minél több a nepper, annál sűrűbb a fésű, ami kutat. A lényeg pedig az, hogy megmeneküljenek ezek az alkotások. „Még az is jó, ha a baráti körömhöz tartozó, komoly gyűjtőhöz kerül az anyag, mert akkor már megnézhető, kutatható, netán meg is szerezhető.”
Elmondása szerint egyébként a kis magyar képregénypiacon minimális a komoly gyűjtők száma az ő szakterületén. Szerinte körülbelül tíz fő lehet, aki egy-egy részterületen, például egy rajzolóra specializálódva komoly gyűjteménnyel rendelkezik, és olyan további harminc lehet a „kocagyűjtő”, aki igazából nem is gyűjtő, csak megtartja a neki tetsző anyagokat. De olyan komplett és átfogó gyűjteménnyel, mint neki van, senki nem rendelkezik az országban. Még a Széchenyi könyvtár sem – teszi még hozzá jól látható büszkeséggel.
Feri egyébként nem csak gyűjt és kutat, hanem fáradhatatlanul ügyködik hihetetlen adatbázisának közkincsé tételén is. Havonta vezeti a Képregény Kedvelők Klubját, gyakran a saját lakásában tartva az összejöveteleket, ahol egy-egy speciális témát járnak körbe az érdeklődők a meghívott vendégek segítségével. Saját bevallása szerint is élete túlnyomó része a képregény körül forog.
„Na, ez az, amit a nők nem igazán szoktak tolerálni! Az csak legenda, hogy a válásaim előtt már két feleségem is elém állt a választással, hogy vagy ők vagy a képregény, és én az utóbbi mellett döntöttem, de a lényege ez. Mivel többet foglalkoztam a képregényekkel, mint a szeretet kedvessel, egy idő után elváltak az útjaink, ami nem nagy érdem, csak tény. Szerencsére a jelenlegi barátnőmmel tökéletes a kapcsolatunk, amin biztos sokat segít az is, hogy eszünk ágában nincs összeköltözni. Így – papucstávolságon túl – mindenki tudja élni a saját életét. A fiam elvan a képregénnyel, de nem örökölte tőlem ezt a fanatizmust.”
Kiss Ferenc szerint Cs. Horváth Tibornak halhatatlan érdemei vannak abban, hogy a szocialista kultúrvezetésnek eladta, mintegy olvasásra nevelő eszközként az adaptációs képregény műfaját. Ugyanakkor a sok narráció nem tanította meg a magyar közönséget igazán képregényt olvasni. „Ugyanis a jó képregényben az igazi történés mindig két képkocka között, az emberek fejében történik, míg a magyar sokszor rajz nélkül is olvasható lenne.” Ugyanakkor úgy véli, hogy aki nem olvasott volna irodalmi klasszikusokat, az adaptáció nélkül se olvasná el. De így legalább lett egy képe a műről. „Viszont tényleg volt, aki hozzám hasonlóan a képregények hatására elolvasta az eredeti műveket is.”
Elmondása szerint a magyar képregény egykori aranykorának a klasszikus grafikusok halálán túl a rendszerváltás vetett véget, amikor is a szerinte igénytelen amerikai tömegképregény letarolta a piacot. A magyar képregény csak az utóbbi évtizedben kezd magához térni, ám a tehetségeket folyamatosan elűzi innen a piac kis mérete, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy csak képregényrajzolásból megéljen egy szerző.
Megkérdezzük, hogy mennyire értékeli gyűjteménye értékét. Erről Feri találgatni sem akar: egyrészt nincs más az országban, aki hozzá hasonlóan nagyra becsülné, és így egyben megvenné; másrészt, bár ismeri azokat a specializálódott gyűjtőket, akiknek részegységenként el lehetne adni, de ez fel sem merül benne. „Hogy adhatnám el? Ez az életem. Inkább azon töröm a fejem, hogyan lehetne jól megoldani, hogy közkincs maradjon az ezt szeretők és kutatók számára.”
Kérdésünkre, hogy nézték-e már kicsit lököttnek, nevetve felel, hogy nem is kevesen, talán ezért is kapott Vass Mihály grafikustól egy gyönyörű Joker-Kiss arcképet ajándékba. Ám őt ez nem zavarja, mert egyre többen vannak, akik viszont nagyra becsülik az általa elvégzett kultúrmissziót. Önmagát pedig egyszerűen így hívja bemutatkozáskor: „Kiss Ferenc képregényszerető vagyok, vagyis a Kissferi”.
Az amerikai pedagógusképzés a szélsőbaloldal melegágya, de Trump talán megvívja a kultúrharcot, ezúttal a spanyolajkúakkal az oldalán. Interjúnk Mike Gonzalezzel.
A BMC vezetőjével beszélgettünk régi motorokról, új időkről és arról, miért olyan fontos a magyar jazzélet számára a nemrég indított Szakcsi Rádió.
Visszatérünk a prágai Comic-Conhoz, ahol nemcsak filmesekkel, de egy közkedvelt képregényessel is interjúztunk: porondon a Transmetropolitan és a The Boys grafikusa!
Az országépítő Károlyik örökségétől a magyar nagyipar csúcsteljesítményein át az évtizedes pangásig – újpesti kalandok térben és időben.
Most mit lehet erre mondani?
„A mennyiség nem szinonimája a jónak” – Havas Henriknek is odaszúrt bejegyzésében a műsorvezető.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége”.
Mexikó példátlan jogi sikert könyvelt el: két amerikai bírósági ítélet is megerősítette, hogy ezentúl perbe foghatja a tengerentúli fegyvergyárakat. Ehhez bizonyítania kell, hogy a területén tevékenykedő drogkartellek a szomszédos országból származó fegyvert használtak a gyilkosságaikhoz. A per folyamán az áldozatok hozzátartozói és a sebesültek kártérítést követelhetnek. Valószínűleg számos más, az Egyesült Államokból származó kézifegyverekkel elárasztott közép- és dél-amerikai ország is él majd ezzel a lehetőséggel.
