Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Gyurcsány: Bajnai legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje!

2012. október 23. 14:36

Mintegy ezren, ezerötszázan hallgatták Gyurcsány Ferenc beszédét az Egyetem téren – írja a Hír24. A Demokratikus Koalíció rendezvényén a volt miniszterelnök mellett felszólalt többek között Vitányi Iván is.

2012. október 23. 14:36

Az Origo tudósítása szerint Gyurcsány Ferenc azt mondta: mostanában nem kívülről erőszakolják rá Magyarországra a diktatúrát és a „turulokráciát”, hanem belülről, és ezért az országot szerinte meg kel védeni. Nem lehet egyszerre Nagy Imre és Horthy szobra előtt fejet hajtani, aki így tesz, az csaló – tette hozzá a politikus, aki szerint vissza kell szerezni az „ellopott rendszerváltást”. Kiemelte: 2014-ben nem „egyszerűen győzni kell”, hanem szétzúzni a Fideszt.

A rendezvény hangtechnikai háttere nem volt tökéletes, a mikrofon folyamatosan gerjedt, amit egyes résztvevők szerint esetleg az okozhatott, hogy zavarták.

A DK elnökségi tagja, Vitányi Iván kifejtette: ott volt 1944-ben, 1956-ban és 1990-ben is, amikor harcolni kellett a demokráciáért. Súlyosabb a helyzet, mint bármikor korábban, mert most nem kívülről erőszakolják ránk a diktatúrát – tette hozzá a hvg.hu értesülései szerint.

Frissítés:

A DK elnöke kijelentette: a demokratikus ellenzék pártjainak össze kell fogniuk és 2014-ben kétharmados többséget kell szerezniük, hogy vissza tudják állítani a „megsebzett köztársaság rendjét”.

Gyurcsány Ferenc egyúttal közölte, a DK szerint az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordon volt kormányfőnek kell lennie.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustármag
2012. október 24. 07:20
és a logo legyen a Hajdú Bét
ballada
2012. október 23. 23:45
Gyurcsány-csomag: "nem kell félni, nem fog fájni" http://hirszerzo.hu/hirek/2006/6/10/14014_itt_a_gyurcsanycsomag_nem_kell_felni_nem_fo
ballada
2012. október 23. 23:42
gyf csomag ha rájuk szavaztok ismét megkapjátok: Gáz- és áramáremelkedés, járulék- és adóemelés, a központi és az önkormányzati szféra drasztikus leépítése, szolidaritási, ingatlan- és bankadó - a következő két és fél évben több mint 2000 milliárd forintot von el a kormány megszorító csomagja. 2008-ra 3 százalékos hiánnyal, és költségvetési fellélegzéssel számolnak. Kiindulópontként 2350 milliárd forintos megszorító csomagot, sőt csomagokat tett le az Országos Érdekegyeztető Tanács asztalára szombaton délelőtt Gyurcsány Ferenc. A pénteken beiktatott kormányfő az Új Egyensúlynak nevezett kétéves megszorító programjáról prezentációjában azt mondta, nem egyszerıen költségvetési kiigazításra, hanem a szerkezet reformjára készülnek.
ballada
2012. október 23. 23:29
Műsoron: Francz Gyurtsány : I. (Bajnaer) Gordonkaverseny http://negymadar.blog.hu/2009/03/30/musoron_francz_gyurtsany_i_bajnaer_gordonkaverseny
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!