Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Matolcsy jövedéki adót emelt

2012. október 15. 19:12

Jövedéki-adó emelésről döntött hétfőn a parlament. A dohánytermékeké december 1-jétől a tervezettnél kisebb mértékben, de nő, az alkohol termékeké januártól 15 százalékkal emelkedik. Az autógáz jövedéki adója januárban és májusban is 50-50 százalékkal nő.

2012. október 15. 19:12

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett indítvány alapján – amelyet 236 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 74 tartózkodás mellett fogadott el a Ház – a dohány- mellett az alkoholos termékek és az LPG (autógáz) üzemanyag adótartalma is növekszik. A cigaretta jövedéki adója 12 500 forint lesz ezer darabonként, valamint a kiskereskedelmi eladási ár 31 százaléka, de legalább 24 920 forint.

A szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 28,5 százaléka, a finomra vágott fogyasztási dohányra a kiskereskedelmi eladási ár 52 százaléka, de legalább 12 460 forint lesz a jövedéki adó kilogrammonként. A kormány korábban két lépésben – 2013. január 1-jén, illetve május 1-jén – emelte volna a dohánytermékek jövedéki adóját, amely így végül a cigarettánál ezer darabonként 15 500 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 31 százaléka, de minimum 29 300 forint ezer lett volna.

Ehelyett a parlament költségvetési bizottságának javaslatára csak egyszer, kisebb mértékben, de még az idén emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, így ez még ebben az évben többletbevételt jelent. A testület a fogyasztói árak túlzott emelkedésének és a feketepiac térnyerésének elkerülésével indokolta kezdeményezését. Az alkoholtermékek jövedéki adója január 1-jén 15 százalékkal nő, a sör és a pezsgő jövedéki adója azonban csak 10 százalékkal. Az autógázé januárban, majd májusban is 50-50 százalékkal.

Mindez az egészségügy többletforráshoz juttatását szolgálja, csakúgy, mint a népegészségügyi termékadóról – ismertebb nevén chipsadóról – szóló törvény módosítása. Ebben átírják az energiaital definícióját, mert a gyártók a receptúra megváltoztatásával próbáltak kibújni a fizetési kötelezettség alól. A jövőben ezért a taurint nem tartalmazó, de viszonylag magas metil-xantin (koffein, teobromin, teofillin) tartalmú italok is ebbe a körbe tartozzanak majd.

Ezenfelül az elfogadott törvény értelmében a 90 és 98 százalékos támogatású gyógyászati segédeszközök áfája 27-ről 5 százalékra csökken. Az egészségügyi államtitkárság korábban az MTI megkeresésére azt közölte: az egészségügyi ellátórendszert többletforráshoz juttató intézkedések bevételeiből az egészségügyi dolgozók tervezett bérfejlesztésének második lépcsőjét is fedeznék. Továbbá ez a forrás költségvetési mozgásteret is biztosítana az új struktúra céljainak megvalósításához, és fejlesztenék a háziorvosi praxisok finanszírozását is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hatásvizsgálata szerint a törvényjavaslat intézkedéseivel 50-55 milliárdos bevételre számítanak.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 245 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. október 16. 11:48
Brutális zuhanás a benzinkutakon Az üzemanyagok forgalma Magyarországon az első háromnegyed évben 4,3 százalékkal maradt el a 2011 hasonló időszakában mérttől.
csárly
2012. október 16. 09:52
Költségvetési egyenlegjavító célzattal kérdezem, hogy mennyit költünk a troll(ok)ra, akik rendszeresen felhúzzák a like-ok számát a kormányról szóló híreknél?
cutcopy
2012. október 16. 09:35
Helyes, fizessenek a környezetkárosítók és alkoholisták..
orbán(c)
2012. október 16. 09:28
A fő tanulság.Afidesz ilyen felhatalmazással ész politikájával 20 évre bebetonozhatta volna magát, nem kellene kinlódnia a hatalom megtartásával.Lenne ideje esetleg kormányozni is.Ez Orbán legnagyobb hibája(több száz mellett)Az emberek nem akarják a szocikat vissza de a fidesz ezzel a stílussal az mszp ölébe löki a szavazókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!