Lemondásra szólította fel a Közbeszerzési Hatóság elnökét az LMP

2012. július 10. 12:27

Az LMP lemondásra szólította fel Gajdos Róbertet, a Közbeszerzési Hatóság elnökét, mert a párt szerint nem a magyar állampolgárok, hanem a Közgép Zrt. érdekeit képviseli. A Lehet Más a Politika egyúttal azt is elvárja, hogy a kormány hívja vissza delegáltjait a hatóság keretein belül működő tanácsból.

2012. július 10. 12:27

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes azzal indokolta elvárásukat, hogy az elmúlt másfél évben a Közgép Zrt. minden olyan közbeszerzést megnyert, „ahol elindult”. Szavai szerint a kiemelt közbeszerzéseken, legyen szó vasútfelújításról, útépítésről, város rehabilitációról vagy környezetvédelmi projektekről, a cég akkor is nyert, ha a legrosszabb árajánlatot adta.

Úgy tűnik, hogy a Közbeszerzési Hivatal azt tekinti feladatának, hogy a Közgépet újabb állami megrendelésekhez juttassa” – mondta a politikus keddi sajtótájékoztatóján. Karácsony Gergely szerint a testület ennek érdekében „olyan kreativitásra is képes”, hogy azért zárjon ki egy másik jelentkezőt, mert annak a „pályázatából nem derül ki, hogy meg akarta nyerni a közbeszerzést”. Felhívta a figyelmet, hogy ez történt a Nyugati pályaudvart Váccal összekötő elővárosi vasút felújításának pályázatán.

Egyúttal hangot adott annak a véleményének is, hogy a Közgép által elnyert közbeszerzések árai „irreálisan magasak”. Példaként említette, hogy a Szajol és Püspökladány közötti vasúti szakasz felújítása kilométerenként tízszer annyiba kerül, mint amennyiért ezt a munkát Horvátországban elvégeznék. Hozzátette, hogy ezt a közbeszerzést a Közgép Zrt. azután nyerte el, hogy két, nála jobb pályázatot benyújtó céget kizártak, miközben egy kormánydöntés megemelte a felújításra szánt összeget, ugyanis a társaság ajánlata nem fért bele az eredeti összegbe.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. július 10. 15:18
Persze, majd egy 0,3 százalékos támogatottságú párt fog rendezkedni.
tommo
2012. július 10. 14:06
ilyen hatóság is van? Eddig észre sem vettem, hogy létezik. Talán nem véletlenül...
bini
2012. július 10. 13:34
Kinek lobbizik az lmp, már nem is nagyon titkoltan. Úgyanis, ha nem hazai cég, vagy cégcsoport nyeri az állami nagyberuházástakik itthon tartják pénzüket és itthon fejlesztenek akkor az állami pénzekből származó nyereség kimegy az országból és az alvállalkozói kör sem hazai. Ez ment húsz évig. És most az lmp, hogy ez a gyakorlat maradjon meg, mert valami oknál fogva allergiásak a hazai nagyvállalkozokra, mert nem Strabakként víselkednek és az értékrendjük a polgári oldalhoz köti őket. Megjegyzem, hogy általában az ilyen nagy beruházásoknál azért a szakmai technológiai háttér is fontos. Annak kellene örülni, hogy húsz év alatt olyan cégek található a hazai nagyvállalkozó tökések között akik képesek olyan munkákat elvégezni ami nemzetközi szinvonalú, és kötödnek a hazához érzelmileg is. Más országokban ez nem okoz problémát, sőt még az államok és kormányok segítenek is a cégek fejlődésében és protekcionista politikát folytattnak. Furcsa népség a magyar, főleg ha a politikai osztályra gondolok.
kjkj945
2012. július 10. 13:19
L.M.P.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!