Jeremie II.: uniós kockázati tőke kis- és középvállalkozásoknak

2012. június 12. 20:20

Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett pályázati konstrukciók célja, hogy az induló és növekedési életszakaszban lévő vállalkozások lehetőségeit bővítse. A kormányzat a felhívásokhoz kapcsolódóan 28,5 milliárd forintot különített el: 6 milliárd forintot magvető, 22,5 milliárd forintot pedig növekedési alapokra.

2012. június 12. 20:20

Az Új Széchenyi Terv újonnan megjelent konstrukcióinak lényege, hogy a kockázati tőkealapok befektetéseik útján támogassák azokat az innovatív vállalkozásokat, amelyek tartós forráshoz juttatása elengedhetetlen a sikeres gazdálkodásuk érdekében. Az induló és növekedési életszakaszokban lévő vállalkozásoknál jelentkezik a legnagyobb mértékben a tőkehiány, hiszen ezek a cégek a legkevésbé hitelképesek. Ezért szükséges államilag támogatott pályázatok révén a vállalatok tőke jellegű forrásokhoz juttatása és a magánbefektetők részvételének ösztönzése a finanszírozásban. 

A két pályázati felhíváshoz kapcsolódóan összesen 28,5 milliárd keret áll rendelkezésre: 6 milliárd forint a magvető (induló) alapokra, 22,5 milliárd forint pedig a növekedési alapokra. A Közös Magvető Alap Alprogram keretében négy, egyenként 1,5 milliárd forint befektetési összeg kerülhet odaítélésre. Hasonlóképpen, a Közös Növekedési Alap Alprogram keretében háromszor 4,5 milliárd forint, valamint háromszor 3 milliárd forint támogatás adható. Ehhez minden alap esetében legalább 30%-os arányban magánbefektetői források is bevonásra kerülnek, amely további közel 12,5 milliárd forintot jelent, így a 10 alapkezelő által végrehajtott befektetések összesen legalább 41 milliárd forintnyi beruházást eredményezhetnek 2015 végéig.

A Közös Növekedési Alprogram célja, feltételrendszere nagyban hasonlít a már működő JEREMIE kockázati tőkeprograméhoz: elsődlegesen a növekedési életszakaszban lévő, innovatív vállalkozásokat kívánja támogatni, de már nagyobb összegű tranzakciókkal, az érettebb szakaszban tartó projekteket preferálva. 

A Közös Magvető Alap Alprogrammal a kormány egy olyan kedvezményezetti kört céloz meg, amely eddig nagyon korlátozottan jutott tőkéhez. A program kifejezetten a magvető típusú tőkefinanszírozást szolgálja majd, azaz a nagyon korai fázisban lévő, akár csak koncepció szinten létező, viszonylag alacsony kezdeti forrásigénnyel bíró innovatív projekteket kívánja támogatni. A magvető fázisú projektek sajátosságaival összhangban, a maximálisan befektethető összeg 150 ezer eurónak megfelelő forint összeg 12 hónap alatt, amelyet még egy befektetési döntés legfeljebb további 150 ezer euró összegű finanszírozással egészíthet ki. Erre az alprogramra a már futó tőkeprogramban részt vevő alapkezelők is pályázhatnak. 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blogen
2012. június 12. 20:58
"induló és növekedési életszakaszban lévő vállalkozások" Közgép és jaffás oligarchák? Szal ezért nincs alternatívája az EU-tagságnak a FIDESZ számára!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!