Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Átlátszó: Kína már tavaly érezte a Malév vesztét

2012. február 19. 17:40

„Elviselhetetlenek” a Malév-projekt költségei és kockázatai – írta 2011 októberi levelében a Hainan Airlines ügyvezető igazgatója Fellegi Tamásnak, majd közölte: a kínai fél korábbi befektetései ellenére nem kíván részt venni a Malév átszervezésére irányuló erőfeszítéseiben.

2012. február 19. 17:40

A kínai HNA Group, a Hainan Airlines anyacége már tavaly októberben lemondott a „Malév projektről” – tudta meg az atlatszo.hu, miután Adam Tan, a kínai óriáscég ügyvezető igazgatója levélben közölte a hírt Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszterrel 2011. október 28-án. A portál megjegyzi: a kínai HNA Group holding a Hainan Airlines kínai légitársaság anyacége, a HNA mögött pedig a Grand China Airlines Holding áll, amelyben Soros György magyar származású amerikai üzletembernek is tulajdonrésze van.

Tan Felleginek címzett leveléből kiderül: a magyar állam, a Magyar Tőketársaság és a HNA Group akkoriban abban gondolkodtak, hogy légitársaságot hoznak létre a növekvő kínai igények kiszolgálására Európa felé, és ezt látogatásával a magyar miniszterelnök meg is erősítette. Bár Tan állítása szerint jelentős befektetéseket eszközölt a kínai fél, az együttműködés végül nem jött létre.

A dokumentumban a terv meghiúsulásának olyan akadályai olvashatók, mint hogy „nem tehettünk ajánlatot a Malév alkalmazottainak”, vagy hogy az állami támogatások, amelyekben korábban megegyeztek a magyar féllel, „érvénytelenné váltak az EU korlátozásai miatt”. Tan szerint végső soron a közösen elképzelt üzleti terv „túlzott optimizmusa” és a csatlakozó járatok veszteségessége léptek közbe, amelyek összességében „Demján úrral és jómagammal is beláttatták, hogy elviselhetetlenek a Budapest, mint Európa kapuja projekt költségei és kockázatai”. Ezért Adam Tan sajnálattal tájékoztatta Fellegit, hogy a továbbiakban a kínai fél nem kíván részt venni a Malév átszervezésére irányuló erőfeszítéseiben - írja az atlatszo.hu.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. február 20. 09:16
"...Kína már tavaly érezte a Malév vesztét..." vö: hülyébbek mint a komcsik...;)
bolá
2012. február 19. 20:28
Mindenki tudta, hogy az állami támogatást a magasságos brüsszeli Porta ki fogja lőne, és akkor azonnal csődbe megy a Malév. Nem véletlenül adta az Oszkó, tudta mit csinál. Ami gyalázat, hogy a kormány nem értette, mire megy a játék, és nem kezdett el a háttérben egy új társaságot szervezni akkorra, amikor ez bekövetkezik. A wizzaires pacák pacák el is szólta magát, hogy ez mennyire meglepte. Szerintem most az Oszkóval betegre röhögik magukat, fetrengenek a röhögőgörcstől. Elkeserítő, hogy a kormány mennyire amatőr. És még ezért fizetjük! El kéne az egész bagázst zavarni.
sky.net
2012. február 19. 18:06
az is jelent valamit hogy három 737 600 gépét egyből bontóba vitték...
novara
2012. február 19. 18:04
Milyen befektetéseket eszközölt a kinai? A Malév csőd másnapján megszüntette a közösen üzemeltetett Peking-Budapest járatot,és bejelentette,hogy másik európai légikikötőbe helyezi át érdekeltségét. Majd pont a kinai lesz a megmentő. Ébresztő,itt senki,sehol nem fog megmentegetni bennünket,csak ha vastag lóvét kaszálhat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!