A Nemzeti épületéhez hasonlította az új alkotmányt Sólyom

2011. április 18. 11:35

„Olyan ez az alkotmány, mint a Nemzeti Színház épülete. Semmi köze a modern színházépítészethez, eklektikus, dagályos, amelyet hatalmi szóval erőltettek át. Ám ettől még lehetne benne jó színházat játszani” - nyilatkozta Sólyom László a Heti Válasznak.

2011. április 18. 11:35

Sólyom László a Heti Válasznak adott interjút az alkotmányozással kapcsolatban. A volt köztársasági elnök szerint számos mondvacsinált ügyön túl akad pár valódi probléma is az új alaptörvénnyel. Sólyom súlyos visszalépésnek látja például az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását, illetve a bírák szolgálati idejének megkurtítását. 

Sólyom szerint az alkotmányozás a közönséges parlamenti huzavona színvonalára süllyedt. Véleménye szerint a többség nagyvonalúan belátást tanúsíthatott volna, a kisebbség pedig - a közös jövőről lévén szó - felülemelkedhetett volna pillanatnyi politikai szempontjain.

A politikus úgy véli, a történeti alkotmány egyetlen használható és élő része a „láthatatlan alkotmány”, amelyet nem lehet hatályon kívül helyezni, és amely szükségszerűen az új alkotmány alkalmazásának is alapja lesz. „Nagy kihívás tehát az új szöveg, az alkotmányos kultúra viszont él. Rá hagyatkozhatunk” - fogalmazott.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2011. április 19. 01:51
"...amelyet hatalmi szóval erőltettek át." Aha. És azt tetszik tudni, hogy ki adta a felhatalmazást a 262 "igen"-nel szavazó képviselőnek? El tetszett találni: igen, a választópolgár. És azt is tetszik tudni, hogy ki adta a felhatalmazást az 1989-es alkotmányozáshoz? Ezt is el tetszett találni: senki az égvilágon. Erről ennyit, építész úr... :)
egykettő
2011. április 18. 21:45
Nem semmi, hogy egyetlen önálló gondolatot nem tudtok összehozni a konkrét megszólalással kapcsolatban, csak a személyeskedés megy ezerrel. Lassan egy majomóvoda színvonalát nem üti meg a mandiner.
soelmo
2011. április 18. 16:26
Sólyomról vagy jót, vagy semmit. Hát én csak semmit tudnék.... Jólesik, hogy csak a partvonalon kívülről ugat....
derführer
2011. április 18. 15:07
Most már a Sólyom is komcsi? Nő a színvonal a mandineren. Emlékezzetek, hogy a szoci kormány alatt végig a fideszt nyomta, mert akkor még, azt gondolta helyesnek... Most már báncsa a viktorka gittegyletét jujj jujj egyből nemkívánatos. Vicc parádé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!