Rákosi és Kádár kultúrpolitikusainak legjobb tanítványai

2011. január 22. 13:51

Itt is csak azt szabad, amit a többség diktál? Különösen, ha az egybeesik a Fidesz-KDNP hivatalos erkölcsével és ízlésével?

2011. január 22. 13:51

„Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek új elnöke van, Stágel Bence, és ahogy a közmondás tartja, új seprő jól seper. Vagy másképpen fogalmazva, Stágel Bence nyüzsög. A harminchárom éves kereszténydemokrata politikus különösen a közerkölcs érdekében tesz komoly erőfeszítéseket, és az új, sokat kritizált Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordult segítségért az RTL Klub Való Világ című sorozata ellen. Ugyanakkor arra ösztökélte az embereket, hogy tegyenek bejelentést a hasonló „család- és erkölcsromboló” műsorok miatt. Nem kellett sokáig várni, két héten belül 65 panasz érkezett a médiahatósághoz csak a Való Világ ellen. Világos, hogy Stágel Bence azt szeretné elérni, hogy betiltsák a Való Világ közvetítését. Tehát a magyar állam tiltson le egy olyan programot egy nem közszolgálati csatornán, aminek a felmérések szerint egymillió nézője van. (...)

Itt is csak azt szabad, amit a többség diktál? Különösen, ha az egybeesik a Fidesz-KDNP hivatalos erkölcsével és ízlésével? Valószínűleg erről van szó. Állami népnevelésről. Mert milyen programokat ajánlana Stágel Bence a magyar közönségnek? Olyanokat, amelyeket, lássuk be, csak nagyon kevesen, az intellektuális elit tagjai élveznének. Híres színészek jelennének meg a monitoron valószínűleg a magas kultúra apostolaiként. . Erre mondta ezt Bolgár György: »Nem tudom, hogy hallott-e már a Magyar Szocialista Munkáspártról. Annak idején volt egy központi bizottsága, aminek különböző osztályai, alosztályai, voltak: kulturális bizottság és így tovább. A központi bizottság megszabta, hogy milyen kulturális politikát folytasson a Magyar Televízió, hogyan erősítse a hagyományos családi, szocialista és egyéb értékeket. Gyakorlatilag ugyanezt hallom Öntől.«

Én még távolabb kezdeném. A Rákosi-korszaknál, és persze nem televíziónál, mert az akkor még nem létezett, hanem az irodalomnál. Doktriner kultúrharcosok nekiálltak a »fordulat éve« utáni időkben megtisztítani a könyvtárakat a »szennytől«. Nem csak az ideológiailag gyanús könyveket száműztek, illetve zúzták be, hanem a könnyű, szórakoztató irodalmat is. Csak klasszikusokat és persze a magyar és szovjet szocialista realizmus remekeit lehetett a könyvtárakban és könyvesboltokban találni. Eszi, nem eszi, nem kap mást alapon. »Ha beledöglesz, akkor is megregulázzuk az ízlésedet.« Ez volt a cél.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fiandre
2011. január 23. 17:05
"Rákosi és Kádár kultúrpolitikusainak legjobb tanítványai" Tehát Lendvai Ildikóéké? Egy agylágyulásban szenvedő öregasszony bölcsessége!
kérdés
2011. január 23. 15:34
1. Esztergom - mondtam már, ott az oroszlánt fogja szolgálni a győző. Azért harcolnak, szeparált kis világ. 2. A feladatot megoldják. A harcot harcolják. Kevered. A kormány jelenleg feladatot old meg, az ellenzék harcol. Különbözik az eszköztárban. 3. Ahogy nagyon sokan, én sem nézek tv-t, nem aszerint döntöm el a véleményem, amit onnan sugalmazni szeretnének. Különben megveszekedett mszp-szdsz-mdf szavazó maradtam volna, mindörökké. Mert előbb volt az ő médiahatalmuk, mint a Fideszé. A hsz-ben a saját véleményem mondom el. Időről időre elnézést szoktam kérni attól, akit akaratlanul megbántok. Most jó, hogy szóltál, megismétlem, elnézést kérek, hogy más a véleményem. 4. A viselkedés elsődleges, meghatározó, a pártállás nem. Ugye, nem gondolod komolyan, hogy alapviselkedésével, természetével ellenkező formába csap át egy ember, ha pártba lép? Inkább az alaptermészethez választjuk a pártot s nem fordítva. Ha létezik egy kissé személyi szabadság. Ha nem, akkor a párt majd megnevel minket s lám, leszünk elvakult liberálisok, hazudós szocik és szemfényvesztő ibolykák.
Lacc78
2011. január 23. 14:39
"Lehet,hogy valakinek ízlik az,ami nekem nem. Attól még nem kell bezáratni." Te szereted a szart hagymával? Na látod, én sem...
Merlin
2011. január 23. 12:04
Nem emlékszem, hogy az első Orbán-kormány olyan nagyon sikeres lett volna, amit a Hornék összekapartak, abból éltek. Semmi pozitív emlékem nincs róla. Más: nem értem mi ez az előre támadás, ki a fene bántotta és bántja a konzervatív jobboldalt ? Ellenzékben egyfolytában ők mocskolódtak, mint ahogy most is. Minden megnyilatkozásuk (mint itt a Mandineren is) elfogult. Agymosottak vagytok ? Jelenleg nincs demokrácia és nem is látom, hogy az irány arra menne. 8 évig készültek a győzelemre, de nem a kormányzásra. Nagyon nem helyes és félelmetes is, hogy tíz év kormányzásról beszélnek, nincs semmi kontroll felettük, mindet megszüntették, talán a sajtót nem sikerül. Megalománia lett urrá, egyenes választ nem lehet hallani, két kormányzati személyt hallottam a minap, mintha süketek lettek volna, mintha nem értették volna a kérdést, mellébeszéltek. Azt hiszem hazudni nem mertek, az igazságot meg nem szabad megmondaniuk, főnöki utasításra. Mi a véleményetek ? a sok kirúgott szakember helyett fontosabb a párthűség tendenciáról ? Rákosi csinált ilyet, kenyérgyár élére cipészt tettek, mert jó elvtárs volt, sorolhatnám. El vagytok varázsolva, nem hiszem, hogy épeszű ember ezt akarta volna. A meglévő rossz helyett a még rosszabbat választottátok, de remélhetőleg nem örökre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!