Médiatörvény: relax, és gondoljuk végig

2011. január 13. 09:09

Nem igaz, hogy a médiatörvény megalkotásába nem vonták bele a médiaszakmát, világosan különváltak viszont a politikai és a szakmai elgondolások.

2011. január 13. 09:09

„A december 20-án elfogadott médiatörvény szövege minden ellenkező állítás ellenére egyáltalán nem a szakma teljes kizárásával készült; az viszont igaz, hogy a tervezők nem igyekeztek túl szélesre vonni a konzultációba bevont szervezetek és szakértők körét, minden területről a legjelentősebb, legnagyobb lefedettségű partnereket vonták be a munkába. A lapkiadók egyesülete és a nagy kereskedelmi televíziókat tömörítő MEME mellett az akkor általam elnökölt, az Indexet és Origót is tagjai között tudó Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is így kapott meghívást a folyamatba.

A tervezet fejezetenként érkezett hozzánk véleményezésre, és az egyes részekkel kapcsolatos alapvető álláspontunk világos volt és egyértelmű: szakmailag a legapróbb részletességgel próbáltunk mindent a végsőkig cizellálni - partnerünk jóhiszeműségét bizonyítja, hogy ezek a változtatások túlnyomó többségében meg is jelentek a szövegben -, az egyértelműen politikai jellegű útválasztások eseteiben pedig szintén kifejtettük véleményünket. E meglátások azonban értelemszerűen teljesen más életet élnek, mint a tisztán szakmai kérdések, így el kellett fogadnunk, hogy a törvényhozó, élve parlamenti felhatalmazásával, saját megoldásait részesíti előnyben.

E kérdések közé tartozik például a hatósági tartalomfelügyelet nyomtatott sajtóra és internetre való kiterjesztése, a büntetési tételek rendkívül magas mértéke, vagy a Médiatanácsra testált extrém nagy hatáskör és az ezzel járó rendkívüli felelősség. A 2010-es évek technikai viszonyai mellett azonban, úgy gondoltuk, ez a szigorú rendszer sem képes megszünteti a sajtó- és véleményszabadságot - ha valaki mégis így gondolja, azt üdvözöljük a XXI. században. Az, hogy a törvény esetleg megnehezítheti a médiavállalkozások életét, hogy esetleg feleslegesen elbonyolítja a gyakorlatot - elképzelhető, de ezért a törvényhozónak kell vállalnia majd a felelősséget, és nem nekünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stanc
2011. január 13. 19:15
Ahogy David Lynch mondaná: "A baglyok sosem azok, aminek látszanak!" Két aspektusa van a dolognak: szakmai és politikai. Szakmai szinten mindent megtettek a szakmai szervezetek - állítja Gerényi és nincs okunk benne kételkedni, még akkor sem, ha a nyugat és a ballib sajtó üvöltve kritizál! Először is söprögessenek saját házuk táján, mert ha létezik média elnyomás, akkor az a ballib oldalról jött itt, mifelénk. Másrészt mi tud erről a Nyugat és mi köze hozzá? Pont a baloldali teljes átpolitizáltság szemléletére ad választ a helyzet úgy, hogy saját fegyverüket fordítják ellenük. Mert még mindig a mindenre kiterjedő hatalomtechnikát használják és ebben a konstellációban is gondolkoznak. Köszönje ezt a helyzetet a baloldal magának, meg azoknak a média-szarkeverőknek, akik a rendszerváltás óta lökik a posztbolsi cikkeket megrendelésre és bizonygatják számunkra; ha nem engedelmeskedünk a milliárdos kommunista örökösök teljhatalmi törekvéseinek - minden feltétel nélkül - akkor az antidemokrata, fasiszta illetve végső esetben a "hülye" jelző illet bennünket. És mint Gerényi mondja, ezért a felelősség nem a szakmát terheli hanem a politikát, méghozzá azt, amelyiket csak kemény eszközökkel (de még azzal sem) lehet észhez téríteni vagy lekényszeríteni az antidemokrata és büszkén posztkommunista pályáról. Mert azok, és azok Nyugati cimborái harsognak itt teli pofával a nagy magyar világvégéről és még mindig azt próbálják elhitetni velünk, hogy joguk van a szemünk láttára, pénzeszközeink lenyúlásával restaurálni a kommunista hatalmi struktúrát! Mert ez nekik Isten adta joguk és születésük okán jár ismét!
fikanick
2011. január 13. 16:56
Allitasok: A) A fentibol az derul ki, hogy Gerenyinek mindegy, hogy mit irhatnak meg, leven "nem foglalkozik a politikai reszevel" B) A magyar ujsagiras ugy szar, ahogy van, ebben talan alapvetoen egyetertunk, en mar tizen eve nem olvastam ket egymast koveto heten magyar napilapot C) Gerenyi azon oromkodik a cikkeben, hogy vegre beveszik a buliba az o lobbiszervezetet is, mas pozitivumot a BL-kozvetitesen kivul nem nagyon ir, szerintem ennel sulyosabb a "politikai resze" a kerdesnek, mondhatni itt all vagy bukik a dolog Olcso dolog ez, ahogy Gerenyi kihuzza magat azalol a felelosseg alol, hogy a nevet adja egy ilyen potencialisan elnyomo torvenyhez, amit arra hasznal a kormanyzat, amire ingere tamad. Ha akarja, onkenyre, ha nem akarja, nem arra. Ismerve a magyarorszagi viszonyokat mondjuk peldaul az adozas korul, ahol a kormanyzat akkor ront neki valakinek ezen a fronton, amikor akar, even valamilyen takargatnivaloja a legtobb embernek van, en nem hiszek benne, hogy a vihar elultevel ne lenne normalis, hogy az ellenfel sajtojat jol megbirsagoljak, amig mar maguktol is felnek leirni olyat, amit nem kene. En szemelyesen nagyon utalom a magyar ujsagiro intezmenyet, oszinten szolva majdnem annyira, mint a magyar politikuset es hat nem tolt el orommel azt latni, hogy maguk is reszt vesznek a sajtoszabadsag temeteseben. Ez ugyanis nem az ujsagirok belugye azert, mert itthon igazabol a legtobben sosem tartottak igenyt arra, hogy eljenek vele ugy, ahogy az ki lett talalva, hatalmi kontrollkent. Ha a magyar mernokok, tudosok, orvosok ugy teljesitenenek a szakmajukban mint az ujsagirok, szoba se allnanak veluk kulfoldon.
várúr
2011. január 13. 16:11
Gerényi tanulmánya okos, tisztességes, alapos. Egészében olvastam. Ennyi.
Fedor
2011. január 13. 14:12
Azért ez egy marha hosszú cikk, és elég tendenciózusan lett kiválasztva belőle az idézet. A teljes írás jóval összetettebb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!