Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Platformot alapít Gyurcsány

2010. október 06. 14:36

Miután nem sikerült egyesítenie két, szövetségesei által vezetett platformot, Demokratikus Koalíció néven új platformot alapít az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök kedden jelezte szándékát a párt elnökségének.

2010. október 06. 14:36

Demokratikus Koalíció néven új platformot alapít az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc - írja az Index. Gyurcsány elképzelései szerint a platform „a 89-es demokraták széles, nyitott társadalmi közösségének és politikai képviseletének megszervezését tűzte ki célul”.

 

Gyurcsány korábban két, már működő platform egyesítését szerette volna elérni, ám a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért és a Magyar Progresszív Társaság egyesülését a szociáldemokrata platform tagsága elutasította. A két platformot egyébként Gyurcsány közeli szövetségesei vezetik, a progresszívek elnöke Ficsor Ádám, a szociáldemokratáké Vitányi Iván. A szociáldemokrata platform társelnöke Hiller István, az Index szerint az egyesítés gondolatát ő fúrta meg.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Silcon
2010. október 06. 17:46
Ma már tudjuk, hogy az általa "89-es demokraták"-nak hívott társaságot nem a demokrácia iránti elkötelezettség, hanem a megtollasodás vágya kötötte össze. A "Demokratikus Koalíció"-ból ennélfogva hiányozni fognak a demokraták, a koalíciós partner meg tulajdonképpen már nem is létezik :)
MacPhisto
2010. október 06. 15:54
Feri van kézikönyved a frakciózáshoz? Klára majd hordja a fröccsöt.
gillag74
2010. október 06. 15:53
Inkább lassan az MSZP börtönfrakcióján kéne gondolkodnia...
Shamrock
2010. október 06. 15:43
"Platformot alapít Gyurcsány" - Nem is tudom hogy hova szarjak a nagy izgalomban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!