Réz Ádám
Írta:
2019. április 19. 12:48

„Éreztem, hogy nagyon el vagyok tévedve”, „ekkor jöttem rá, hogy egy senki vagyok”. Réz Ádám egykori drogfüggő és drogdíler kemény belső küzdelmek után megtért, és most józan életet élve szervez beszélgetéseket, s vallja meg múltját és hitét a nyilvánosság előtt. Portrébeszélgetés.

3
Factfulness
Írta:
2019. április 19. 07:45

A világ nem jó, de korábban még sokkal rosszabb volt! A svéd Ola Rosling tényalapú gondolkodásról szóló könyvének budapesti bemutatóján azt is elmondta, hogy miért és miben tévedünk. Mert tévedünk.

17
2019. április 18. 20:27

Érdekes disszonanciákra találunk, amikor az USA Külügyének emberi jogi jelentésein keresztül vizsgáljuk a Magyarországnál szabadabbnak ítélt sajtójú országok közállapotait.

5
Háború és felelősség
Írta:
2019. április 18. 07:55

„Nehezményezem – lehet így is fogalmazni –, hogy a demokratikus nyugati államok, amelyek egyébként élet-halál harcot vívtak, akárcsak az oroszok, a hitleri birodalommal, minden gondolkodás nélkül hajlandóak voltak feláldozni 800 ezer embert” – mondja Borhi László a Mandinernek. Az Indiana University történész professzorát, az MTA doktorát a szövetségesek, a németek és a magyarok felelősségi viszonyairól, valamint az állításai nyomán kialakult vitáról is kérdeztük nagyinterjúnkban.

15
Mi Hazánk Mozgalom
Írta:
2019. április 17. 21:36

Csak a magyar szavazópolgárok szavazatainak kétharmada kell nekik, „az elmebetegeket, önsorsontókat” meghagynák a balliberális oldalnak – tudtuk meg Toroczkai Lászlótól. Budapesten járt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. A Jobbik kritikáján és radikális ötletei során túl azt is kifejtette Toroczkai, hogy a médiapiac szerinte továbbra is a balliberális oldal kezében van, illetve a kommunista diktatúra is több nemzettudatot építő alkotást hozott létre, mint az Orbán-kormány kilenc év alatt. Ezért sem lépett be a Fideszbe. Tudósításunk.

49
Civil kurázsi
2019. április 17. 19:50

Tudta, hogy van egy szervezet, amely a szabadba hívja a diákokat matekozni? Hogy megszervezték magukat a bakonyi csillagászok és az otthonápolók támogatói is? Számos civil szervezett versengett a legkülönfélébb kategóriákban az idei Civil-díjakért. Tudósításunk a nyertesekről és közhasznú tevékenységükről!

Írta:
2019. április 17. 17:40

Vannak, akik már okostelefonjukkal mérik a szarvasmarha tömegét, ezzel pénzt és időt takarítanak meg. Az agrárium jövőjét az ehhez hasonló innovációk biztosíthatják Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint. A hazai agrárinnovációt nagyszabású versenyekkel, mentorálással és anyagi támogatással is segíti a kamara. Interjúnkból kiderül, hogyan gondolták újra a hazai mezőgazdaságot a kreatív magyar fiatalok.

1
Kneszet
2019. április 17. 13:28

A zsidó állam választói egyre jobboldalibb nézeteket képviselnek, és a fiatal nemzedékek belépésével ez csak tovább fog folytatódni.

24
Kisebbségvédelem
2019. április 17. 07:15

Sajnos Romániát nem érte még el a változás szele, még akkor sem, ha az ország mindent megtesz az EU-ban, hogy példaértékűnek állítsa be a román kisebbségvédelmet – mondta el lapunknak Sógor Csaba Strasbourgban, az Európai Parlamentben. A leköszönő EP-képviselővel az erdélyi magyarság helyzetén túl arról is beszélgettünk, hogy változott az Unió hozzáállása a nemzeti kisebbségekhez. Szó esett arról is, hogy miért kell az RMDSZ sikeres politikusának visszavonulnia több sikeres brüsszeli ciklus után.

5
2019. április 16. 19:43

...a hely elhamvadt, és a helyén tér nyílt, a modernitás diadalmas pillanata ez, mert a modern világ fölemésztette a notrödámot...

21
Trónok harca-politika
Írta:
2019. április 16. 12:35

Kik a jó és rossz politikusok, és kik „jó” és „rossz” emberek? Mi a jó kormányzás titka, és lehet-e jó király, aki rossz ember? Erre is választ adhat a Trónok harca? Ezekre és sok más izgalmas kérdésre kerestük a választ Tóth Csaba politológussal nagyinterjúnkban. Vigyázat, Trónok harca-mélyvíz!

59
Volt egyszer egy rendszerváltás
Írta:
2019. április 15. 18:59

A rendszerváltásról és az elmulasztott igazságtételről vitatkozott Pető Iván és Schiffer András a Klubrádió műsorában. Szóba került az MDF-SZDSZ paktum, a kommunisták el nem számoltatása és a rendszerváltó elit felelőssége is.

61
OECD-jelentés
2019. április 15. 12:25

Míg a legfelsőbb osztály gyorsan gazdagodik, a középosztály gazdasági befolyása és súlya egyre gyengül, a világháború után született nemzedéket követően pedig minden generációnál csökken a középosztályi lét esélye. Többek között erről is beszámol a fejlett világ országait tömörítő OECD Magyarországra is kiterjedő új kutatása.

Radikális hagyaték
2019. április 15. 07:58

Csurka örökségét sem magunkkal cipelni, sem letenni nem tudjuk, pedig érdemes lenne szétválasztani az életmű tartósan érvényes, illetve vállalhatatlan elemeit.

9
Rossz versek
2019. április 14. 15:08

Megbaszott királynők, Orbán akasztása, „porzik a, porzik a májam” Weöres-parafrázisok – ilyen költészet napját csináltak magyar slammerek 2019-ben.

36
Euro, bal
Írta:
2019. április 13. 20:26

„Az itteni, magukat szociáldemokratának eladó kollégák szétverték a szakszervezeteket, érdekérvényesítő tanácsokat, gyakorlatilag leszerelték a magyar gazdaságot a rendszerváltozáskor!” A közönség soraiból felszólaló, az addig beszélő politikusat kiosztó hölgy szövege volt a legizgalmasabb az MSZP-s, DK-s és nyugati baloldali politikusokat felvonultató péntek esti baloldali szeánszon. Tudósításunk Dobrev, Szanyi, Ujhelyi és a többiek felszólalásairól.

186
EP-választás
2019. április 13. 12:53

Nem elégedett az MSZP népszerűségi adataival, nem fogna össze országos szinten a Jobbikkal, elképzelhetőnek tart egy liberálisoktól a radikális balosokig tartó európai parlamenti nagykoalíciót, szerinte simán elbírnák a magyar vállalkozások a 240 ezer forintos minimálbért. Szanyi Tibort, az MSZP európai parlamenti képviselőjét kérdeztük. Interjúnk.

93
Szabadság és felelősség
2019. április 13. 07:44

„Húsz éve sajnos mi, pszichológusok beszéltük tele a szülők fejét, hogy nem lehet a gyerekeket terhelni, így már a második generáció nő fel úgy, hogy senki nem korlátozta őket, mindent megkaptak – most meg látjuk, milyen »boldogok és kiegyensúlyozottak«” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel a Mandinernek. A családmodelljeink és életmódunk radikális átalakulásáról és a jelen társadalmi kihívásairól beszélgettünk a pszichológussal. Szerinte „most extrém módon eltolódott a rendszer a versengés felé, ezért fel fog értékelődni minden olyan tevékenység, amiben az együttműködést élhetjük meg”. Interjúnk.

6

összesen: 2899 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó