Gazdasági apokalipszis jöhet, ha lenyúlják ezt a pénzt!

Sokszor a rövid távú célok elérése miatt képesek vagyunk feláldozni a hosszú távú céljainkat. De van, amikor egy gyors és átgondolatlan döntésünknek nem vagyunk képesek belátni a hosszú távú következményeit. Erre vonatkozólag sok-sok pszichológiai kísérletet végeztek már, amelynek az eredményei mind egy irányba mutatnak. Dönteni csak higgadtan, minden részletre kiterjedően szabad. 

A nyugati világ vezetői most egy elhamarkodott elhatározásra készülnek, ami bár jelenleg jó ötletnek tűnik, alapjaiban rengetheti meg a világnak a Nyugatról alkotott képét. Ez pedig akár gazdasági apokalipszishez is vezethet. Ebben az esetben azért az apokalipszis a jó szó, mert a gyakorlati helyzetet kitűnően írja le, ugyanis ebben az esetben valóban „lehull a lepel”.  

 Az a döntés pedig, amire a Nyugat egyre jobban készül, nem más, mint a nyugati pénzintézetek által zárolt orosz devizatartalékokra kimondott egyszerű „einstand” – magyarosan: lenyúlás. Most még csak a pénzügyi vagyon hozamának eltulajdonítása van napirenden, ami önmagában is rombolja a bizalmat, de egyre erősebbek a hangok, hogy magát a tőkét is a Nyugat saját belátása szerint kellene felhasználni. Ez jelen esetben Ukrajna megsegítését jelentené (papíron legalábbis), de az összegek végső célja természetesen nem látható tisztán. 

Miért? Mert a nyugati dominancia és az ebből származó magas nyugati életszínvonal négy tételen alapul: 

1. A világ legerősebb katonai ereje (NATO). 
2. A világ legnagyobb tőkepiacai (USA+EU). 
3. A megbízható és átlátható nyugati jogrendszer. 
4. A bizalom. 

Egyikből következik a másik. Ha a világ bízik a Nyugatban, akkor elfogadják annak törvényeit, és bizonyos esetekben akár alá is vetik magukat annak (választott bíróságok). Ha elfogadják a törvényeket, akkor annak betartásával játszanak maguk is. Ha így játszanak, akkor ők is a kapitalizmus nevű játékot űzik, még ha kicsit néha módosítanak is rajta (lásd államkapitalizmus). Ha pedig a kapitalizmus szerint működnek, akkor nem kerülhetik el a legnagyobb és legjobban működő nyugati tőkepiacokat.  

Ebből pedig egyenesen következik, hogy ha ezeken a piacokon működni szeretnének, akkor ehhez meg kell váltaniuk a jegyüket a kasszánál. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a közgazdasági értelemben vett jószágukat, javaikat (legyen az olaj, termék vagy szolgáltatás) mindenki által elfogadott közvetítőre cseréljék, azaz dollárt vagy esetleg eurót vegyenek. Ezen a pár soros összefüggésen alapul a teljes nyugati pénzügyi rendszer és társadalmi berendezkedés. Leegyszerűsítve ugyanis az USA ezen szisztéma hasznából képes fenntartani a hadseregét, amivel a teljes glóbuszra kivetítheti a katonai erejét, ami az érdekérvényesítésének végső eszköze. 

Az elmúlt évtizedekben bizonyos szereplők sokat tettek, hogy aláássák a saját rendszerük alapjait. Emlékezzünk csak a dollár aranyra válthatóságának felfüggesztésére, 1971 augusztusára, amikor Richard Nixon elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem fogja tovább garantálni az aranyfedezetet a dollár számára. Ezt a lépést gyakran „Nixon-sokk”-ként emlegetik, és ezzel véget ért a Bretton Woods-i rendszer, amely a dollárt kizárólagos világpénzként használta, és amelynek keretein belül a dollárt aranyra lehetett váltani. A felfüggesztés következtében a dollár árfolyama szabadon ingadozni kezdett, és az arany elvesztette pénzfunkcióját, ami hozzájárult a modern pénzügyi rendszer kialakulásához. 

Ezt követték évtizedeken át a sorozatos kereskedelmi szankciók, a WTO szabályaival való visszaélések, valamint az IMF és a Világbank furkósbotként történő használata.   
Azonban a Nyugat az elmúlt időszakban az önsorsrontás újabb szintjére lépett. Ez pedig nem más, mint lényegében egy fél kontinensnek a gyakorlatilag dolláralapú SWIFT nemzetközi banki átutalási rendszerből történő kitiltása. Az ebből való de facto kizárás egy pénzügyi atombomba. És ez is, mint minden nukleáris bomba, kizárólag elrettentésre szolgál, vagy legalábbis szolgálna. Ugyanis ha be kell vetni, biztosak lehetünk abban, hogy előbb vagy utóbb mi is elszenvedői leszünk egy hasonló támadásnak. 

Épül és erősödik az orosz–kínai (BRICS) saját pénzrendszer

Amíg Észak-Korea vagy Irán került ebbe SWIFT nélküli légüres térbe, pénzügyi patthelyzetbe, sokat nem tehettek. De a 2022 tavaszát követően SWIFT-tiltólistára tett Oroszország már más ligát képvisel. Ők nem is törtek meg, sőt láthatjuk is a kezdődő válaszcsapásokat: Kína és Oroszország egész egyszerűen megkerülte a SWIFT-et, saját elszámolási rendszert fejlesztettek ki, amit ráadásul össze is kapcsoltak. Irán szintén csatlakozott az orosz SPFS (System for Transfer of Financial Messages) nevű megoldáshoz, mi több: ehhez immár más államok is fejlesztik csatlakozási pontjaikat. Ennek egyik jele a BRICS-országoknak jó ideje a dollártól független közös elszámolórendszere mellett az R5 néven emlegetett saját közös, elsőként csak nemzetközi kereskedelmi elszámolási rendszerben bevetett devizája lenne. (Az R5-ben az ötös szám az öt vezető BRICS-államra utal: Kína, India, Oroszország, Brazília és Dél-Afrika.)  

Ezzel pedig visszavonhatatlanul elkezdődött a dedollarizáció folyamata. Erről sokan és sok helyen írtak már, amiket értően olvasva még a laikusok is azonosíthatják a kialakulóban lévő komoly problémákat. Sokan azonban figyelmen kívül hagyják e vészjelzéseket. Gyakori reakció a „ha nem dollár, akkor mi más?” vagy „a rubel és a jüan alkalmatlan a tartalékdeviza-szerepre a keleti államok jogrendszere miatt”.  

 A Nyugat teljesen kimaradhat a globális bizniszből 

Én azonban egy ennél is nagyobb veszélyre szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig nem más, mint a „denyugatizáció”. Fontos, hogy ez a fogalom nem összekeverendő sem a „deglobalizációval”, sem pedig a „dedollarizációval”. Ha például Kína szóját vesz Brazíliától egy BRICS-megállapodás alapján, azt maga szállítja haza, és persze jüanban fizet, akkor egy globális kereskedelmi üzletet ütöttek nyélbe. Tehát a globalizáció megvalósul, de a Nyugat kimaradt belőle. Sem a pénzét nem használták, sem a kereskedelmi eszközeit nem vették igénybe, de még az általa létrehozott intézmények szabályait sem vették figyelembe. Ez a jelenség egyelőre csak homeopátiás jelleggel érzékelhető a globális gazdaságban, ugyanis a sok-sok el nem kötelezett ország azért még mindig kicsit a Nyugat felé húz.  

Sokan félnek az orosz medvétől, mások a kínai sárkánytól, és keresik a nyugati kapcsolatokat még akkor is, ha a velük való együttműködés sem mindig zökkenőmentes. De az alapvető bizalom, amit a Nyugat épített ki hosszú évek alatt, mégiscsak ott van a szereplőkben. Elég a svájci bankrendszert említeni vagy a német prudenciát, de akár az amerikaiak által fémjelzett emberi jogok és szabadság is sokat nyom a latba, ha üzleti partnert vagy környezetet kell választani. 

A Nyugat most ezen bizalom végső elvesztésének ágyaz meg.  

Meg kell érteni, hogy a nyugati életszínvonal kizárólag a pénzrendszerünkön alapul. A pénzrendszer pedig a bizalmon, azaz, ha a fene fenét eszik is, a betétes akkor is megkapja a pénzét. Ha egyszer kibocsátottam egy államkötvényt, akkor nincs az a helyzet, hogy azt ne fizessem ki a lejáratkor. A nyugati döntéshozók és pénzintézetek korábban értették ennek fontosságát, és volt, hogy túl is teljesítettek. Elég csak a náci aranyra vagy a modern idők tekintetében a drogkartellek devizatranszfereire gondolni. 

Ha világ országai azt látják, hogy bizonyos eszközöket egyszerűen elvehetnek tőlük, akkor százszor is meggondolják, hogy nyugati bankokban és eszközökben helyezzék el a forrásaikat. Az arab vagy más olajmonarchiák – nyugati szemmel – kőkemény diktatúrák. Bármikor rájuk fogható az emberi jogok megsértése vagy akár háborús bűnök. Akkor majd az ő pénzüket is zárolják? A következő pedig vajon Kína lesz, mondjuk egy elmérgesedő tajvani konfliktus okán?

Ha meginog a bizalom, akkor a tőkeáramlás leáll. Ha nem jön a tőke, ki veszi majd meg az újonnan kibocsátott államkötvényeket? A hozamok az egekbe szöknek, a végtelen amerikai és európai eladósodás lehetőségének vége szakad. A finanszírozás megszűnik, ami először a szociális rendszerek összeomlásához vezet, majd pedig államcsődhöz. Egy csődbe ment állam miből tartja majd fenn a hadseregét? Ha nem lesz hadsereg, akkor a Csendes-óceán felől az USA, míg keletről az EU lesz szabad préda.  

A dedollarizáció túlélhető – ügyesen. A fontot (gyarmati rendszer) is leváltotta a dollár (szövetségi rendszer), mégis megmaradt a Nyugat központi szerepe. A deglobalizáció is kezelhető, noha a gazdasági teljesítmény valóban visszaesik miatta. A „denyugatizáció” azonban kezelhetetlen és végleges, tehát a bizalom megtartása alapvető.  

A megoldás egyszerű: fizessük ki az oroszok pénzét, és mi jobbra, ők meg balra. Ha máshogy cselekszünk, akkor a saját kezünkkel vetünk véget a nyugati világrendnek. 

Kapcsolódó:

 Címlapfotó: Dreamstime