Ha fontosnak tartjuk a hazai szellemi tulajdon védelmét, a jogalkotónak érdemes lenne megfontolnia a sérelemdíj intézményének bevezetését a szellemi tulajdon területére is.
Tegyük fel, hogy remek pékmester vagyok. Hosszú évek munkájával, lemondásával és – nem utolsósorban – jelentős anyagi ráfordítással létrehoztam és ismertté tettem a Csudakenyér pékségemet, amely mára országszerte velem azonosított hely lett: a jó és minőségi pékáru szinonimája. A pékségről és a termékeiről szóló csudakenyer.hu domént sokan látogatják, tudok rajta kommunikálni a vevőimmel. Az évek alatt közismertté váltam, kereskedelmi tévékbe járok, konferenciákon tartok előadást a modern, minőségi és vevőcsalogató pékségekről, valamint a szakma trendjeiről. A márkát, némi pénz ráköltésével, már régen védjegyeztettem. Éppen hátradőlnék, hogy élvezzem a munkám gyümölcsét, amikor hírt kapok arról, hogy valaki egy másik városban Csuda Kenyér néven pékséget üzemeltet, és honlapja is van – mit ad Isten – csudakenyer.com néven. A pékárui minőségéről semmit nem tudok, de látom a Facebook-oldalán, hogy sokan gratuláltak neki, amiért betársult az üzletembe, illetve páran csodálkoznak, hogy az én pékségem vacak péksüteményeket kezdett gyártani. Ügyvédhez fordulok, hagyok nála egy tetemes összeget, majd néhány hónap alatt rá tudjuk venni az illetőt, hogy ne folytassa tovább a jogsértést; megígéri, hogy felhagy a név használatával. Éppen megnyugodnék, de azt látom, hogy a korábbi helyen az illető megnyitotta Csupakenyér pékségét, ezenfelül hirtelen tele lesz az ország Csuda (jó) Kenyér, Csudazsemle és hasonló nevű helyekkel. Nem elég, hogy mindenki az én beletett munkámon akar meggazdagodni, de semmivel nem tudom megakadályozni a rossz minőségű pékáruk elterjedését és azt, hogy mindezt velem azonosítsák. Hirtelen semmisnek tűnik a sok rááldozott munka, idő és pénz.
A fenti eset a valóságban is megtörtént, kísértetiesen hasonló folyamattal. Azzal nem lehet vitázni, hogy a mai világban egy erős, a fogyasztók által a minőséggel és/vagy a megbízhatósággal összekapcsolt brand nagy érték, amelyet a tulajdonosok csak folyamatos, nehéz munkával és rengeteg pénz invesztálásával tudnak felépíteni és fenntartani. Éppen ezért elvárhatják, hogy a jogrendszer védje meg az általuk beletett tőkét és energiát. De mit tud tenni a jog?
Ha a kellően gondos brandtulajdonos védjegyoltalmat kért és kapott az elnevezésére, esetleg a logójára, úgy mindenki, aki a védjegyokiratban írtakkal, az úgynevezett árujegyzékkel azonos terméket gyárt vagy szolgáltatást nyújt a védjeggyel egyező vagy azzal összetéveszthető név alatt, védjegybitorlást követ el – ennek megállapítására peres eljárásban van lehetőség. Ha a bitorlás megállapítható, a bíróság a károkozót többek között a tevékenység abbahagyására kötelezi, eltiltja a további jogsértéstől, és megköveteli azt is, hogy nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt. Ez eddig mind szép, de mi tartja vissza a jogsértőt az újabb bitorlástól?
Két évtizednyi munkája érett be, amikor eljátszhatta Szilárd Leó szerepét az Oscar-díjas Oppenheimer filmben, most pedig ő a címszereplője a világ egyik, ha nem a legnagyobb drámájának, a Hamletnek. A szeptemberben a Magyar Színházhoz szerződött Haumann Mátéval beszélgettünk apai örökségről, a határok tágításáról és arról, megállíthatja-e a világ forgását egy szarvas tekintete.
Folyamatosan egyeztetünk a kerületi beruházókkal..
Fontos kérdések merültek fel egy beszélgetést követően.
Értesüléseink szerint a soron következő kormányülésen pontról pontra végigveszik azokat a témákat, amelyekről Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelőjén is beszélt.
Felülmúlta a várakozásokat az infláció januárban. A drágulás oka nagyrészt a kereskedelmi láncok áremelése, amelyet nem indokoltak a piaci folyamatok, és társadalmi szempontból káros.
Most segíthetünk. Most van szükség a segítségre. Mindig most.
Amiről Kertész Imre beszél, az végső soron univerzális tapasztalat, a 20. század „tömegemberének” alapvető tapasztalata. És a 21. századiénak is, teszem hozzá, de még mennyire.
Szinte reménytelen feladatra vállalkoztak a Műcsarnok szakemberei, amikor úgy döntöttek, számba veszik a magyar animáció 111 éves történetét. A végeredmény azonban nagyvonalú és pazar lett: a Vízió, gesztus, kísérlet tárlatra érdemes minimum egy egész délutánt rászánni.
