Még nincs sötétség – Bob Dylan 75

Végül is, igen.

Engem egyáltalán nem zavar, ha valakinek más a véleménye. A lelki felüdülést(?) pedig végképp nem egy fórumon keresem. Az zavar ha valakinek fogalma sincs arról, hogy hol van a jó ízlés határa. Ha valaki az ellenszenvének akkor ad hangot, amikor nem ildomos.

Ilyen hangon: ,,Dylan "protest song"-ot (magyarul: pol-beat-et:-)) ha két-három évet játszott (mondjuk '63 és '65 között), előtte tradicionális folkot, utána pedig a legdzsuvásabb pszichedelikus rock(&roll)tól a nashville-country-n át neoprotkó evangéliumi spirituálrockig minden frincet-francot. Néhány éve pld. new orleans-i kreol, cajun és blues muzsikusokkal csinált egy (a hallgathatatlanság határán mozgó) albumot, majd népszerű karácsonyi dallamokból (slágerekből) állított össze egy (valószínűleg komoly, mert viccnek nagyon durva) lemezt:-[ Dylan se nem zenész, se men költő, még csak nemzedéki idol sem, hanem egy "kommunikációs és marketing guru", aki bármit (vagy akár a semmit) úgy tudja el(ö)adni, hogy valaminek tűnjék." Ráadásul a születésnapján. Hadd jegyezzem meg, hogy az emberek az ízlésük szerint eltudják dönteni kit, és miért kedvelnek. De ha valakit nem kedvelek, akkor sem a születésnapján ekézném, sőt, egyáltalán nem akarnám mások esetleges tiszteletét ilyen övön aluli kritikával zavarni. Amikor itt, a múlt héten, az AC/DC koncertről írtak, akiknek a sikere számomra egy rejtély, eszem ágában sem volt mások örömét valamilyen minősítéssel zavarni. Ez a respektus kérdése.

Be kéne állnia az mszp-s kampányba bangómargit mellé kikiáltani a népköztársaságot, vagy a fidesz nagygyűlésein szórakoztathatná a népet a keresztény-pogány ex-telekomos sámánnal. A Dylan-féle protest song a '60-as években élte fénykorát, mikor még egy egész generáció hitte azt, hogy megváltoztathatja a világot. Aztán jött a '70-es évek keserű ébredése, és mára a zenészekből vagy csak a legprimitívebb szórakoztatásra utazó udvari bolond vagy ilyen-olyan kurzusok lakája vált.