Németh László Kossuth-díjas író a Toldy Gimnázium önképzőkörében mutatkozott be először írásaival. Érettségi után a pesti bölcsészkaron tanult, majd 1920 tavaszán átiratkozott az orvosi karra. 1925-ben megnyerte a Nyugat novellapályázatát a Horváthné meghal című írásával, ettől kezdve több lap is közölte írásait. 1927-től a Napkelet vezető kritikusa volt, itt jelentette meg első regényét is, az Emberi színjátékot. Babits hívására lett a Nyugat kritikusa, majd 1932-ben megindította saját lapját, a Tanút, 1934-ben pedig a Választ, a népi írói mozgalom folyóiratát.
1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához, de hamar átlátta a Gömbös-féle reformígéretek hamisságát. Betegsége miatt egy időre visszavonult a közélettől, s megírta a Gyász, majd a Bűn című regényeit, és a VII. Gergely című történelmi drámáját. 1938-ban a Nemzeti Kamaraszínház színre vitte a Villámfénynél című drámáját, s ezt követően sorra születtek az értelmiség eszményei és külső élete közt támadt meghasonlást tükröző darabjai (Papucshős, Cseresnyés, Bethlen Kata). 1939-ben a német nyomás elleni védekezés és a szellemi ellenállás vágya íratja meg vele azóta is sokat vitatott, Kisebbségben című tanulmányát. Az 1943-as szárszói találkozón felolvasta A második szárszói beszéd címen ismert tanulmányát, amelyben a háború utáni magyar társadalmi átalakulás lehetséges útjaival foglalkozott.
A háborút követően Hódmezővásárhelyre költözött, ahol a református gimnázium óraadó tanára volt. Ekkor fejezte be Széchenyi című drámáját, Iszony és Égető Eszter című regényeit. Budapestre visszatérve néhány évig csak műfordítással foglalkozott, az Anna Karenina fordításáért 1951-ben József Attila-díjat is kapott. 1956 októberében bemutatták a Galilei című drámáját, a forradalom napjaiban megjelent Emelkedő nemzet című cikkében a szocializmus valódi értékeinek átmentésére hívta fel a figyelmet. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, ennek összegét a hódmezővásárhelyi gimnáziumnak adományozta. 1970-ben mutatták be utolsó drámáját, a Semmelweisről szóló Az írás ördögét. 1971 januárjában súlyos agyvérzést kapott, ettől kezdve visszavonultan élt egészen 1975. március 3-án bekövetkezett haláláig.