A bor hatalom

„A bor isteni csoda. A bor az emberiség diadala” - mondta ki Vida Péter borász a múlt hétvégi Budavári Borfesztivál egyik legnagyobb tanulságát. A rossz idő ellenére is nagy tömeget vonzó esemény a magyar történelem impozáns díszletei között felvonultatta a hazai borvilág legjelesebb képviselőit. Ebben az univerzumban a hivatalos fizetőeszköz a kóstolójegy, folyamatos jazz és népzene szól a Csík zenekartól a Ghymesig, az emberek pedig az orrukat pohárba dugva sétálnak egyik standtól a másikig. Tényleg válság van? Talán. Az árak ugyan borsosak, de a felszín minden esetre az összes érzékszervünket mágnesként vonzza.

„Minden évben itt vagyunk, nagyon fontos megjelenni. Alapvetően – ha akarjuk, ha nem – Budapesten történik minden. Viszont abszurdum, hogy elszálltak a szervezők ezekkel a bérleti díjakkal – ebből előbb-utóbb botrány lesz. Az érdeklődők pedig kifizetnek 2500 forint belépőt, és akkor még nem is ittak semmit. Ezen jó lenne elgondolkozni” - mutatott rá Vida Péter. A szekszárdi borász kifejtette: nem borgyártó kisiparosok akarnak lenni, hanem különleges értékek közvetítői - ezért is tartják mindennél fontosabbnak a fogyasztóikkal való személyes kapcsolatot. Egyértelműen látszik, hogy az embereknek elfogyott a pénze. „Egy lefosztott országban sokkal kevésbé fognak a bor felé fordulni. Ez nagy baj, és nem csak ránk érvényes, hanem az egész országban látszik. Át kell vészelni: próbálkozunk akciókkal, közvetlen találkozásokkal, internettel - amiben nagyon nagy lehetőség van. Ebben a válságban az emberekben a hitet szeretnénk elvetni. Mert igenis vannak értékek.”

Vida Péter: A bor isteni csoda

Vida szerint a bor egy országépítő imázs, mégpedig nem is akármilyen. Borozni manapság felkapott lett, elég ha csak a hasonló fesztiválok, vagy a gasztroblogok elterjedését nézzük. De világhírű-e a magyar bor? Vagy csupán mi hisszük, hogy versenyezhetünk a világ legjobb pincészeteivel? „Világhírű csak akkor lenne, ha mi is értékelnénk. Hogy alapanyagként és megjelenésként nem akármilyen a magyar bor, abban halál biztos vagyok” - mondja Vida. Nagyon nagy tragédiánk viszont, hogy a borokat senki nem ismeri, de az még rosszabb, hogy nem is akarja megismerni. Pedig Magyarországon nagy jelentősége lenne ez fajta üzenetküldésnek kifelé. „Nemzetközi borversenyeken is sikeresek vagyunk, az ország lakosságához viszonyítva az érmek száma igen jelentős. A Kárpát-medence, mint helyi adottság nem akármilyen lehetőségeket tartogat - Magyarországnak erre kéne fordulnia, mert sok mindent fel lehetne építeni a helyi értékekre” - mutat rá Vida.

Kardos Gábor, a méltán híres badacsonyi Szeremley pincészet értékesítői vezetője kiemeli: „Maga a fesztivál szó ünnepet jelent. A bor ünnepe mindig a szüret volt, most viszont egy vásárral, egy kereskedelmi tevékenységgel váltottuk fel. Az ilyen fajta gazdasági felfogás szerint az számít, hogy valami eladható legyen – a minőséget, mint lényegi szempontot elfelejtettük”  Kardos szerint a probléma az, hogy nincs szabad verseny a borpiacban. Az erőfölénnyel élők határozzák meg a trendeket. „Például, ha a szoftdrink-piacot nézzük, itthon nincs is olyan, hogy kézműves termék. Ez így pedig nem fair. A magyar bor pedig, mint kulturális érték és mint termék, abszolút megállná a helyét.”

Ebben a helyzetben a mi hozzáállásunk is szerepet játszik Kardos szerint. „Sokkal izgalmasabb lenne egy Asterix-sztori, ahol a kis falu ellenáll a globális trendeknek. A nagyüzemeknek érdeke azt sugallni, hogy a friss, üde, gyümölcsös bor a menő. Pedig a borkészítésben az érlelés a lényeg. Az idő.” Jött a marketing, az irányított piac a szabad piac helyett: megmondják a piacnak, hogy mire fog vágyni. Kardos szerint a bor vágytermék, amivel az ember azonosulni tud. A nagytőke, a nagyüzem megjelenésével a gyorsan profitot elvvel nem jó bort kapunk, átverve érezzük magunkat. „Így könnyen fel lehet számolni a borkultúrát.”

A szekszárdi borász szerint ezeket az értékeket óvnunk kell: „A bor olyan, mint az ember; épp olyan rossz gyerek, olyan szabad felnőtt és olyan elárvult öregember. Egy kortyot a számba veszek és megadom magam. Vagy elkezdek zokogni. Az ember életében vannak olyan pillanatok, amikor megérti, mi a harmónia. Ez pedig olyan erőt kell adjon, hogy ha egyszer átéltem, onnantól kezdjek vágyni rá. Ha az ember ebből a zűrzavaros világban hazaér, gyertyát gyújt, a szeretett lénnyel elkezd beszélgetni, akkor érti meg a bor igazi természetét. A bor hatalom. Az utolsó vacsorán sem véletlenül mondták azt, amit mondtak.”