Lapértesülés: atomkísérletet hajthat végre Oroszország, ha Ukrajna nyugati rakétákkal támadja belső területeiket

2024. szeptember 25. 08:53

Úgy tűnik, Moszkva meghúzta a vörös vonalat.

2024. szeptember 25. 08:53

Nyitókép: MTI/Pool AP/Thibault Camus

A tudományos áttörésekre és technológiai innovációkra lap, az Interesting Engineering értesülései szerint cézium-137 

radioaktív izotóp nyomaira bukkant a norvég Sugárzási és Nukleáris Biztonsági Hivatal (DSA) két, az orosz határral szomszédos településen,

 így nem elképzelhetetlen, hogy egy elrettentő nukleáris kísérletet készít elő Moszkva.

Hozzáteszik: a településeken észlelt radioaktív izotópok szintje a levegőben „nagyon alacsony”, de arra enged következtetni, hogy valami nukleáris tevékenység erősödik a szomszédos Oroszországban. Az izotópokat szeptember 9-én és 12-én észlelték a hatóság szakemberei.

Megtudtuk: ugyan a cézium-137 szintje magasabb a normálisnál, de ez az emberekre és a környezetre sem jelent veszélyt. A lap felidézi: 

egy orosz nukleáris kísérleti telep nemrég úgy nyilatkozott, kész arra, hogy „bármelyik pillanatban” atomkísérleteket hajtsanak végre.

Emlékeztetnek, hogy Moszkva utoljára 1990-ben hajtott végre atomfegyver-kísérletet. Most nyugati és orosz elemzők szerint Vlagyimir Putyin elrettentő üzenetként végrehajthat egy ilyet, amennyiben a Nyugat engedi Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal támadja Oroszországot.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csupatti
2024. szeptember 25. 18:53
Ha a ruszki robbant,ráadásul szibériában(otthon),az baj,ha az amerikai a csendesóceánon deportál több szigetnyi embert v.hová és ott robbant az rendben van???mert a hidegháborúban ez ment,valahogy ez tényleg fura,nem??
kokrowatz-0
2024. szeptember 25. 17:12
hajrá, csinálják csak! hadd hulljon a ruszki féreg.
pipa89
2024. szeptember 25. 13:35
Vazze, jó lenne, ha a németek elkezdenék a nyilvánosságra hozatalt az Északi Áramlat ügyében, különben belecsúszunk a világháborúba. Már megint miattuk!
survivor
2024. szeptember 25. 12:04
Új Föld (Novaja zemlja) Tsar bomb, az emberiség történetében mesterségesen felszabadított legnagyobb energia, amely nagyjából megegyezik a Nap ugyanennyi idő (39 nanoszekundum) alatt kibocsátott energiájának 1%-ával. 50 Mt 1961
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!