Amerikai elnökválasztás: Soros György országszerte több mint 200 rádióállomást vásárolt

2024. szeptember 25. 18:49

Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság jóváhagyta az üzletet, amely gyorsított eljárásban, a szokásos felülvizsgálati folyamat megkerülésével valósult meg.

2024. szeptember 25. 18:49
null

Nyitókép: Fabrice Coffrini / AFP

Ahogy arról a Mandiner beszámolt, a Soros György által támogatott baloldali szervezetek hálózata a bevándorlók és menekültek honosításán és mozgósításán dolgozik annak érdekében, hogy aktivizálhassák őket az ingadozó államokban. A szervezetek nem is titkolják, hogy céljuk az országos, állami és helyi választások kimenetelének befolyásolása.

Délután érkezett a hír, miszerint a milliárdos az elnökválasztás előtt nagybevásárlást tartott a médiában, Soros György eljárás nélkül, soron kívül kapott engedélyt országszerte több mint 200 rádióállomás megvásárlására – számolt be a The New York Post

Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) jóváhagyta azt az üzletet, amely gyorsított eljárásban, a szokásos felülvizsgálati folyamat megkerülésével valósult meg, alig több mint egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt. Ennek eredményeként Soros György amerikai üzletember országszerte több mint 200 rádióállomás tulajdonjogát szerezheti meg.

A lap jelentése szerint a bizottság három demokrata párti tagja támogatta a döntést, míg a két republikánus ellene szavazott. Az FCC előírásai alapján külföldi cégek részesedése amerikai rádióállomásokban nem haladhatja meg a 25 százalékot. Soros a tranzakcióhoz külföldi befektetést vett igénybe, és egy külön kérvényben arra kérte a bizottságot, hogy mellőzze a hagyományos felülvizsgálati eljárást.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. szeptember 27. 16:58
Reggelente mindig ugyanannál az újságárusnál veszem az újságot. Ránézek a címlapra, aztán, kidobom még ott a trafikban. A múltkor megkérdezte tölem a trafikos, hogy ezt miért csinálom. Mondom: "Az elhunytakról szóló híreket keresem." Trafikos: "Dehát azok hátul vannak, az utolsó elötti oldalon." Èn: "Akire én gondolok, az itt elöl lesz. Amerikai milliárdos."
2024. szeptember 27. 16:48 Szerkesztve
Sorost ki kellett volna rúgni innen és megfosztani a magyar állampolgárságától. A probléma csak az, hogy egy hihetetlenül dörzsölt fickó, mindenkit lefizet, - föleg a bírókat -. és sokat tud ártani. De valami finom módszerrel meg lehetett volna csinálni. Orbánéknak sokkal jobban kellene tudni konspirálni az ország ellenségeivel szemben. Lehet azt úgy is csinálni, mintha mi "szeretnénk" Sorost, és sunyiba betenni neki a csutkót. Ha valakit nyiltan utálunk, akkor azt a személyt nagyon nehéz lesz legyözni, mert védkezik, visszaüt, söt egy ellenséges tábort építhet ki ellenünk. Orbán ezt nem jól csinálja. Nem kellene hösködni, hanem sokkal ravaszabban celekedni.
Palatin
2024. szeptember 27. 16:39
Nemzetünk démona, rossz szelleme Soros, Küzdelmünk ellene nehéz harc és szoros. Nála ármány, hitszegés megszokott rutin,. Szutykos gyülöletet szór ránk e Rasputin. Népünk hütlen gyermeke e tékozló fiú, Hogy bünbánón megtérjen, ahhoz ö túl hiú. Inkább még támadja hös népét konokul, Bünlajstromából mint aggastyán sem okul. Midászi vagyonát bösz hatalomra váltja. Kétes üzelmeit csupán istenünk ha látja, Kivel ö konkurál, mint "földi helytartója", Nem lesz már ideje, hogy vétkeit lerója... Ö maga köré gyüjtötte hiénák hadát, Harcias csalókat és nem kevés banyát. Vagyonát mutyikkal szerezte, toldotta, Züllött rajongóit ránk böszen bujtotta. Dühödt haragja miböl táplálkozik? Minden tette mögött a suska lakozik. Kezét tette volna magyarok pénzére, Ám bátor Viktorunk ütött a kezére. E szörnyü blamázst ö el nem feledé, A világ vad farkasait ezért összeterelé, Életét tette rá, hogy ezt megbosszulja, Mérgezett törét a magyarokba szúrja.
pipa89
2024. szeptember 26. 10:29
Na, ez az, ami az egyik nagy probléma, a másik az, hogy az igazságügybe is bevásárolta magát ez a sötét alak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!