Támogatás román módra: még át sem adták Ukrajnának a Patriot-rakétarendszerüket, máris azon gondolkodnak, mit kaphatnának érte cserébe

2024. május 08. 11:48

„Elfogadhatatlan, hogy Románia légvédelem nélkül maradjon” – mondta a román elnök.

2024. május 08. 11:48

Nyitókép: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

Klaus Iohannis román elnök helyi idő szerint kedden Washingtonban kijelentette, hogy nyitott a tárgyalásokra Patriot légvédelmi rakétarendszer Ukrajnába küldéséről.

A politikus azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel.

Németország korábban egy további Patriot-üteget, Spanyolország pedig légvédelmi Patriot-rakétákat ígért. Más európai országok, köztük Görögország, Hollandia, Lengyelország, Románia és Svédország szintén rendelkeznek Patriot rendszerekkel.

Az elmúlt hetekben vita folyt arról, hogy ki küldhet Patriot-rendszereket Ukrajnába”

– mondta a román elnök. „Biden elnök úr említette ezt ... a találkozónkon, és én azt mondtam, hogy nyitott vagyok a megbeszélésre. Meg kell vitatnom a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban, hogy lássuk, mit tudunk felajánlani és mit kaphatunk cserébe, mert elfogadhatatlan, hogy Románia légvédelem nélkül maradjon” – tette hozzá.

Románia 2017-ben írt alá 4 milliárd dolláros szerződést a Patriotok beszerzéséről, ami a NATO- és EU-tagállam eddigi legnagyobb védelmi beszerzési szerződése. Az első szállítmány 2020-ban érkezett meg. Bár Romániának csak egy ilyen működő ütege van, Iohannis elmondta, hogy tárgyalások egy másik ütegről is szóltak, amely hamarosan szolgálatba áll.

A Fehér Ház közölte, hogy Biden köszönetet mondott Romániának a NATO keleti, többek között a fekete-tengeri térség biztonsága iránti elkötelezettségéért,

és üdvözölte védelmi beruházásait, amelyek meghaladják a NATO azon célkitűzését, hogy a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát költsék védelemre.

„A vezetők megerősítették, hogy szilárdan támogatják Ukrajnát, az értelmetlen orosz agresszióval szembeni védekezésben. Biden elnök pedig elismerését fejezte ki Románia támogatásáért az ukrán menekülteknek és az ukrán gabona piacra juttatására tett erőfeszítésekért” – közölte a Fehér Ház a találkozóról.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
goldie-2
2024. május 08. 16:03
"az ukrán gabona piacra juttatására tett erőfeszítésekért” Nem az afrikai éhező országoknak?
2024. május 08. 15:28 Szerkesztve
Csau idejében sok nyilat és csúzlit koboztak el patriótáktól is azokat veszélyes fegyvernek tartva. Ha nincs más akkort most épp ideje volna elővenni és honvédelemre használni azokat.
Mindenhova
2024. május 08. 15:15 Szerkesztve
És milyen igazuk van! A kurva is előre kéri a pénzt. (legalább az oláh nem csinál belőle titkot, h. ez nem több mint biznisz)
karakter-2
2024. május 08. 14:38
"cinkegolyó 2024. május 08. 14:06 • Szerkesztve Nekik van igazuk. " --- Nincs igazuk. A románok által adott fegyverek csak növelik a háború áldozatinak a számát. Románia egy hiéna ország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!