Isten küldöttjének nevezte magát az indiai kormányfő

2024. május 28. 11:28

A zsinórban harmadik győzelmére készülő Narendra Modi az első olyan miniszterelnöknek tartja magát, aki nem szégyelli a hindu hitét.

2024. május 28. 11:28
Naredra Modi

Nyitókép: Sajjad Hussain / AFP 

2014-es hatalomátvétele óta Narendra Modi és Bharatiya Janata Pártja (BJP) a hindu nacionalizmus markáns jegyeit mutatja, egy olyan országban, ahol a lakosság mintegy 80 százaléka többistenhívő hit követője. A hetekig tartó indiai választások során, amelynek eredményét június 4-én hirdetik majd ki – írja a CNN

Anyám halála óta meg vagyok győződve arról, hogy Isten küldött ide 

– nyilatkozta a kampány során a miniszterelnök, akinek komoly esélye van arra, hogy zsinórban harmadszor is megnyerje az indiai választásokat.

Habár az indiai vezető a múltban már többször tett hasonló kijelentéseket, a mostani üzenete, miszerint ő nem más, mint „Isten által választott vezető”, sokkal nyilvánvalóbbá tette azt a politikai célját, hogy a vallást és a politikát szorosabban összekösse Indiában.

A harmadik ciklusára készülő Modi most már nyíltan is vállalja a hívő hindu politikusi karaktert – mondta Subir Sinha, a londoni SOAS Egyetem Dél-Ázsia Intézetének igazgatója. Hozzátette: „ezzel a büszke kiállással nagy választói bázist tudott maga mögött felépíteni.” India ugyanis kifejezetten vallásos országnak számít – teszi hozzá a lap, majd megjegyzik: ez annak ellenére így van, hogy a függetlenség kivívása óta a vezetők nyilvánosan szekulárisak maradtak.

Modi viszont úgy tünteti fel magát, mint az első olyan miniszterelnök, aki nem szégyelli a hitét. 

Amikor egy évtizeddel ezelőtt először indult a választásokon, már akkor India spirituális fővárosát, Varanasit választotta választókerületének. Az ősi város tökéletes hátteret teremtett vallási és politikai ambícióinak összemosásához – véli a kutató.

„Ganga anya hívott Varanasiba” – mondta Modi annak idején, utalva a szent Gangesz folyóra, amelyet a hit sok követője Ganga hindu istenség testének tart.

A kampány során Modi más megszólalásai is számos vitát váltottak ki. Emlékezetes volt, mikor azzal vádolta a muszlimokat – akik évszázadok óta India részét képezik –, hogy az utóbbi pár évtizedben szivárogtak be Indiában és demográfiai eszközökkel próbálják kiszorítani a hindu őslakosságot – emlékeztet a CNN.

Mindez széles körű haragot váltott ki a muszlim vezetők és ellenzéki politikusok körében, akik vizsgálatra szólították fel a választási hatóságokat. A BJP párt szóvivői ezt követően azt mondták, hogy Modi okmányok nélküli migránsokról beszélt.

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kepiblanc
2024. május 28. 12:20
India egy nagy szemétkupac, gyerekek ezek még mindig a kezükkel törlik a seggüket, és az alapvető higéniára is szarnak, még a pedofilia mint fogalom is ismeretlen számukra, akárcsak a magyar testvéreik körében, egyébként azt tudtátok, hogy a romák indiából származnak?! Persze mint itt csak dolgozni meg tanulni nem akarnak otthon sem, ugy néz ki egész india mint egy szemétdomb. :P https://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1ny_nemzeti_jelk%C3%A9pek
Obsitos Technikus
2024. május 28. 11:53
Akkor ő is egy ajatollah :-)
laikus19-2
2024. május 28. 11:51 Szerkesztve
Ő legalább kimondja, arról már nem beszélve, hogy Indiában ez teljesen comme il faut. Mi, európaiak meg vagyunk győződve a demokráciának, mint olyannak a felsőbbrendűségéről, holott jó pár mutató van, amelyik arra utal, vagy éppen már ordít, hogy a demokrácia a balliberálisok által dominált mai állapotában az adott, ezt választó társadalom tönkretételére, szétrohasztására alkalmas igazán. Arról megint nem beszélve, hogy az európai, meg a hazai szintéren hány küldetéstudatos politikus van. Sok tájékozatlan ember azt hiszi, ha nekünk MP, MZP, Vona és társai jutottak ebből a "műfajból", akkor ez mindenütt így van, pedig más kultúrkörnyezetekben ez sem biztos.
Egyszeriember
2024. május 28. 11:33
Régebben ez megszokott volt. S mint tudjuk, régen minden jobb volt. Még a "múltat végképp eltörölni" gondolatra épített eszme leglelkesebb hívei is ezt szokták vallani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!