Amerika, a legöregebb demokrácia

Megszaporodtak a napokban az amerikai gerontokrációról szóló elemzések és kommentárok a nemzetközi sajtóban. Nem véletlenül. Az Egyesült Államok politikájának nagy öregjei, úgy tűnik, tényleg odanőttek székükhöz, hivatalokhoz, szerepeikhez. A baby boom nemzedék – sőt, még a náluk is kicsit idősebb generáció utolsó mohikánjai – gyakorlatilag a hatvanas évektől a 2020-as évtizedig magukhoz ragadták a kezdeményezést és aztán a döntéshozói pozíciókat Amerikában.

Csakhogy bizonyos életkoron túl már nem lehet a korral és tapasztalattal járó bölcsességre hivatkozni – a bölcsességet amúgy sem mérik egyenlően, demokratikusan sem a különböző nemzedékeknek, sem azok egyes tagjainak. Az Egyesült Államok uralkodói elitjének neves képviselői sorra követnek el kínos hibákat, bakikat mostanában – ami saját fénykorukban talán nem fordultak volna elő. Csakhogy elfelejtettek időben visszavonulni.

Kezdjük a főemberrel: Joe Biden elnök sztorijait lassan felsorolni is nehéz lenne. Amerika vezetője tavaly volt 80 éves, rendesen benne van a 81. évében, és a jövő évi elnökválasztás idején már a 82. születésnapjára készülne – amit jelen állás szerint egy sikeres kampánnyal és egy második elnöki ciklussal szeretne megünnepelné. 

Addig viszont még sok a teendője. Amik között néha alá is kell írnia valamit. Amit néha elfelejt. A napokban lapunk is beszámolt arról: Joe Biden amerikai elnök az USA Maine államában található Auburnbe utazott, hogy aláírjon egy rendeletet. Biden először egy beszédet mondott, és miután végzett, elindult, hogy távozzon a helyszínről. Miközben haladt kifelé a teremből, figyelmeztették, hogy pont a lényeget felejtette el: aláírni a rendeletet. A kínos jelenet után az elnök visszament a színpadra, és aláírta a dokumentumot, ami miatt a városba érkezett.

Nem sokkal korábban az izraeli elnököt hozta zavarba kínos viselkedésével: Biden teljesen belezavarodott mondandójába a közös sajtóeseményen. Nagyjából fél percig a két ország közös múltjáról beszélt, amit még sikerült követnie Jichák Hercognak, de az utolsó egy percben teljesen elveszett a jegyzeteiben és már csak alig érthető mormogás hallatszott.

amikor a minap a szabad világ vezetője egy karonülő kislány ruháját kezdte el harapdálni. 

Károly brit királyt ellenben nem csócsálta meg, viszont barátságosan hátba veregette pár héttel ezelőtti angliai látogatásán – ami mindenképp egy Frank Drebin-díjas alakítás lehetne, ha lenne ilyen díj. Akár lehetne is.

Bidenen túl viszont az amerikai közélet minden területe és persze a két nagy párt is tele van koros szereplőkkel, 

 – akkor is, amikor akár személyes, akár politikai okokból már jobban tennék, ha nyugdjíba vonulnának. Ruth Bader Ginsburg esetét is sokan elemezték balról és jobbról: a baloldali-liberális ügyek nagy harcosa 1993-tól volt legfelsőbb bíró az Egyesült Államokban, viszont nyolcvanévesen sem kívánt visszavonulni, hogy például a még hatalmon lévő Obama-kormányzat tudjon bejuttatni egy balos utódot a nagy hatalmú testületbe. Ginsburg a rákkal is dacolva posztján maradt Trump alatt is, végül 2020. szeptember 18-án halt meg, az amerikai választási kampány hajrájában. Arra viszont volt ideje még Trumpéknak, hogy helyette is egy konzervatív bírót, Amy Coney Barrettet juttassanak be a testületbe, így bővítve a konzervatívok többségét a Legfelsőbb Bíróságon, aminek történelmi léptékű befolyásolási ereje van az amerikai politika és társadalom alakulására – mint annak a mostani testület tanújelét is adta tevékenységével.

A liberális táborban viszont ma is ott van pozícióban egy ma már nála is idősebb személyiség: 

épp pár hete ünnepelhette kilencvenedik (!) születésnapját. Feinsteint még 1978-ban választották San Francisco polgármesterévé, Kaliforniát pedig több mint három évtizede, 1992 óta képviseli szenátorként. A liberális körökben legendának számító asszony ma is pozícióban van – igaz, épp a napokban történt vele, hogy egy egyszerű szavazási válasz – igen vagy nem – helyett hosszas elmélkedésbe bonyolódott egy témában, úgy kellett figyelmeztetni őt, hogy mi a feladata.

A jobbosnak nemigen nevezhető New York Times már tavaly májusban arról cikkezett, hogy Dianne Feinsten hanyatlik. Nem is véletlen, hogy a szenátornő végül csak eljutott addig, hogy bejelentse: legközelebb nem indul már a választáson.

A másik oldalon Mitch McConnell okozott maga számára kínos pillanatokat. A 82. életévét taposó, veterán republikánus szenátor a minap beszéd közben fagyott le: meredten nézett maga elé, majd gyorsan a segítségére siettek és lekísérték őt a pódiumról.

És akkor Donald Trump: a 78. évében járó republikánus fenepapa ugyan tud meredek dolgokat mondani, ugyanakkor ezt soha nem fogják rá élemedett korára. Meg egyébként is, fiatal suhanc több más amerikai politikai nagykutyához képest. Trumpnak egyrészt az elnökjelölti kampányát beárnyékoló, komoly téttel bíró pereivel kell most megküzdenie, másrészt pedig felmerül a sokmilliárd dolláros kérdés: Trump népszerűsége ide vagy oda – jelen állás szerint messze ő a legnépszerűbb potenciális elnökjelölt a republikánus szavazók körében –, milyen jövőképet, milyen jövőt,

az esetleges győzelme után bideni életkorban tovább kormányzó egykori ingatlanos showman. Négy éve már volt a bizonyításra ezzel kapcsolatban, ugye.

Nikki Haley, Trump korábbi ENSZ-nagykövete, ma Trumppal szembeszálló republikánus elnökjelölt-aspiráns mindezekkel kapcsolatban ki is jelentette kampánynyitó beszédében:

Az amerikai gerontokráciát nem csak rendszerkritikus blogok, hanem a mainstream lapok is rendszeren firtatják. A Guardian emlékeztet, hogy Joe Biden 1972-ben lett először a szövetségi szenátusba megválasztva, és most úgy köszönti a három évtizeddel korábban kormányzó Bill Clintont, hogy az négy évvel fiatalabb nála. Josh Hammer a Newsweekben egyenesen felszólítást tett közzé: „Legyen vége az amerikai gerontokráciának!”

Csak ugye a hatalom természete nem olyan dolog, hogy publicisztikai felszólításnak tegyen eleget. Csak jobb, ügyesebb, rátermettebb – és ravaszabb és kíméletlenebb – fiatal kihívók, illetve csak maguk a választók tudnak változást elérni. 

illetve ha a választóknak pont a matuzsálemek kellenek, akkor a jelenség még egy ideig velünk marad.

Az amerikai gerontokrácia diadala mindenképpen egy nemzedéki dolog: az USA mint világhatalom csúcsra jutását végigélő, annak politikájában évtizedek óta részt vevő, azt alakító generáció egyszerűen nem tud nemet mondani a hatalom marasztaló csábításának. Sokan közülük mind a bal-, mind a jobboldalon legendákká váltak a tömegmédiában és a tömegek szívében, így, mint a hatvanas-hetvenes évek legnépszerűbb zenekarait, újra meg újra látni és hallani akarják őket az emberek. Persze kérdés az is, hogy a politika kőkemény világába mennyire akarnak belépni a jólétben, sőt már fokozódó dekadenciában felnőtt újabb, kényelmesebb, puhább nemzedékek – akikhez képest még 

És egyelőre úgy tűnik: a jövő évi elnökválasztáson – hacsak valami váratlan (vagy nem-olyan-váratlan) közbe nem jön, akár egy újabb Biden-Trump összecsapát nézhetünk végig, vagyis a gerontokrácia diadala még évekig velünk maradhat. Utánuk az özönvíz, ugye. De reméljük, hogy csak képletesen.

Nyitóképen: Joe Biden (fotó: Mandel Ngan / AFP)