Hogyan ne gondolkodjunk Ukrajnáról

„Az Ukrajnában zajló orosz invázió igenis fontos ügy, és rossz dolog. Engedjék meg, hogy ezt mindenekelőtt leszögezzem. 

(...)

Csakhogy éppen akkor, amikor józanságra, felelősségteljess"égre, becsületességre és jó diplomáciai képességekre lenne a legnagyobb szükség, szakértőink és politikusaink pont az ellenkezőjével hozakodnak elő: burjánzó érzelmesség, olcsó propaganda, vad fantáziák, s a párbeszéd, a deeszkaláció elutasítása van terítéken.

S ami a legrosszabb: láttunk már ilyet. Ismét ugyanazokba a strukturális információs csapdákba esünk (vagy inkább vezetnek bennünket) bele, amelyek a racionális döntéshozatalt akadályozzák. Olyan kierőszakolt döntések születnek, amelyeket csak akkor bánhatunk majd meg, amikor már túl késő lesz.

Ez az eljárás igencsak sokba került nekünk az elmúlt években. Most a vége katasztrófa lehet. Ezúttal az elhamarkodott cselekmények a közvetlen konfrontáció kockázatát hordozzák egy megtépázott becsületű, ugyanakkor lehengerlő stratégiai fegyverarzenált felvonultatni képes eurázsiai civilizációval szemben. Hogyan jutottunk idáig?

Ha Ön az információs csapdák valamelyikébe esett be, igen nehezen kászálódik ki onnan. Azok pedig, akik az Ön segítségére sietnének, az Ön elsöprő gyűlöletével szembesülhetnek (…). Természetesen, amint a médiapillanat elillan, Ön azon töprenghet majd, hogy hogyan is hihette el, hogy X megtörtént, illetve hogyan is támogathatta Y-t. Meg is bánhatja majd mindezt. Az élet megy tovább, hogy egyéb aggodalomra okot adó tényezők versenghessenek az Ön limitált idejéért és érdeklődéséért – egészen a soron következő csapda-szituációkat rejtő médiaeseményig.

Mégis, most érdemes áttekintenünk az előző epizódokat. Négyet különösen: a 2001. szeptember 11-ei robbantásokat követő háborúkat, az arab tavaszt, az európai migrációs válságot és a koronavírus-világjárványt. Ezekről az eseményekről utólag bebizonyosodott, hogy újságíró-karrierem legmeghatározóbb médiamomentumai voltak, s több esetben is az információs csapdák áldozatává váltam. Az ezzel járó tapasztalat a világnézetemet alapvetően befolyásolta. 

Önnek nem kell azonban egyetértenie velem mindenben ahhoz, hogy észrevegye – hogy óvakodva szemlélje – azt a három információs csapda-mintázatot, amely valamennyi médiaesemény esetében vissza-visszatér.

Először is, óvakodjon azon heves érzelmeket kiváltó képsoroktól, amelyek felülkerekedhetnek a racionalitáson. 

(…)

A világjárvány számos lebilincselő, és potenciálisan félrevezető képsorokkal szolgált – mindenekelőtt az a rengeteg halálesetről és szenvedésről hírt adó képsorozat, amely Olaszország koronavírus-osztályain készült. Olyan jelenetekről van szó, amelyek bizonyosan az önhöz közel eső kórházakban is lejátszódtak volna, ha a drasztikus, de átmeneti intézkedéseket meg nem teszik elkerülésük érdekében. Keveseket érdekeltek a részletek, hogy az olaszországi horror mennyire volt betudható olyan tényezőknek, mint az ország egészségügyi rendszere, vagy az öregedő lakosság.

Másodszor, figyeljen fel arra, ha valakinek az ellenvéleményét vagy kritikáját árulásnak tekintik.

Ez talán a legveszedelmesebb információs csapda mind közül. Ez ugyanis az emberi mivoltunk egyik legszervesebb tulajdonságával kapcsolatos; arra való hajlamunkkal, hogy a másként gondolkodókat kiközösítsük, kiutáljuk a társadalomból. A modern média, s annak képessége arra, hogy kiéhezett tömegeket kreáljon, igenis alkalmas arra, hogy a végsőkig fokozza ezt az ősi kísértést. A tömeg feladata, hogy egy bizonyos szakpolitikai lépést védelmezzen – s csak egy áruló, egy ellenség gondolkodhat másként!

Az iraki háborút ellenzőket (…) »hazafiatlan« konzervatívoknak nevezték. (…) Azokat, akik megkérdőjelezték az arab tavaszt, (…) legalábbis »orientalistának« titulálták, vagy még rosszabb jelzőkkel illették őket. Ugyanígy: aligha számíthattak nyilvánosságra a fősodratú médiában mindazok, akik megkérdőjelezték Angela Merkel »nyitott ajtók politikáját« [a 2015-2016-os migrációs válság idején].

(…)

Harmadszor és végül: óvakodjon azoktól a tévképzetektől, amelyek azt sejtetik, hogy lehetséges átfogó képet alkotni egy összetett válságról.

Túl könnyű az ember számáról akár a hagyományos, akár a közösségi média felületein azon spekulálni, hogy az összetett események valójában igenis egyszerűek, s hogy »mi, az emberek« képesek vagyunk drasztikus lépéseket tenni anélkül, hogy aggódnánk a következmények miatt. [Csak azért, mert] a Nyugat egy egyedülállóan cselekvőképes civilizáció, köszönhetően a tudományos és technológiai vívmányoknak. Abban a hitben élünk, hogy képesek vagyunk »kisilabizálni« az események valamennyi végkimenetelét, látni azt, hogy mi van a sarkon túl, s adatok alapján megjósolni a jövőt.

(…)

Látni hasonló mintázatokat abban, hogy miként reagál a Nyugat Ukrajna válságára? Attól tartok, igen. 

Képek nagymamákról, és Ukrajna nevében Kalasnyikovokat ragadó, fotogén fiatal nőkről; (kreált) történetek ukrán katonákról, akik inkább feláldozzák, mint hogy megadják magukat – egyoldalú, heves érzelmeket kiváltó képsorokkal bombáznak bennünket.

(…)

A másként gondolkodókat, kritikai éllel szemlélődőket ismét árulóknak, ellenségeknek, »Putyin szélhámos segédjének« tartjuk. 

(…)

És ismét azon készségünket ünnepeljük, hogy képesek vagyunk felülkerekedni azokon az eseményeken, amelyeken egyébként nehéz felülkerekedni. 

(…)„