„Európát akarunk – végrehajtó hatalom nélkül”

„Az európai integráció nem válhat egyetlen párt monopóliumává sem.” – érvelt Winston Churchill egy baloldali hegemóniára épülő Európa-koncepcióval szemben. Churchill az Európai Unió egyik alapító atyjaként maradt meg az emlékezetben, jóllehet második hivatala ideje alatt nem támogatta a britek részvételét egy föderalista alapú integrációban. (…)

Zajlik egy érdekes vita arról, hogy Sir Winston Churchill történelmi befolyásának milyen szerepe volt az Európai Unió létrejöttében, valamint, hogy ő milyen típusú európai egységet tartott volna üdvözítőnek. Történelmi szempontból mérföldkőnek számítottak a második világháborút követően elhangzott híres beszédei, amelyekben utalásokat tett az „egyesült Európa” jelentőségére vonatkozóan. Pragmatikus politikusként azonban a brit érdekeket tartotta szeme előtt, és a politikai valóságban egyes megnyilvánulásai ellentétben álltak egy föderalista európai politikai struktúra kialakításával – továbbá elvből elutasította az európai egység ideológiai alapjainak politikai kisajátítását. (…)

Churchill az európai egység eszméjét a Kalergi gróf által elindított Páneurópa-mozgalomtól és a francia külügyminisztertől, Aristide Briandtól vette át. Briand „az európai föderációra” vonatkozó elképzelését az 1929-es genovai kongresszuson hirdette meg, ez azonban nem pusztán egy ideológiai ösztönzőként szolgált, hanem egyúttal a francia érdekek védelmét is szolgálta a német törekvésekkel szemben. (…)

Churchill második hivatali ideje alatt (1951-1955) világossá vált, hogy a legendás brit miniszterelnök valójában elsősorban a brit nemzeti érdekeket tartotta szem előtt. A gyakorlati politikában Churchill már visszafogottabban viszonyult az európai integrációhoz, és elsősorban gazdasági és védelmi közösségként tekintett rá a globális kihívásokkal, például a Szovjetunió fenyegetésével szemben. (…)

Való igaz, hogy Churchill legjobb verbális képességeit bevetve tartott beszédeket az egyesült Európa koncepciója mellett. Az is igaz, hogy többször kijelentette, hogy a brit politika vezetésnek támogatnia kell az „európai mozgalmat”, akár föderális, akár funkcionalista szemléletű megközelítésről van szó. Úgyszintén igaz, hogy a második világháború után Churchill nemcsak a gazdasági korlátok lebontásáról értekezett, hanem például a közös európai valuta lehetőségéről is (például a Collier’s Magazin 1947. évi januári számában).

Mindazonáltal meg kell érteni azt az időszakot, amikor Churchill a történelmi jelentőséggel bíró beszédeit tartotta Fultonban, Zürichben és Hágában (…)

Nemcsak a szuverenitás maga, hanem egyáltalán a szövetségi struktúra is heves viták tárgyát képezte a brit parlamentben az „európai mozgalmat” illetően. Churchill az európai föderalizmusról gyakran távolságtartóan, később kifejezetten elutasítóan nyilatkozott. „Mi egy európai gyűlést akarunk végrehajtó hatalom nélkül. (…) Az alkotmányok felépítése, a gazdasági problémák rendezése, a katonai szempontok – ezek a kormányzatok feladatkörei. Mi nem avatkozunk az ő szférájukba.” – mondta Churchill 1948-ban, aki – ami szintén fontos (!) – elutasította az európai integráció alakításának politikai kisajátítását: „Az európai egységesülés felé irányuló mozgalom nem válhat egyik párt monopóliumává sem.”

Az írás angol nyelven, ‘We ask for Europe without executive power’ címmel a Hungarian Conservative hasábjain is megjelent.