Macron lenne a Merkel utáni korszak valódi nyertese?

"Angela Merkel kancellár távozásával (…) egyre több találgatás lát napvilágot arra vonatkozóan, hogy hogyan alakulnak majd Franciaország és Németország kétoldalú kapcsolatai azt követően, hogy új vezetőt választanak Berlinben, szeptember 26-án. (…) A kérdés egyszerűen is megfogalmazható: Emmanuel Macron francia elnök lesz a német választások valódi nyertese?

Tegyük a német-francia kapcsolatokat tágabb kontextusba. Az ezzel kapcsolatos egyik téves elképzelés az, hogy amióta a Német Szövetségi Köztársaság Bonnban létrejött (hogy később berlini fővárossal továbbéljen), az ország alapvetően önmagában is az európai politikai viszonyok alakítója volt. Különösen a sem német, sem pedig francia földön nem honos elemzők szoktak Németországra mint „Európa motorjára” hivatkozni. Meg kell hagyni, a háború utáni Németország évtizedről évtizedre egyre inkább a békés nemzetközi együttműködés mintaállamává kezdett válni. 

(…)

Súlyos politikai elemzői tévedés azonban azt feltételezni, hogy nem voltak más játékosok is a pályán, amikor a mai, 27 tagállamból álló Európai Uniót formálták.

(…)

A háború utáni békés együttélés korszakának egészen a kezdetétől fogva Párizsnál volt a kulcs ahhoz, hogy kiderüljön: mi lehetséges, és mi nem az. Ami azt illeti, Németországnak nem kevés idejébe tellett, hogy megértse először az Európai Gazdasági Közösség, később az Európai Bizottság, végül pedig az Európai Unió belső működését. Hogy ezt belássuk, álljon alább három érv erre vonatkozóan. 

Elsőként vegyük az intézmények székhelyeit. Ahogyan az európai adminisztráció egyre fejlődött, az Európai Parlament főtitkára Luxembourgban kezdett székelni. (...) Az Európai Parlament tanácskozásait Strasbourgban tartották. Mindezt megspékeli, hogy az Európa Tanács (…) is Strasbourgba helyezte a székhelyét. (…)

Luxembourg? Itt a mindennapi ügyintézés nyelve francia. Strasbourg? Annak ellenére, hogy közel fekszik Németországhoz, a város továbbra is kifejezetten frankofón helyszín. (…) S érdemes azt is megfontolni, hogy minden egyes jogi dokumentumot eleinte francia nyelven készítettek el, s az okiratszerkesztést csak később terjesztették ki angol és német nyelvekre. El tudja bárki is képzelni azt az előnyt, ami azzal jár, ha valaki franciául alakíthatja a politikát úgy Brüsszelben mint Párizsban?

(…)

Másodszor, nemcsak a francia nyelvhasználat a domináns az Európai Unió legfőbb intézményeiben,  (…), hanem az egész európai bürokráciát a jellemzően hierarchikusként leírt francia modell szerint rendezték be.

(…)

Harmadszorra pedig a fentiek nemcsak a mindennapi ügyintézés befolyásolását teszik viszonylag könnyűvé, hanem igazából a tágabb keretrendszerek és szakpolitikai irányvonalak kidolgozására is ráhatást tesznek lehetővé. 

(…)

Nézzünk egy meggyőző példát, a német újraegyesítést. Habár elviekben német belügyről beszélünk, valójában – természetesen – ezt is átszőtte a politika. Az ügy európai dimenziói tisztán látszódtak: egy nap leforgása alatt egy tagállam népessége drámaian megnövekszik, amely törvényszerűen eredményezi az Európai Unió népességének megnövekedését is. (…) Ki tarthatott egy habár teljes mértékben demokratikus, de mégiscsak egy új német szuperállam felemelkedésétől? A válasz: sokan, de leginkább Franciaország. Nyilvánvaló: ha Párizs nem adta volna áldását a német újraegyesítéshez, akkor ha nem is fújták volna le, de jelentősen elhalasztották volna az eseményt.

(…)

Tekerjük az idő kerekét 2021. szeptember 26-áig.

(…)

Először is, bárki is nyeri a német választásokat egy hét múlva, első lépésként a koalícióépítés trükkös lépéseit kell végigjárnia. Aztán ott van az is, hogy hogyan számoljanak le végleg a koronavírussal, de ne feledkezzünk el az egyre nagyobb nyilvánosságot kapó szélsőjobboldali nézetekről sem. 

Mivel Macront jövő év áprilisáig nem befolyásolják választások, be tudja tölteni a Németország által hagyott űrt, (…) és hosszú távú szakpolitikai irányvonalakat indítványozhat. (…)   Németország az elmúlt időszakban globális reputációra tett szert modellé válva arra vonatkozóan, hogy milyennek is kell lennie egy uniós tagállamnak. Franciaország pedig újraírhatná az Európai Unió történelmét azzal, hogy a blokkot regionális, s talán globálisan elfogadott játékossá teszi.

Másodszor azzal, hogy Nagy-Britannia elhagyta az Európai Unió partjait (…) Franciaországnak esetleg tervei közt szerepelhet az is, hogy a ringbe szállva asszertívebb nemzeti és nemzetközi szerepet vegyen fel. 

(…)

Végül, de nem utolsósorban, bármelyik jelölt is nyer szeptember 26-án a szomszédos Németországban, egyiküknek sincs említésre méltó tapasztalata az uniós közügyek (…) vagy a francia-német külkapcsolatok területén. Lehet, hogy a kétoldalú kapcsolatok akkumulátorainak újratöltése közben Franciaország az Európai Unióban meglévő befolyásának növelésén dolgozik majd, ez pedig az egész blokk ügyét előbbre viheti. Bárhogy is lesz, jövő vasárnap minden szem Berlinre szegeződik – Párizsra pedig 2022 áprilisában."