A német választásokat szemlélve George Orwell forog a sírjában

„Hadd tegyek fel egy őszinte kérdést: hogyan tekint Ön a Mindestbeitragsbemessungsgrundlagéra? (…) A kereszténydemokrata unióból és bajor testvérpártjából, a keresztényszocialista unióból álló jobbközép baljóslatú pontifikációi az Allgemeinverbindlichkeitserklaerungról szólnak.

(…)

Ne kövessék el azt a hibát, hogy magukat hibáztatják amiatt, hogy nem tudnak eléggé németül. A legtöbb németnek sincs fogalma arról, hogy mit jelentenek pontosan ezek az ácsolt szavak.

(…)

Ahhoz, hogy a jelenséget mélységében értelmezzék, ajánlom George Orwell A politika és az angol nyelv című könyvének újraolvasását. Miközben így tesznek, az „angol” szót helyettesítsék a „némettel”, (…) vagy bármi mással.

Orwell már 1949-ben jól értette, hogy a politikai önkifejezés bármely nyelven – természetes módon – inkább a tisztázatlanság, az elegancia nélküliség, a szárazság, vagy egyszerűen csak a rútság irányába tendál.

(…)

Orwell végkövetkeztetése, hogy „a hamisság a tiszta nyelv nagy ellensége”. 

(…)

A közösségi média, a politikai korrektség, a politikai tribalizmus és a polarizáció korszakában sokan tartunk attól, hogy jelszavaink helytelen kiejtése csoportunk általi kiátkozásunkhoz, karrierünk végéhez, szavazóink elvesztéséhez, vagy a másik oldal nyílt támadásainak való nyílt kitettségünkhöz vezet.

Ez a félelem azt eredményezi, hogy főleg mi, politikusok elutasítani látszunk azt, hogy minden egyes vélemény kompromisszumokhoz vezet, sok esetben fájdalmas kompromisszumhoz. Példának okán bármiféle, a klímaváltozással kapcsolatos szakpolitikai megoldás pénzügyi, adóügyi, gazdasági, vagy akár geopolitikai relevanciával is bírhat, olyanokkal, amelyek talán nem támogatnánk.

A jó kommunikáció e kompromisszumok és önellentmondások egyértelmű kifejezésében állna. Egyszerű és ideális esetben rövid szavakkal és mondatokkal. Még egyszer: nem biztos, hogy a „jó” kommunikáció a politikai kifejezés célja.

Valójában, ahogy arra Orwell ösztönösen ráérzett, a cél valójában a megelőző önvédelem lehet. (…) Hívjon bárki ódivatúnak, de ez a demokrata kultúra mérge. Egyenes kommunikáció nélkül a szavazók nem képesek felfogni az alternatívákat, csalódottá, apatikussá, vagy ha még rosszabb, a demagógia áldozatává válhatnak.”