Olasz-francia tengely váltja a Merkel-Macron együttműködést

Merkel megy, Draghi jön 

Az ősszel esedékes német választások kimenetelét most még nehéz megjósolni, ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy az Európai Unióban a francia-német együttműködés helyébe egy új tengely lép. Az elmúlt hónapokban Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök között szoros szövetségi kapcsolatrendszer alakult ki.

Másrészt pedig Macron és Draghi a koronavírus-járvány alatti uniós válságkezelés során hasonló célokat fogalmazott meg, így többek között mindkét ország kiállt az EU helyreállítási csomagjának mihamarabbi előmozdításáért. Továbbá minkét állam egyetértett abban is, hogy az EU fiskális szabályain lazítani kell, az uniós stabilitási és növekedési paktum reformjával pedig az a Paolo Gentiloni gazdaságpolitikáért felelős biztos van megbízva, aki olasz miniszterelnökként szorosabb francia-olasz együttműködést szorgalmazott. Az pedig már a hab a tortán, hogy

A két ország közeledésének egyértelmű diplomáciai jelei vannak. Tavasszal a francia állam a több évtizede Franciaországba menekült szélsőbaloldali aktivisták védelmét feloldotta, vagyis Olaszország nyugati szomszédja kész kiadni azokat az Appennini-félszigeten terroristaként számon tartott embereket, akik a hatóságok elől Franciaországba távoztak. Hasonló diplomáciai jelzés volt azt is, hogy Sergio Mattarella a járványügyi korlátozások feloldását követően elsőként Párizsba utazott, Macron a találkozó során testvérnemzetek nyilvánította a két országot, akik közös célok mentén képzelik el a jövőt. 

Elég csak arra gondolni, hogy a legnagyobb autógyártók közül kettő, nevezetesen az olasz Fiat-Chrysler és a francia PSA Csoport fúziója sikeresen lezajlott. Így született meg a Stellantis vállalat, amely a világ hatodik legnagyobb autóipari konglomerátuma. A vállalat a fúziót követően az olasz kormánnyal ráadásul külön megállapodást is kötött, hogy Termoli városában akkumulátorgyárat létesíthessen. 

A franciák és az olaszok közös eladósodással kötnék össze Európát 

Az olasz-francia kapcsolatokat eddig a hullámvölgyek jellemezték. Két évvel ezelőtt Luigi Di Maio akkori miniszterelnök-helyettes nyíltan kiállt a francia kormány ellen tüntetők mellett, és a két ország közötti kapcsolatok alakulására a migrációs válság is keményen rányomta a bélyegét, mivel az olaszok úgy vélték, Franciaország cserben hagyta őket. Giuseppe Conte második kormánya – amely már a Matteo Salvini vezette Liga támogatása nélkül alakult meg – ugyanakkor fordulópontot jelentett a két ország kapcsolatában,

A német-francia szövetségi rendszert nem lehet egy év leforgása alatt teljesen lebontani, ezt a tengelyt alapvetően a stabilitás jellemezte. Tény azonban, hogy a németek költségvetési kérdésekben mindig a szigorú szabályok mellett álltak ki, úgy tűnik, hogy Emmanuel Macron viszont csak papíron támogatta mindezt.

A kontinens jövője számára nem jelent sok jót, hogy a fiskális szigor lazítását szorgalmazzák olyan államokban, ahol a GDP 100 százalékát is bőven meghaladja az államadósság szintje. Arról nem is beszélve, hogy a Macron-Draghi tengely megerősödésével a kontinens búcsút inthet a nemzetek Európájának, hiszen várhatóan a két politikus gyorsítópályára állítja a föderalizáció folyamatát, a tagállamokat pedig a maguk előtt görgetett, folyamatosan növekvő adóssággal kovácsolják egybe. 

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Tetszett a cikk? Kövesse a Precedens.Mandiner oldalát a Facebookon is!