Végleg alkotmányos válságba került Nagy-Britannia?

„Nagy-Britannia híres íratlan alkotmánya, illetve az „alkotmányos válság” kifejezés gyakran szerepelnek egymás mellett. Elsősorban a kormányoldal kritikusai szoktak alkotmányos válságként hivatkozni az olyan súlyos politikai válsághelyzetekre, melyek során az ellenzék vitatatott kormányzati döntéseket élesen támad. E kifejezést a XIX. század közepén megalkotott, a nemi betegségek visszaszorítását célzó törvény, valamint a koronavírus-járvány okozta válság kezelését célzó törvény megalkotásakor is sokan hangoztatták. A kormányzati politika mindkét esetben jelentős és rendkívüli hatással volt az emberek jogaira, valamint a parlament azon kötelességére, hogy képviselje a polgárok akaratát. A fertőző betegségek visszaszorítását célzó törvény elleni tiltakozások felgyorsították a nők választójogának bevezetését. A koronavírus-törvény hosszú távú hatásai – ha egyáltalán lesznek – azonban még nem világosak.   

(…)

Számos közelmúltbeli válság tette próbára a brit alkotmányt. Ezek között van a Brexit, a folyamatosan visszatérő skót elszakadási igény, Észak-Írország esetleges csatlakozása Írországhoz, az évszázados tradíciók lebontása a parlament és a végrehajtói hatalom közötti egyensúly felbomlásával, a parlament mozgásterének csökkentése a végrehajtói hatalom javára (ide tartozik az EU-ból való kilépés utáni, felhatalmazáson alapuló jogszabályok korlátlan alkalmazása, illetve koronavírus-járvány idején alkalmazott rendkívüli végrehajtói jogkörök bevezetése), valamint a fontos nemzetközi normák betartásának hiánya, ami az emberi jogi szerződésekben foglalt kötelezettségek felhígításában jelentkezik (például az Egyesült Királyság katonáinak nemzetközi bűncselekményekért való elszámoltathatóságának korlátozása vagy az 1998. évi emberi jogi törvény esetleges hatályon kívül helyezése és a bírósági felülvizsgálat korlátozása). 

A válságok nem abból erednek, hogy bizonyos pártpolitikai döntések – így a Brexit, a skót függetlenedési törekvések vagy az igazságszolgáltatási rendszer reformja – végrehajtásra kerültek (ezekkel kapcsolatban a cikk érdekében most nem nyilvánítok véleményt), hanem abból, hogy a döntések végrehajtása töredezetten és pártérdekek mentén történt. Mindez nem a Munkáspárt vagy a konzervatívok, vagy a Skót Nemzeti Párt (mint meghatározó pártok) kritikája, hanem az összes politikai formációé. 

A Brexit nem azért lett kudarc, mert az emberek a kilépés mellett voksoltak. A Brexit-kudarc hátterében egy olyan precedens nélkül országos népszavazás áll (az Egyesült Királyság történelmében ez volt a harmadik), amely megkerülte a szuverén brit parlamentet. A referendum elhibázott volt, mert egy bonyolult kérdésben két szélsőséges állaspontot jelenített meg. Így a népszavazást övező vita és maga a voksolás kimenetele (aminek egyesek szerint nem volt sok köze az azt megelőző vitához) is hozzájárult a megosztottsághoz, a vádaskodásokhoz és a bizonytalansághoz. Valójában csak a lakosság 37 százalékának akaratát tükrözte (bár a 600 választókerületből mintegy 400-ét, de nem Skócia vagy Észak-Írország akaratát). Jogos a kérdés, hogy miért nem volt több válaszlehetőség a szavazólapon és miért nem kötötték magas szavazatarányhoz a győzelmet, vagy épp az Egyesült Királyságot alkotó nemzetek egyöntetű beleegyezéséhez. A britek elsőként vezették be a többlépcsős, több alternatív választ felsorakoztató szavazás lehetőségét Új-Fundlandban 1948-ban. Sokan kritizálták a Brexit-folyamatot a népszavazás után, de fontos megjegyezni, hogy a népszavazási törvénytervezetet egyedül a Skót Nemzeti Párt ellenezte, és a skótok is csak a második olvasatot követően. 

(…)

Ezt a jelenlegi időszakot az teszi kivételessé, hogy az előbb említett politikai válságok alkotmányjogi következményekkel járnak a brit unió számára. A mellébeszélés ezeket nem lesz képes megállítani. Összetűzések várhatók a skót és a walesi parlamentben többséggel bíró elszakadáspárti erők és a centrista westminsteri pártok között. A walesi függetlenség támogatottsága jelenleg 39 százalékon áll, ami a valaha volt legmagasabb érték, ezért a Plaid Cymru népszavazást ígért, ha a választások során többséget szereznek a regionális törvényhozásban. Az ír Sinn Fein is népszavazást szeretne az egyesült Írország létrehozásáról, bár az észak-írországi erőszak újbóli megjelenése (a kilépési megállapodás és az észak-ír jegyzőkönyv miatt) ezt megkérdőjelezi.

(…)

A jelentős alkotmányreformokat gyakran súlyos válságok idézik elő, ilyen a háború vagy a forradalom. Sokan azt várják, hogy egy válság Nagy-Britanniában is elhozza a változást. A kérdés csupán az, hogy Nagy-Britannia végignézi-e, ahogy a brit unió felbomlik, az egykor „világklasszis” igazságszolgáltatási rendszer megsemmisül és a társadalmi osztályokra, nemzeti és kulturális ellentétekre épülő polarizáció tovább fokozódik? Az alkotmányozó érák nyerteseket és veszteseket szülnek, ami egyben visszafordíthatatlan károkat is jelent. 

(…)

Alaposan fel kell mérni az emberek alkotmánnyal kapcsolatos nézeteit, egyes alapadatok már rendelkezésre állnak. Könnyen lehet, meglepődünk azon, hogy a britek mit is gondolnak olyan témákról, mint az emberi jogok, az igazságszolgáltatás, a korrupcióra és a politikusok. Ez a felmérés egy lehetséges kiindulópont, ami végül elvezetheti az országot egy párbeszéden és vitán alapuló alkotmányreformhoz. E folyamat írott alkotmányhoz, föderalizmushoz, vagy négy független nemzet megalkotásához is vezethet, de fontos, hogy mindez a megfelelő folyamatok révén történjen. (…)”