"Jeanne Delpierre eutanáziáért folyamodott. Nem volt előrehaladott fázisban lévő rákja, sem más komoly „gyógyíthatatlan betegsége”, amit ilyen esetben a belga törvények megkövetelnek. Az ő gyógyíthatatlan betegsége a magas, 88 éves életkor volt, illetve ez ehhez kapcsolódó betegségek: porckopás, hallás-és látásvesztés…
Vagyis Jean Delpierre-t meggyilkolták.
Hollandiában Brongersma szenátort gyilkolták meg 1998-ban, miután egyike volt ez első olyan pácienseknek, akik „pszichés jellegű szenvedéseik” miatt kértek eutanáziát. Az ügy komoly médiafigyelmet kapott. A szenátor esetében a pszichés szenvedés alapja a magányosság volt: „Senki nincs már életben, aki érdekelne”.
A Benelux államokban, amelyek éllovasnak számítanak az eutanázia terén, egyre többen választanák a kegyes halált csak azért, hogy elkerüljék az érzelmi terheket, vagy megelőzzék a jövőbeni szenvedést (például olyanok is, akiknél Alzheimer-kórt vagy rákot diagnosztizáltak, de még csak korai stádiumban vannak)."
(...)
"Mondjuk ki kereken: komoly a kockázata annak, hogy egyre több idős embert terelnek majd az eutanázia irányába. Elég lesz csak meggyőzni őket arról, hogy az élet végső szakaszát, annak minden nehézségével, már nem érdemes az átélni, már nem életre méltó, a náci Németországban a megsemmisítésre szánt fogyatékosokra használt kifejezéssel, „lebensunwert”. És valószínűleg még azzal az érvvel is megpróbálnak majd nyomást gyakorolni rájuk, hogy csak terhet jelentenek a fiatalok számára."