Lehet Amerikát szeretni, nem szeretni – vagy megtalálni az arany középutat! –, de nincs globális problémamegoldás az Egyesült Államok nélkül. Ezért figyeljük, ki tölti be a világ legfelelősségteljesebb munkakörét.
„Amikor 2012-ben végigunatkoztuk az elnökválasztást, az még egy másik világ volt. Európa egy akkor jelentősnek tűnő, de az új népvándorláshoz képest ma már megmosolyogtatónak tűnő kihívással, a görög adósságválsággal kínlódott. Az Iszlám Állam nem létezett. Bár a monstre terrorcselekmények 2001. szeptember 11-e óta sajnos Európát sem kímélték – elég a 2004-es madridi vagy a 2005-ös londoni robbantásokat említeni –, megdöbbentett mindenkit, amint két terrorhullám összesen 147 ártatlan életet olthatott ki Párizsban, a világ első számú turistacélpontjában. Reméljük, nem csak idő kérdése, mikor fut be a párizsi gyors a Keletibe. Talán legjobban mi magunk szeretnénk, ha a terrorizmussal és következményeivel az EU egyedül meg tudna birkózni. A valóság azonban az: nem tud. Kínos nézni a vergődését. Remélhetőleg nem kapta el fotós a pillanatot, amint Brüsszelben Mr. Kocka behúzta az Excelbe: Finnországnak emberre pontosan 2398 menedékkérőt kell befogadnia.
Lehet Amerikát szeretni, nem szeretni – vagy megtalálni az arany középutat! –, de nincs globális problémamegoldás az Egyesült Államok nélkül. Ezért figyeljük, ki tölti be a világ legfelelősségteljesebb munkakörét. Minden bizonnyal megkönnyebbüléssel töltötte el a minap glóbuszunk békeszerető közvéleményét, hogy Washington latba vetette befolyását egy fehérvári szobor ügyében. Ám félő: ennél azért többre lesz szükség. Nemcsak érdekes, hanem fontos év elébe is nézünk.”