A boldog globalizációtól a boldog összeomlásig

„Ennek az esszének a fókuszában Emmanuel Macron francia elnök áll. Macron az ősz folyamán a »bőség korszakának végét« jelentette be, azzal, hogy a józanság kora váltja fel azt. 

(…)

Ez a nyilatkozat inkább tűnik paradoxnak egy olyan vezető szájából, aki a »boldog globalizmus« korának legálszentebb politikusainak egyike. [Macron] 2017-ben lépett hivatalba a »start-up-nemzet« szlogenjével, s szintén ő volt az, aki gazdasági miniszterként még azt fejtegette, hogy nincs elég olyan fiatal francia férfi és nő, aki milliárdossá szeretne válni.

(…)

Csaknem azzal egyidejűleg, hogy Macron a fenti nyilatkozatát megtette, Kansas város Szövetségi Tartalékbankja tucatnyi, a világ különböző pontjairól összegyűlt központi bankár, politikai döntéshozó, akadémikus és közgazdász részvételével rendezett szimpóziumot Wyoming államban található Jackson Hole-ban. Itt is a józanság volt a menü.

(…)

A csúcsot követően a Financial Timeshoz hasonló mértékadó orgánumok kommentátorai előálltak, hogy megismételjék a rendezvényen elhangzottakat.

(…)

És tessék: a globalizáció legszenvedélyesebb drukkerei szerint a globalizációnak végülis vége. Kész. Kaput.

És ez kijózanító.

(…)

Nos, ki kell hogy ábrándítsam, ha Ön azt hiszi, hogy az »energetikai józanság« az »örömteli józanság« szinonimája lenne. Utóbbi a bio-regionalizmuson, a közös segélyen és a földhöz való visszatérésen, más szóval a »gép« civilizációjának megkérdőjelezésén alapul.

Térjünk vissza Elizabeth Borne-hoz, aki fontos fenntartást fűzott az általa épp bejelentett »energetikai józanságra« vonatkozó szakpolitikai intézkedés-csomaghoz – néhány nappal Macron »bőségvég«- beszédét követően. Körömszakadtáig igyekezett hangsúlyozni, hogy az energetikai józanság semmiképpen sem jelent »nemnövekedést«.

Szóval, hogyan is néz ki a »józanság« egy olyan gazdasági rendszerben, amely a megváltás irányába tartó, meghatározhatatlan útkeresést a növekedésen keresztül próbálja elérni?

Amire leginkább gondolni tudok az egy olyan disztópia, amelyet a Trepalium című minisorozatban láthattunk. Ebben a munkanélküli párizsi lakosok 80 százaléka nyomorúságos szegénységben él egy fallal körülhatárolt »Zónában«, a kormányzat pedig kábítószerekkel segíti őket abban, hogy az ivóvíz hiánya tűrhetőbb maradjon. A fennmaradó 20 százalék a »városban« él, a fal túloldalán. Ők ugyan dolgoznak, de mit sem sejtenek az uralkodó rezsim csődjéről.”

Kép: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP